Tizennégy évvel később diadalmenetben tért vissza. A Wembley stadionban 1972-ben rendezték a rock and roll nagykorúságának ünnepét, mivel Bill Haley kiindulópontnak tekintett Rock Around The Clockja tizennyolc esztendővel korábban született. A show-ra meghívták magát Haleyt, továbbá Chuck Berryt, Little Richardot, valamint Lewist, aki hasonló sikert aratott a szerző Kris Kristofferson és az átfogalmazó Janis Joplin Me and Bobby McGeejének alkalmi feldolgozásával, mint első tévéfellépése során – 1957 júliusában – a Whole Lotta Shakin’ Going On-nal Steve Allen műsorában. A dalt tartalmazó kislemez addig 100 ezer példányban kelt el,majd az adás után „pillanatok” alatt eladtak belőle több mint hatmillió darabot. Lewis olyan hálás volt a zeneszerző-műsorvezetőnek, hogy egyik fiát róla nevezte el. Döbbenet: a kis Steve Allen Lewis hároméves korában, 1962-ben a vízbe fulladt, és a nagy rock and roller 1973-ban elvesztette másik fiát, az autóbalesetben elhunyt tizenkilenc esztendős Jerry Lee Lewis Juniort is.
|
Jerry Lee Lewis: rock and roll a zongorán
Barrie Wentzell |
Akkor már három éve elvált Myrától, de még háromszor – összesen hatszor – megnősült, és változatlanul üldözte a fátum: negyedik, majd ötödik felesége egyaránt meghalt. Ha efféle tragédiákat képtelenség is felfogni, ahhoz, hogy elhagyják, már az ötvenes években hozzászokhatott, mert az angliai skandalum után az Államokban is sokan elkerülték, kiskorú nején kívül jószerével csupán a rock and roll elnevezés „atyja”, a lemezlovas Alan Freed tartott ki mellette. Azért a High School Confidential című filmet – melyben önmagát „alakította”, és ő írta a címadó dalt –röviddel a hazaérkezése után még bemutatták, és özönlöttek a fiatalok a bódító zenére, a szédítő Mamie van Dorenre, valamint arra a reklámszövegre, hogy „tinédzser dzsungel, a tanárok rémálma”.
Lewis aztán tényleg tudta kelteni és fokozni a zűrzavart, például azzal, hogy amilyen briliáns, olyan eksztatikus futamai közben nemegyszer felpattant a zongora tetejére. Múlhatatlan számaival amúgy is a topon volt:mindenekelőtt a „gyilkos” Great Balls of Fire-rel, de a Breathless vagy a Ray Charlestól átvett What I’d Say sem nevezhető piskótának... Még mielőtt ezek megjelentek volna, már részese lett egy „klasszikus” albumnak: Sam Phillips híres stúdiójában 1956 decemberében „jamelt” együtt Johnny Cash, Carl Perkins, Elvis Presley és Lewis. Huszonöt évvel később tizenhét számmal adták ki a „Million Dollar Quartet” gyűjteményes lemezét, majd 1990-ben már negyvenhat felvétellel jelent meg a memphisi retroalbum.
Addigra Lewis bevette a countrylistákat is: a hatvanas évek vége és a nyolcvanasok eleje között huszonhat száma szerepelt a „farmermuzsika” Top Tenjében. A Great Balls of Fire című, 1989-ben – Dennis Quaid és Winona Ryder főszereplésével – készült életrajzi filmben viszont az ellenállhatatlan rock and roll zenék sorakoznak, s bár JLL történetétől minden (pláne lányos) szülő igyekszik tiltani csemetéjét, negyedszázada a modern kor generációit is magával ragadja a muzsika.
Bizony nemcsak a különleges sztorinak, hanem a megbabonázó hangzásnak is köszönhető, hogy a gyerekek – akár a régi srácok – néznek, mint a moziban...
