Fáy Miklós: Hajnalka volt az anyád

Valamiért azt hittem, hogy ilyen filmet most már nem csinálnak, itt új idők járnak, megnézik a forgatókönyvet, megnézik a rendezői képességeket, a választott színészeket, hiszen ezek is a rendezői képességeket mutatják, és csak ha minden rendben, akkor utalják a pénzt.

Volt egy időszak, amikor reklámfilmrendezők forgatták a nagyjátékfilmet, a kreatív producerek olyan alakok voltak, akik úgy érezték, többet is tudnak nyújtani a világnak, mint mosópor-szlogeneket, a női főszereplő meg valami csinos nő, mert az kell a népnek. De hát azóta jött Andy Vajna, meg a szakmaiság, profizmus, szakértő szórakoztatás.

Tudom, hogy naivitás volt, hiszen ha Andy Vajna legsikeresebb filmjét nézzük, az is így készült, rendező nélkül, szexi főhősnő körüli bonyodalmakkal. Sőt, ha a magyar szórakoztató filmes hagyományokat nézzük, a harmincas években is így készítették a mozgóképeket, Ágai Irén se volt drámai tehetség, aztán mégis milyen szeretettel nézzük az ügyetlenségeit. Igaz, hogy mellette volt azért egy Kabos Gyula.

Ha volna most egy Kabos Gyula, talán több szeretettel nézném Hajnal Tímeát is. De nincs. Van viszont soványka forgatókönyv, ehhez képest egy mindenképpen túl hosszú film, és valami elképesztő szereposztás.

Szabó Simon például tökéletes mellékszereplő volna bármelyik magyar filmben, megtermett és durva arcvonású, amúgy aranyszívű melák, ha az volna a feladata, hogy bútorokat cipeljen a háttérben, és közben benyögjön valami vicceset, tökéletes választás volna. Csak sajnos ő itt az egyik főszereplő, mi több, még narrálja is a filmet, vagyis amatőr hangon, valami rosszul megjátszott bumfordisággal löki a szöveget.

Az első perc végén tudni, hogy a Megdönteni Hajnal Tímeát alapszinten van elhibázva. Ehhez jön még Simon Kornél virtuóz arcjátéka, ami abból áll, hogy vagy üresen néz, vagy összevonja a szemöldökét, meg Osvárt Andrea, aki valóban nagyon bájos, csak a száját nem volna szabad szólásra nyitnia, mert hitelesen sajnos nem tud egy mondatot végigmondani. Hogy lehet egy szereposztást ennyire elnézni?

Miközben ott vannak az igazi színészek is a vásznon. Nem túlságosan nagy létszámban, de például Hirtling István egy ajakbiggyesztése beszédesebb és kifejezőbb, mint Simon Kornél eddigi teljes életműve, és mellékszerepben ott van Szandtner Anna is, aki finom, lényegre törő és elegáns a repedtsarkú prostituált szerepében. Ha valamiért reménykedem a film sikerében, az éppen ez: talán bővül általa a Szandtner Anna rajongói klub.

Csak hát Hajnal Tímea menthetetlen.

A jellemek enyhén szólva következetlenek, a kevés és kiszámítható cselekmény szét van húzva, de ha nem volna széthúzva, akkor éppen azt kellene kivágni belőle, ami egyáltalán ér benne valamit, az epizodisták finom közreműködését. Kabos Gyula egyelőre nem tűnt még föl a láthatáron, marad hát az ostobaság és trágárság, hányás és levizelés, abban a reményben, hogy hátha közös nyelvet beszélünk, kedves közönség. Hátha nem.

Osvárt Andrea valóban nagyon bájos, csak a száját nem volna szabad szólásra nyitnia
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.