A fesztiválokon rendre kiesünk az időből, ami ilyenkor máshogy telik, Oromban pedig minden fokozottan lassabban múlnak a percek. Már szól a zene (három helyszín van egyébként, egy „nagyszínpad", egy folk- és egy electrosátor), közben a környékbeli településekről, illetve a Magyarországról érkező fesztiválozók keresik az amúgy is csak ideig-óráig árnyékban maradó sátorhelyeket, és – nem ér minket meglepetés – fel is ajánlják a szabadkai buszúton megismert lányok: náluk lehet aludni, mert hely az van és már ismerjük egymást.
Mire elfogy a repohárban (vagyis visszaváltható műanyag krigliben) kiadott sör, meg is érkezik autóval a tóthfalui szállásközvetítő, akinek egy percig sem jelentett gondot, hogy átugorjon a vendégéért. Beszállunk a kocsiba, és csak mesél és mesél. Hogy mennyire örülnek a fesztiválnak, elvégre történik valami és nemcsak Orom, hanem a 700 fős Tóthfalu is mennyire jó hely. Nagyon rendezett, zeneiskola működik a faluban, és fellendülőben van, a környéken sok az olaj, amit orosz cégek próbálnak meg kitermelni.
Esténként valóban eléggé apokaliptikus látványt nyújt, ahogy a kukoricás mellett futó földút mentén két kivilágított építmény nő a nagy semmi fölé. Ezt akkor láthatjuk, ha a két település között biciklivel ingázunk, így volt ugyanis a legegyszerűbb visszajutni Oromra. És a bicikli honnan volt? A szállásadótól, akinek nem volt kérdés, mehetek vele, ő ugyan nem jön át, habár hallott már a fesztiválról, tudja, hogy harmadik éve rendezik meg. Majd megemlíti a zentai Nyári Ifjúsági Játékokat, ami egy rendkívül fontos és nosztalgiával teli esemény minden 30 év körüli számára, akivel csak találkoztunk. A vajdasági magyar fiataloknak nem volt sok pénzük, hogy utazzanak, de együtt lenni mégiscsak jó, a zentai buli viszont kommercializálódott, befulladt, de most itt van a három nap alatt pár ezer embert vendéglátó Malom, amelynek az előzményei közé tartozik a „Windmill Festival" és az „oromi napok" is.
A zene reggeltől estig szól, de aki nem akarja a napon forralni magában az alkoholt egy szalmabálán fekve a batikolt textilekkel lefedett pihenő sátorban, a fás-ligetes részen berendezett Sunrise stage előtt vagy gyakorlatilag bárhol a fesztivál néhány száz négyszetméteres, installációkkal tűzdelt területén, annak ott vannak a filmes, fotós workshopok, és aki akarja, a „gyerekmalom" programjaira a gyerekeit is magával hozhatja. Vagy részt vehet az Experience Balkan – Balkan Calling Egyesület programjain, zentai, szabadkai kirándulásokon és a kimaradhatatlan pálinkakóstolón Csantavéren, ahová lovas kocsival zötykölődünk át.
Pálinka, bor, sör természetesen a fesztivál területén is van, egy emberes méretű pljeskavica forintban körülbelül 500 forint, egy sör 330, a kézműves sör (mert az is van), egy hajszálnyival drágább, koccintani pedig, mintha már régóta ismernénk egymást, bárkivel lehet. Ez szó szerint így van, annyira családias a Malom, hogy egy nap után már csak ismerős arcok jönnek szembe. És a koncertekre sem lehet semmilyen panasz. Itt még ugyanis ismeretlen a műanyag koncertpadló, ezerrel megy a pogó, árad a füst a pljeskavicástól, a malmon vibrál a színes fényjáték és mindenki azt érzi, hogy nagyon gyorsan vége lett ennek az egésznek.
Másnap délelőtt a vászonnal eltakart zuhanyzókban láthatóak a fürdőzők sziluettjei, de sokan már keresik a fuvart, mert nemcsak ide, hazajutni sem könnyű. Abban biztosak vagyunk, hogy ha az isten háta mögött ilyen bulik vannak, akkor ne is kerüljünk soha a színe elé.
A szerb Nirvana mindenkit lázba hoz
A zenei kínálat egy mainstream hazai fesztivál, egy falunap és egy progresszív-alter buli keveréke, így tényleg mindenki megtalálhatja, amit szeret. Fellépett például a helyi, valóban lábasokon csörömpölő, ad hoc módon zenélő Lábos Electric Orchestra, a reggae, groove, funk elemeket keverő zentai UpRize,
a diszkózenét, a balkán beatet és a klezmert vegyítő cseh Circus Problem, a hiphopos, popos, dzsesszes német Kurts Weg, a szlovák Talent Transport dzsessztrió, a dél-alföldi tamburás hagyományokat követő óbecsei Fokos zenekar, a budapesti, népzenéből, dzsesszből, bluesból, reggae-ből merítő Góbé, a szegedi posztpunk Umreti Fit, és az olyan, Magyarországon is ismert zenekarok, mint a Szabó Balázs Bandája, a Middlemist Red és a Kistehén.
A szombati headliner pedig az általunk leginkább várt szerbiai Nirvanának is nevezett, posztpunkot, garage és alternatív rockot játszó Repetitor (képünkön). A három főből a dobos és a basszusgitáros is nő, a gitáros-énekes pedig pillanatokra igen erősen Ian Curtist idézi, majd beugrál a tömegbe, felmászik az állványzatra, a közönség pedig tombol a hatalmas porban.
