Gyilkos mondatok
Gyulai a könyvben úgy fogalmazott: „Biztos, hogy nagyon szerelmes voltam, ha meg tudtam ölni." Engel – akit a már halálosan megsebesített Borsos utolsó lövésével haláláig tolószékbe kényszerített – ügyvédje közvetítésével bocsánatot kért mindenkitől. Úgy fogalmazott: nem ezt és nem így tervezte. Az azonban már meg sem fordult a fejében, hogy felajánlja Borsos családjának legalább egy részét annak a 12 ezer eurónak, amelyet Strasbourgban ítéltek meg neki a magyar állam elleni perben. „Bűnügyi költséget kell fizetnem az államnak... Én is megszenvedtem az ügyet... Tudom, hogy özvegyi nyugdíjat meg árvaellátást is kapott a család, és a rendőrök is gyűjtöttek nekik – természetesen én ezt nem sajnálom tőlük."
Lehet felháborodni, anyázni, sarokba hajítani a könyvet. Ettől még Engel így gondolkodik. És épp ezek azok a gyilkos mondatok, amelyek miatt érdemes végigolvasni P. Gál könyvét. Hogy gyorsan elfelejtsük a sztereotípiáinkat. A szerző nem ítélkezik interjúalanyai felett, és nem próbálja jobb belátásra bírni egyiküket sem. Úgy próbálja meg az olvasó elé tárni a történetüket, hogy semmi mást nem tesz, csak kérdez és hallgat.
Az olvasónak kell eldöntenie, melyik riportalanyának hisz, és melyiknek nem. Például, elhiszi-e a magyar Bonnie és Clyde-ként elhíresült páros hölgy tagjának: annyira félt párja haragjától, hogy bűnsegédként négy gyilkosságban is részt vett az oldalán. De ne kapkodjuk el a választ. A könyvben olyan „gyilkosról" is olvashatunk, akiről időközben kiderült, nem is gyilkos. Talán mire e sorok eljutnak az olvasóhoz, vádat emelnek végre az igazi ellen is. Talán.
P. Gál Judit: Halálosztók 2. Babusz Bt., 2015 260 oldal, 2990 forint