galéria megtekintése

Hajdu Szabolcs rekordjai

1 komment


Csákvári Géza

Az Ernelláék Farkaséknál című film stábja lelkesedésből dolgozott, a mai technikai eszközök lehetőségeit kihasználva moziban is vetíthető művet hozott létre.

Számos szempontból forradalmi ­Hajdu Szabolcs Karlovy Varyban a hétvégén fődíjat nyert alkotása, az Ernelláék Farkaséknál. Talán a legfontosabb, hogy Hajdu és csapata bizonyította, a filmkészítés és a siker manapság már nem feltétlenül csak pénzkérdés: az egész produkció költségvetése megállt hárommillió forintnál.

A családok: Török-Illyés Orsolya, Tankó Erika, Hajdu Szabolcs, Szabó Domokos, Hajdu Zsigmond és Lujza
Forrás: big bang MEDIA

Az úgynevezett HD-korszakban az a legfantasztikusabb, hogy akár egy mobillal is leforgatható egy egész nagyjátékfilm, gondoljunk csak a tavalyi Sundance-en bombaként berobbanó, Sean Baker rendezte Tangerine-re, amelyet három iPhone-nal rögzített a stáb. Bejárta a világ fesztiváljait, és csak tematikája – transzneműek szerelmi drámája – miatt nem kerülhetett Oscar-közelbe.

 

Hajdu Szabolcs műve átlagemberek drámája, de szellemiségében igen közel áll Baker művéhez, bizonyítja a teljes alkotói szabadság művészi erejét. Ahogy Muhi András producer fogalmazott lapunknak: a filmkészítés demokratikus folyamattá vált, semmi akadálya, hogy saját stílusunkban alkossunk, különösen, ha sok ismerősünk és barátunk segít ebben. Az Ernelláék Farkaséknál stábja 18 napon keresztül forgatott, mindenki lelkesedésből dolgozott, csak a hangtechnikára és a cateringre kellett költeni. Ha van egy korrekt történet, jó színészek és egy biztos rendező, akkor ennyi pénzből is el lehet jutni a csúcsig. Volt már ilyesmire példa itthon is, például a Fliegauf Bence rendezte Rengeteg, amelyet másfél millióból sikerült leforgatni 2003-ban. Muhi szerint akkor is, most is a közreműködők „meghozták az áldozatot”. – De mindig nem lehet ezt csinálni – tette hozzá –, ha lesz rá módunk, visszatérünk a filmkészítés szokásos módjára.

Az Ernelláék Farkaséknál jeleneteit Hajdu a Budapesti Metropolitan Egyetemen végzős operatőrosztályának diákjai vették fel. A rendezőtől megtudtuk: kijelölt nekik egy koordináta-rendszert, amelyben mozoghattak, és mert a cselekmény egy lakásban zajlik, a szűk tér is determinálta a lehetőségeket. Egyikük, Chilton Flóra úgy jellemezte a munkát lapunknak, hogy „Szabi kézben tartott mindent”. Mindenki egyetlen napot kapott mint operatőr, de további öt napon a világításra figyelt. Így tudták elérni, hogy bár a kamerakezelésben vannak különbségek, az egész film egyetlen egységet alkot képileg.

Egyébként Chilton Flóra mellett Gajdics Dávid, Hejüsz Betti, K. Kovács Ákos, Kisteleki Márton, Miskolczi Péter, Pásztor Péter, Simon Tamás, Szalai Márk, Szilágyi Gábor, Tóth Levente és Tímár Gergely volt az operatőrcsapat tagja. Amikor kiderült, hogy lesz pótforgatás is, Hajdu nem akart senkit sem „kiemelni”, ezért több dokumentumfilm operatőrét, Bántó Csabát kérte fel, hogy ugorjon be. Így lett a filmnek végül 13 operatőre. Ez minden bizonnyal magyar csúcs. Tarr Béla is „csak” hat operatőrrel dolgozott a Werckmeister harmóniákon.

Magukat rendezők

Hajdu Szabolcs dupla elismerése szinte példátlan a filmtörténetben. Nem hallottunk olyan esetről, hogy a rendezőként a fődíjat és a legjobb főszereplőnek járó elismerést is ugyanaz a személy veheti át. Az biztos, hogy az Oscar-díjak története során még sosem kapta meg senki mindkettőt. Pedig a mindkét díjra jelöltek listája igen tekintélyes: Woody Allen, Warren ­Beatty, Roberto Beningni, Kenneth­ Branagh, Kevin Costner, Clint Eastwood, Laurence Olivier és Orson Welles is esélyes volt erre.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.