galéria megtekintése

„Ha taccs­ra vágnak, hazamegyek” – interjú Verebes Istvánnal

16 komment

Kardos Ernő

„Voltam okos, voltam hülye, találtam telibe, persze mellé is …” – mondja Verebes István, akit a közelmúltban nem engedtek szerepelni a köztelevízió műsorában. A Jászai-díjas színész, rendező nem érti, hogy az intézmény miért állított fel külön csatornát az Aczél-féle kézi vezérléssel gyártott produkciók ismétlésére.

– Megviselte, hogy önt is kitiltották a köztelevízióból?

–Ugyan, dehogy. Örülök, ha nem kell menni. Ráadásul nem is tiltottak ki, pusztán egyetlen műsorba nem engedtek. Néhány hete ugyanis a Ridikül című adás a barátságról szólt, ahová az egyik barátomat vendégnek hívták. Kérdezték tőle, melyik cimboráját vinné még magával, de amikor engem megnevezett, azt mondták neki, hogy na, őt inkább ne! Annyi baj legyen!

– Akkor csak kitiltották...

 

– Mondom, hogy nem! Ugyanis a színészlegendákról szóló műsorfolyamnak viszont gyakori vendége vagyok, de a Fábry-show vendége is lehettem. Na jó, hát műsort én már nem csinálhatok. A helyzetet viszont bonyolítja, hogy a retrócsatornán hetente, havonta ismétlik a rendszerváltás előtti munkáimat. Valljuk be: kicsit skizofrén helyzet, hogy az intézmény felvesz bizonyos autoriter magatartást, amivel távol tart embereket a képernyőtől, másrészt folyamatosan közreadja azokat a produkciókat, amelyeket az Aczél-féle kézi vezérlés évtizedekig gyártott, közte a Bors-féle munkásmozgalmi sorozatot is. Vagyis nemcsak azt nem tudja a jobb kéz, hogy mit csinál a bal, hanem azt sem, hogy mit csinál maga a jobb kéz.

Teknős Miklós / Népszabadság

– Viszont ha a kitiltással sem kerülne rossz társaságba, az állítólagos tiltólistán szerepel még Gálvölgyi János, Vágó István is, ki tudja, még hányan. Ez vigasztaló?

– Remélem, engem másért tiltottak le, mint az említetteket. Nem szeretném, ha másokkal egy társaságban emlegetnének. Nem csak velük, másokkal sem. Tetszik, nem tetszik, én született individualista vagyok, utálom a közösségeket, mert uniformizál, torzít, beolvaszt. Miközben ötven éve társulatokkal dolgozom együtt. Egész életemben azért nem írtam alá semmilyen petíciót – még akkor sem, ha egyetértettem az elém tett szöveggel –, mert nem tudtam, hogy ki az, aki alattam vagy felettem aláír még. Többnyire senkivel nem értek egyet, cserébe ezt én sem várom mástól.

– Visszatérve a televízióra: volt már kitiltva valahonnan?

– Nem, dehogy.

– Akkor sem, amikor az „átkosban”, a kádári diktatúrában az ugyancsak kritikus hangvételű rádiókabarékat csinálta?

– Még kirúgva sem voltam soha, sehonnan. Ma ez nagy szó! Még akkor sem bántottak, amikor az 1981-es szilveszteri rádiókabaré egyik nyitókonferanszában a Jaruzelski-féle lengyelországi katonai puccsal foglalkoztam. Persze a főnökeink érthetően be voltak szarva, hisz az egész kommunista rendszer inogni látszott. Végül Marton Frigyes úgy igyekezett menteni a helyzetet, hogy bizonyos részeket kivágott az adásból, de csak a hülye nem vette észre, hogy csonkolták a műsort. Volt néhány ilyen, de nem rúgtak ki.

– Akkor a diktatúra kegyesebb volt önhöz, mint a demokrácia televíziója, ahol ugyan csak egyszer, de nem engedték megszólalni?

