Két dolog nélkül nem él meg a legszürkébb thriller sem: feszültség és hihető fordulatok. Az pedig már színtiszta bónusz, ha közben képes elkalauzolni az emberi gonoszság mély bugyraiba, hiszen mégiscsak a bűn természetét feszegeti. Nos, Mátyássy Áron mozija mindezeknek híján van, miközben mindent elkövet, hogy igazi zsánerfilmnek tűnjön.
Halál akciós áron
Félelmet keltő táj, mindenre elszánt szereplők, hosszú ideje halmozódó sérelmek: látszólag minden feltétel teljesül ahhoz, hogy az illegális vadászaton elszabaduljon az emberi természet sötét oldala. És el is szabadul, de talán túlságosan is. Az agyoncsavart történetben ugyanis eljön az a pillanat, amikor mindenki meg akar ölni mindenkit, ám ez sajnos devalválja a gyilkos indulatokat és a végeredményt is. Ha mindenki gyilkos, akkor senki sem az, nem kell ehhez bevágni Hitchcockot. Márpedig a Víkendben van az a momentum, amikor kínunkban már arra számítunk, hogy a fokozás érdekében végül a rendező is rátámad az operatőrre, az meg a sminkesből nyomja ki a szuszt. A film elején hellyel-közzel megteremtett feszültség elillan, és nem marad más, mint a vérgőzös kavargás, amelyben már mindegy, hogy ki mikor hull el. És ez inkább a paródia felé lendíti a Víkendet.
Gryllus Dorka a már-már turistacsalogatónak is felfogható, Erdélyben játszódó Víkendben |
Mert nem az apró hibákkal van a baj, hogy miért lesz folyton hófehér a BMW a sáros környezetben, mintha a legjobb autómosó működne a havasi faluban, vagy hogy miért azonos majdnem a pesti vendégek autóinak rendszáma, hanem hogy van idő mindezt észrevenni. A film a túlpörgetettsége miatt folyton kidob magából, és akkor már van idő nézelődni. Csodálkozni azon, hogy az a vékony pesti nő milyen ügyesen tartja magát néhány ujjal a szakadék peremén.
Mi már azért is hálásak lennénk, ha eljönne végre az az idő, amikor egy magyar filmben minden elhangzott mondat érthető felirat nélkül is, de ez nem az a nap. A színészeket nem lehet hibáztatni, hiszen valakinek észre kellett volna vennie, hogy Gryllus Dorka túl lágy a szigorú ügyésznőhöz, így csak egy hisztis nőnek tűnik. Lengyel Tamás és Simon Kornél nem hibázik a bűnös vállalkozó és a háttérbe szorított férj karakterében, csak nem átütő. Elmondják, amit kell, hiszen ezért fizetik őket. Kicsit bántó, hogy a havasi emberek kétdimenziósra sikerültek, egyrészt alig lehet megkülönböztetni őket (a szekusozás nem segít sokat),másrészt ide-oda ingáznak a cujkázás (pálinkázás) és az ősi bosszúszomj között. Így nem csoda, ha nem akarják elengedni az írott és íratlan törvényeket megszegő pestieket, holott a két világ közti ellentétben több kiaknázatlan lehetőség maradt.
Talán csak az Erdély és Románia határán húzódó havasi táj és annak fényképezése hibátlan. Az atmoszféra két jelenet után megvan, az erdő és a sziklák egyszerre hívogatóak és félelmet keltőek, nem kell sok ahhoz, hogy turistacsalogató reklámnak fogjuk fel a Víkendet.
Pedig mindannyian nyernénk azzal, ha megbízható ritmusban és minőségben érkezne a mozikba a magyar zsánerfilm. Ha méltó folytatása lenne Gigor Attila jól sikerült mozijának (A nyomozó), hogy ne menjünk még messzebbre. A Víkend azonban csak messziről és hunyorogva tűnik jó és izgalmas alkotásnak. Inkább olyan, amit hamar le kell öblíteni egy átlagosabb, de profibb amerikai mozival.Hogy ne támadjon fel bennünk a gyilkos indulat.
Víkend. Forgalmazza az InterCo. Interjúnkat a rendezővel itt olvashatják.