Hogyan vegyük el a kedvet a házasságtól?

Donizetti utolsó vígoperáját, a Don Pasqualét láthatja-hallhatja a közönség szombaton este a VeszprémFest nagyszínpadán félig szcenírozott verzióban, a programfolyam záróattrakciójaként. Norinát az örök Éj Királynője, Miklósa Erika, az idősödő dont az olasz basszista iskola egyik legnagyobb alakja, Roberto Scianduzzi játssza a háromfelvonásos darabban.

A Don Pasquale jelentette talán a legnagyobb közönségsikert a maga korában az itáliai szerző számára. Népszerű művének félig szcenírozott előadása most Káel Csaba rendezésében kerül a VeszprémFest színpadára, ahol a darab díszletéül maga a veszprémi érseki palota szolgál.

Miklósa Erika
Miklósa Erika, Veszprém Feszt

A 18. századi római történetet, amelynek szövegét is maga a szerző írta, és amelyben szerencsésen párosul a drámai és a buffo szerepkör, nemcsak a közönség, de a szakma is Donizetti legjobb vígoperájának tartja.

A művet ezúttal a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara és a Magyar Állami Operaház Énekkara szólaltatja meg Héja Domonkos vezényletével.

A produkcióban számtalan kiváló szólistát hallhat a közönség. A címszerepet a világhírű olasz basszbariton, Roberto Scandiuzzi játssza, partnere a VeszprémFest visszatérő vendége, a közönségkedvenc Miklósa Erika, aki Norinát alakítja. Malatesta szerepében Kálmán Pétert láthatjuk, Ernestót a fiatal tenor, Horváth István, a jegyzőt pedig Mukk József alakítja.

A keményfejű öregúr házasságáról szóló történet egyszerre ígér igazi könnyed, nyáresti, de ugyanakkor színvonalas szórakozást. Méltó záróeseménye lesz a fesztiválnak.

A 18. századi Rómában játszódó történet, velősen: Don Pasquale, a vagyonos, idős agglegény és unokaöccse Ernesto nősülni készülnek. Az ifjú a bájos, de nincstelen fiatal özvegyet, Norinát szereti, nem a nagybácsi által kiszemelt vagyonos lányt. Az öregúr azért akar nősülni, hogy Ernestót megfossza az örökségtől. Malatesta doktor a családi jóbarát rögtön cselt eszel ki: Don Pasquale felesége Norina legyen, akit saját testvérhúgaként mutat be neki. A fiatal nőnek csak az a feladata, hogy magába bolondítsa az öregurat, majd viselkedésével elvegye kedvét a házasélettől. A terv jól működik. Don Pasquale boldog, ám amint aláírják a házassági okiratot, mely szerint Norina rendelkezhet az öregúr vagyona felett, a fiatal nő megváltozik. Zsémbes, undok, költekező és uralkodó lesz, így Don Pasquale már menekülne a házasságból. Ernesto közben nem is sejti, hogy a menyasszony maga Norina, ám az utolsó pillanatban Malatesta őt is beavatja a cselszövésbe. Végül egy kerti találkán Malatesta doktor segítségével lelepleződnek a szerelmesek. Don Pasquale jobb belátásra tér, nem áll útjukba, és megbocsátja az álházasságot.



Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.