A középosztálynak nincs pénze irodalmi, művészeti lapokra, sokaknak az irodalmi hetilap az egyetlen kulturális luxusa.
A magyar kulturális, művészeti folyóiratok nem csak az állami támogatások csökkentése miatt sodródnak az ellehetetlenülés szélére. Az okok között szerepet játszik a megcélzott olvasóközönség, azaz a középosztály katasztrofális anyagi helyzete is. A szellem embereinek nincs pénzük folyóiratokra, s az egyetlen lap, amelyet még a cudar időkben is megvásárolnak, az az Élet és Irodalom (ÉS). Legalábbis ez derült ki azokból a – statisztikailag nem reprezentatív, de azért nagyon is tanulságos – válaszokból, amelyeket körkérdéseinkre kaptunk ismert fővárosi és vidéki irodalmároktól, művészektől. Már az a tény önmagában tanulságos volt, hogy többen kitértek a válaszadás elől, mert nem akarták a nyilvánosság elé tárni sanyarú anyagi helyzetüket.
Deczki Sarolta irodalomtörténész, kritikus azt nyilatkozta: lapra, könyvre évek óta nem telik, az online ÉS-t fizetik elő közösen a munkatársaival, és egy jelszóval használják. Alkalmanként olvas irodalmi lapokat – Jelenkort, Alföldet, 2000-t. Hozzátette: ha lenne pénze, akkor a Jelenkorra és az Alföldre fizetne elő, a férje pedig valamilyen fotóslapra. De Deczki Sarolta véleménye szerint önmagában a vásárlás és az előfizetés nem tudná fenntartani a lapokat, mert ahhoz nagyon nagy létszámú és művelt középosztály kéne, ami – tette hozzá – itt sose lesz.
Vágvölgyi B. András újságíró, filmrendező felidézte, hogy úgynevezett „kispénzes egyetemista korában" a nyolcvanas években önfeledten vásárolta a folyóiratokat, szinte mindent megvett, ami megtetszett. Emiatt akkoriban fő ambíciójává az vált, hogy egy folyóiratban publikálhasson, írt is egy szöveget a Bozóki András szerkesztette Szép szó-antológiáról, de mindenhonnan elutasították – e próbálkozás közben szerezte meg élete egyik alapvető tanulságát, amikor az Újhold évkönyvet szerkesztő Nemes Nagy Ágnes azt mondta neki egy másfél órás telefonbeszélgetésben: „a komcsikat lehet szapulni, de Illyés Gyulát nem".
