galéria megtekintése

Politikai okokból nyírták ki az Időfutárt?

Az írás a Népszabadság
2015. 05. 14. számában
jelent meg.


Szemere Katalin
Népszabadság

Az első évad végén, a hetvenedik résznél leállította az elmúlt évek legsikeresebb ifjúsági rádiójáték-sorozatának második ismétlését az MTVA. Meglepő, mert épp ők hirdették, hogy az Időfutár első ismétlése rádiófüggőséget okozott. Bár az MTVA másra hivatkozik, információnk szerint bulvárhírekben szereplő aktuálpolitikai utalás miatt hagyták hátra a további 140 részt.

„70. befejező rész. Ez szerepel a mai műsorújságban. Nagyon úgy tűnik, hogy ma hallhatunk utoljára a rádióban Időfutárt (az senkit nem zavar, hogy van még 140 rész). Ezek szerint van ember, aki komolyan vette a bulvárban gerjesztett Láng Zsolt-affért, hogy mi ÉVEKKEL ELŐBB tudtuk, melyik gazos telekre fog építkezni a polgármester, és „róla mintáztuk a gonosz házát”. Agyrém!!! Röhögnék, ha nem fizetnénk érte ilyen súlyos árat. Úgy látszik, itt már mindent a szeppent igazodási kényszer és a paranoia mozgat. Ennek értelmében búcsúzóul csak annyit: ha ez az oldal „lefagyna” vagy mi, alkotók megszűnnénk adminnak lenni, akkor találkozunk egy másik idősíkban (vagy legalábbis másik platformon) ....” – írták nemrég az Időfutár Facebook-oldalán az alkotók.

Péterfy Bori és Fullajtár Andrea az Időfutár felvételén 2012-ben
Péterfy Bori és Fullajtár Andrea az Időfutár felvételén 2012-ben
Kallos Bea / MTI

Megkérdeztük a széria egyik íróját, mire hivatkozva állította le a sorozatot az MTVA. Tasnádi István szerint nem kötelességük megindokolni, noha úgy hirdették, végigadják mind a három évadot. Azért kezdték újra ismételni, mert az esti műsorsávban átlag 130 ezer, a délelőtti ismétlések során több, mint 400 ezer hallgatója volt a szériának.

 

A rádiós siker után az Időfutár könyvsorozatban is megjelent. A Tilos az Á Könyvek gondozásában kiadott öt kötet több tízezer példányban kelt el.

Az író,más információ híján, nem tud másra gondolni, hogy egy bulvárhír adta a kezdő löketet.

A Blikkben néhány hete jelent meg, hogy a regényben a hatalomért és pénzért mindenre képes „Felemásszemű” villájának címe megegyezik a kerületi polgármester, Láng Zsolt új, több százmilliós villájáéval. Hiába védekezett az író, hogy évekkel ezelőtt, amikor írták, feltehetően Láng sem ismerte azt a telket és ő sem a politikust. Ahogy akkoriban azt sem tudta, hogy a német megszállás idején a magyar hatóságokkal együttműködve, két házzal arrébb, ugyanebben a II. kerületi Apostol utcában lakott a magyar zsidóság deportálását irányító Adolf Eichmann. Egyetlen szempontjuk volt szerzőtársaival, Jeli Viktóriával és Gimesi Dórával, hogy a ház közel legyen a Gül Baba türbéjéhez, ami a sorozat fontos helyszíne.

Iskolai tananyaggá vált a regény

A sorozat páratlan sikert aratott a tinédzserek között. Van olyan gimnázium, ahol színdarabot írtak és adtak elő belőle a diákok, és több magyartanár is kötelező olvasmánynak választotta. Így tett a budapesti Eötvös Gimnázium tanára, Bacsó Péter is. Élő kortárs magyar író ifjúsági regényét kereste hetedikeseknek. A könyvkiadó honlapjáról választotta, majd kétszer is elolvasta az első részt. A harminctagú osztályból 3-4 gyerek ismerte a történetet a rádiójáték alapján, és 2-3 már korábban olvasta a könyvváltozatot.

Meghívták a szerzőket az iskolába, a diákokat pedig a Magyar Rádió műsorába. Nem csak a tanulók jártak a stúdióban, a rádió munkatársai rögzítették az egyik órát is. A könyvet annyira jól fogadta az osztály, hogy többen végigolvasták az egész sorozatot.

Keringtek hírek arról, hogy a rádió a bulvárhír megjelenése után rögtön le akarta állítani a sorozatot, de az kínos lett volna. Így megvárták, amíg az első évad véget ér.

A megszakítás melletti hivatkozási alap lehetett az is, hogy a darabbeli sótlan tanfelügyelőt Hoffmann Jácintnak hívják.

A történet szerint a minisztérium küldte a főszereplők gimnáziumába az alaptanterv betartásának számonkérésére. Ami összetéveszthetetlen utalás Hoffmann Rózsára, aki akkoriban volt oktatásért felelős államtitkár.

Ez tény – mondja az író –, de nem jelent többet diáktréfánál. És korábban senkinek nem okozott problémát. Kétszer már sugározta az MTVA, amelytől eredetileg a felkérés érkezett a ma realitásából induló, ám időutazással, kalandokkal, misztikummal fűszerezett rádiójátékra. Van az Időfutárban egy szabadkőműves szál is, ami állítólag szintén kiverte a biztosítékot, de módosítania nem kellett.

Hogy miért állították le a sorozatot, és érv volt-e a döntésben a vélt aktuálpolitikai utalás, lakonikus választ kaptunk: „Az MTVA más tartalmat kíván elhelyezni az Időfutár műsorsávjában, emiatt nem ismételjük jelenleg.” A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap oldalán szerepel még a cikk, amelyben az Időfutár második évadát azzal harangozták be 2012 novemberében, hogy az első szezon rádiófüggőséget okozott. Ez abból is kiderül, hogy majd 500 ezren hallgatták.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.