– Azért nem cserélném fel a kettőt. Nem csak azért, mert az elmúlt 25 évben sokszor mondtam a magamét, és mégis talpon maradtam. Kétségtelen, a múlt rendszer talán kiszámíthatóbb volt. Bár mégsem, visszavonom, ha valaki szövegelt, nem kapott útlevelet. Én érdekes módon mindig akkor keresek a legjobban, amikor Orbán Viktor a miniszterelnök, vagy azért, mert jártatom a pofám, vagy azért, mert épp befogom.

– Akkor most épp befogja a száját, mert nem hallom kabaréműsorokban.

– Az én egyik műfajom a kabaré, amihez vadság kell és dühös indulat. Ez bennem szép lassan teljesen kihunyt. Mégpedig azért, mert rájöttem, hogy a politika irányítóin, legyenek azok szocialisták, liberálisok vagy konzervatívok, nem lehet segíteni. Hiá­ba szóltam évtizedeken keresztül vitriolosan elfogadhatatlan jelenségekről, a helyzet sosem javult jottányit sem, csak annyi változás történt, hogy a baloldalon jobbosnak tartottak, a jobboldalon pedig balosnak.

– Gondolom, a Heti hetes nagy csapatára gondol, korábban azt nyilatkozta, hogy ez a műsor önt valósággal stigmatizálta.

– Ismétlem, mindkét oldalról. Én csak azután szálltam ki, miután Orbán után Medgyessy, majd Gyurcsány lett a kormányfő, és amikor felvetettem, hogy jó lenne végre a hivatalban lévő kormány viselt dolgaival foglalkozni. De mégsem lett változás. Én persze tudtam, hogy ki miért „egyoldalú”. Néhányukat később meg is jutalmazták érte. Én inkább leléptem.

– Ez okozott konfliktust az alapcsapatban?

– Inkább ízetlenségeket, de további részleteket erről nem szeretnék mondani. Én minden mondatomat ma is vállalom, egyetlen meggondolatlan, Antall Józsefet sértő kivételével, amiért később nyilvánosan többször is megkövettem.

– Szokta hallgatni, mit csinál ma az egykor legendás kabaré? Általában Gyurcsány a célpont. Orbán kárára csak a tisztelet hangján, szinte bocsánatkérően viccelnek.

– Ritkán hallgatom, így véleményt sem tudok mondani. Az kétségtelen, hogy a baloldalnak még régről nagyobb a rutinja a humor elviseléséhez – vagy úgy csinál, mintha az lenne –, de még a kabaré társadalmi hatásait is jobban kihasználják. Az új adótörvények bevezetése táján, 1988-ban Medgyessy, még mint pénzügyminiszter, kifejezetten kért bennünket, hogy „ontsuk ki a belüket”. Tudták, hogy a röhögés enyhíti a várható felháborodás feszültségét, amivel jelentős társadalmi indulatot old, hisz általunk majd úgy tűnik, mintha a kisember felülkerekedne a hatalmasokon.

Teknős Miklós / Népszabadság

– Saját maga is próbálkozhatott, 2010-ben néhány hónapig vezethette a Mikroszkóp Színpadot…

– Felkértek rá, hogy vezessem, én nem jelentkeztem.

– Aztán viszonylag gyorsan bedobta a törülközőt, de állítólag nem azért, mert az új, fideszes városvezetés megkurtította a költségvetést, hanem a közönség elpártolt. Ön ugyanis óvatosan a korábbi kabaré helyett irodalmi színházat akart csinálni.

– Igen, mert a Sas-féle vurstlistílust nem akartam folytatni, miközben Sas József továbbra is megőrizhette saját műsorát. Ma már úgy tartom, hogy hiba volt, mert Sas a hátam mögött áskálódott ellenem. Ez sokat ártott magának a színháznak is. Új közönséget akartam odavonzani, ami legalább három-négy év munkája lett volna. Leszerződtem 160 milliós büdzsére, a felét elvonták fél év alatt. Ha folytatom, színészeket kellett volna elküldeni, ezt nem vállaltam.

– Ezt kapta a Heti hetesért? Vagyis ledózerolta a hatalom?

