galéria megtekintése

Hol hagytuk az eszünk?

2 komment


Révész Sándor

A tizedes meg a többiek egy nem demokrata világrendet szolgált. Mai változata nem szólhat ugyanarról, mint 1965-ben.

A Pesti Magyar Színházban szeptember 30-án bemutatták A tizedes meg a többiek legújabb színpadi változatát. Albert, az inas szerepében fellépő Eperjes Károly nyilatkozott lapunkban arról, hogy miről fog szólni fél évszázad múltán ez A tizedes...: „Remélem ugyanarról, amiről a Keleti Márton rendezte klasszikus film. Sok humorral, fifikával, szolidaritással és küzdelemmel mindenféle borzalom közepette túlélni, és mindenekfelett embernek maradni.”

Az előadáshoz kiadott szórólapon olvashatjuk, hogy „2017-ben a szerző, Dobozy Imre születésének 100. évfordulóját ünnepeljük. Bravúros komédiáját Keleti Márton filmje tette legendássá.”

Dobozy Imre fontos ember volt, több mint két évtizeden keresztül őrködött mint főtitkár majd elnök a kommunista állampárt megbízottjaként az írószövetség fölött, de jelentős irodalmi alkotást nem hagyott ránk. Különös aktualitást kölcsönöz most az ő ünneplésének, hogy ő írta az ’56-os forradalom eltiprását igazoló kurzusművek közül a legbornírtabbak egyikét, a Szélvihart, melyből Keleti Márton rendezett Tegnap címmel egy elég rémes kurzusfilmet.

 

Dobozy Nyílt parancs című művéből is valami hasonló készült volna, ha a kijelölt színészek közbe nem lépnek. Sinkovits Imre visszaemlékezése szerint: „Major, Darvas, Somogyvári Rudolf és jómagam egyszerre mentünk be Keleti Márton rendezőhöz, hogy nem tetszik a forgatókönyv. Átküldött minket a másik szobába Szász Péterhez. Vele együtt átdolgoztuk a forgatókönyvet.”


Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.