Hánykolódik a Bárka

Továbbra is zárva tart a Bárka Színház, az igazgató, Seress Zoltán november közepén lejárt mandátumát azonban a fenntartó Józsefvárosi Önkormányzat az év végéig meghosszabbította. A teátrum több előadása különböző színházakban talált játszóhelyre. Seress Zoltán igazgató az MTI-nek felidézte, hogy ügyvezetői mandátuma november 17-én járt le, ezzel kapcsolatban korábban többször is jelezték a fenntartónak, hogy pályázatot kellene kiírnia, de ez nem történt meg, végül az önkormányzat november 19-én meghosszabbította a szerződését december 31-ig.

Arról, hogy mi lesz a színház sorsa, mikor adhatja át az önkormányzat az államnak a teátrumot, nincs információja. Hoppál Péter kulturális államtitkárnak arra a nyilatkozatára reagálva, amely szerint a Bárka Színházat esetleg egy másik, nagyobb intézményhez csatolnák, az igazgató azt mondta, hogy korábban nem hallott erről az elképzelésről, de hétfőn megy egyeztetni a minisztériumba. Hozzátette: a nehézségek közt jó hír, hogy a színház visszaszerezte közhasznúságát, amelyet adminisztrációs hiba miatt veszítettek el. A közhasznú jogállás visszaszerzésével joggal bizakodhatnak abban, hogy visszakapják a kiemelt minősítést is, és így jogosultak lesznek az állami támogatásra.

Azt továbbra sem tudni, hogy ha állami tulajdonba kerül a Bárka, akkor ki lesz a fenntartója. Az eredeti tervek szerint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) vette volna át 2012 márciusában a teátrumot. Jogszabályi problémák miatt később az a döntés született, hogy az egyetem fenntartójához, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz tartozik majd a Bárka. Ennek megfelelően idei állami támogatása a KIM fejezetében szerepelt. A jövő évi költségvetés tervezetében - az idei összegnek megfelelő 178,9 millió forint - a Miniszterelnökség fejezetében szerepel (ahol az NKE is).

Bár a Bárka ajtaja most zárva van, és az 50 fős társulatból 18-an elhagyták a színházat, tíz repertoáron tartott előadásukból kettőt mégis láthat a közönség más helyszínen. Az Odüsszeusz szemeteslapáton című előadást a Thália Színházban láthatják újból, a januári előadás időpontjáról még egyeztetnek. A Nehezet a Nemzeti Színházban láthatják a nézők, a Pesti Magyar Színház érdeklődött A harmadik hullám és az East Balkán című előadások iránt, ott azonban a tárgyalásoknál nem szabad megfeledkezni arról, hogy 2015. január elsejétől új igazgatója lesz a színháznak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.