– Szó sincs róla. Tojtak a fejemre. Más színházaktól is elvontak, igaz, talán nem ennyit. Csak én az ülepemet nem varrtam oda az igazgatói székhez, ahogy mások.

– Vannak, akik mégis az ön számlájára írják, hogy ma üres színház a Mikroszkóp!

– Ez a legkevésbé rajtam múlik. Anno az elvonások miatt távozott az Operából Szinetár Miklós is, az operaház mégis működik.

– Végül is a József Attila Színházban kötött ki, amelyben a kormánypártokhoz közel álló a direktor. Máshonnan nem kapott ajánlatot?

– Az elmúlt hat-nyolc évben valahogy mindig csak a kormánypártok által kinevezett igazgatóktól kaptam ajánlatot. Nemcsák, kínkeservesen ugyan, de jó szándékkal és nagy ambícióval, elődeinél jobb színházat akar úgy, hogy a politika a falakon kívül marad.

Teknős Miklós / Népszabadság

– Amit alátámasztani látszik, hogy Verebes István rendezhet egy Kertész Ákos által írt darabot?

– Az a baj, hogy ez mint „érdekesség”, felmerül. Én Balázs Fecó dalaihoz kerestem egy történetet, és egy fiatal dramaturg, Selmeczi Bea javasolta a Kertész Ákos regénye alapján készült Sikátor című filmet, nekem tetszett. Nemcsák szó nélkül pártolta a választásom. Úgy gondolom, hogy csak azért, mert Kertész egy durva mondata miatt diszkreditálta magát és Kanadába ment, továbbá: csak azért, mert Balázs Fecó épp a Fidesztől kapott most Kossuth-díjat, attól sem Kertész nem lett rosszabb író, sem a Balázs Fecó nem rosszabb zeneszerző! De kérdezem: miért kellene nekem tudomásul vennem, hogy Romain Rolland a KGB ügynöke volt, vagy Pirandello a fasiszta párt tagja?

Teknős Miklós / Népszabadság


Mit kezd azzal, hogy céhtársa, Kerényi ­Imre itt és most azt mondja, hogy két Magyarország van? Amiből következik, hogy a társadalom egyik fele minden esetben vesztes, a másik fele győztes, tehát választani kell. Ezt tudomásul lehet venni?

– Én az egy és oszthatatlan Magyarország híve vagyok. Magam is szkepszissel figyelem, ahogy Kerényi Imre a kormány szolgálatába szegődött, de kiváló rendezőnek és jó színházigazgatónak tartom. Ízlésem ellenére van, ha Kerényi buzizik, de egyetértek vele, amikor a megrendülés színházát hiányolja. Ma ugyanis az egyetemes, katarzis alapú színház le van árazva. Másfelől a direkten politizáló, publicisztikai színházat jogerőre emelőkkel is komoly nézeteltéréseim vannak, dívik viszont a zsurnaliszta flaszterszínház, amelyben mindenáron rá kell ismernem vagy Gyurcsányra, vagy Orbánra, vagy a futballpályára. Nem tartom pusztán attól modernnek a III. Richárdot, mert bőrdzsekiben, motorbiciklin jön be a színpadra. Továbbá nem hiszem, hogy a mai színjátszásnak feltétlen része volna, ha Csehov darabját orális szex dobja fel. De ezekről nincsenek már szakmai viták.

Így aztán egyre kevesebb dolog tud már tűzbe hozni. Hatvannyolc éves vagyok, voltam okos, voltam hülye, találtam telibe, persze mellé is. Volt, hogy megbecsültek, máskor legyintettek rám. Egyszóval szép életem volt, ma pedig boldog vagyok, mert a gyerekeim tehetségesek, sikeresek, egészségesek. Ha pedig holnap, vagy bármikor taccs­ra vágnak ezek vagy azok, esetleg amazok, akkor hazamegyek Bazitára. Élek a családommal, a könyveim között. A nyugdíjamból, ha még akkor is ér valamit, legfeljebb vajas kenyeret eszem, és nem utazom többet Olaszországba. Így vagy úgy elleszek…!

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.