Istenítélet címmel Mohácsi János harmadszor rendezi meg Arthur Miller A salemi boszorkányok című darabjának saját változatát. Különös okát nem kell keresni. A tömeghisztéria örök történelemformáló erő, a hisztéria gerjesztése, manipulálása és kihasználása mindenkori politikai eszköz. Az 1995-ös kaposvári és a 2008-as pécsi előadáshoz képest mégis nagyon más ez a mostani. Még ha Khell Zsolt lépcsődíszlete hasonló is, bár a régi mintha sokkal puritánabb lett volna.
 |
| Stohl András Proctora színészi remeklés Fotó: Szalontai Ábel |
A játékot is a tömegjelenetek lazasága mellett a túlcifrázott színészkedés lazítja fel. Hegedűs D. Géza a tiszteletes stréberségét, Lukács Sándor az orvos alkoholizmusát látványos karikatúrává formálja, ami a történet komolyan vehetőségét fenyegeti. A tömegesség sorsdöntő fontosságát hangsúlyozó zajok a történéseket fölöslegesen megakasztó betéteknek hatnak, erejük nem éri el az intim, drámai jelenetekét. Stohl András Proctora színészi remeklés, minden indulata, kitörése és megtörése, durvasága és gyöngédsége, konoksága és józansága a helyén van. Elizabeth Proctort Herczeg Adrienn ugyanazzal a sallangmentes, szinte láthatatlan belső tartással, ugyanakkor gyöngédséggel hozza, mint a pécsi előadásban. Hevér Gábor mély portrét ad a bajokért erősen felelős Hale tiszteletes buzgalmáról és megrendüléséről, Kútvölgyi Erzsébet Rebecca Nurs rendíthetetlenül egyszerű tisztességéről, Péter Kata Mary Warren önmagával folytatott belső küzdelméről. Karácsonyi Zoltán döntő fontosságú magánszámmal világít rá a boszorkányüldözés következményeire, a közösség teljes széthullására, az élet ellehetetlenülésére. Szilágyi Csenge mértéktartással megformált Abigailje nem oka, csak kihasználója a kollektív hisztériának.
A Glembay ház a Radnóti Színházban ugyancsak a hisztériáról, de a családi hisztériáról szól. A rendező Valló Péter ugyan okos társadalmi-történelmi indoklással szolgál a bemutatóhoz: „ez a harmincas években írt horvát darab egy olyan történelmi helyzetben játszódik, amelyben a felső középosztály léte csupán fikció – és ezt a fikciót dédelgetjük mi is Magyarországon már több mint száz éve.” Mindez azonban nem látszik a Nagymező utcában. Az viszont igen, hogy a nagypolgári család művésszé elfajzott fia szerepében Pál András színészileg nagyszerű küzdelmet folytat saját hisztériájával, aminek okát az apja anyai, ő maga apai örökségnek vél. A vitában alaposan le is szedik a keresztvizet a horvát kapitalizmus főképviselőiről, és az apa kurválkodó feleségéről, aki annyi pasast fogyaszt, hogy az már inkább orvosi, mintsem erkölcsi kérdés.
