galéria megtekintése

„Magyar átok” lehet a kabalapuli

Az írás a Népszabadság
2015. 08. 13. számában
jelent meg.


Bárkay Tamás
Népszabadság

Mégsem a sokat és sokfelől kritizált Bol-Dog puli lesz a 2017-es budapesti vizes vébé kabalafigurája – derült ki a Magyar Úszó Szövetség elnökének tegnapi közleményéből. Gyárfás Tamás bejelentette: pályázatot hirdetnek az új figura megtervezésére. „Meghajlunk a közvélemény akarata előtt” – fogalmazott Gyárfás, mostanság különösen ritka gesztust téve ezzel a köznek.

„Bol-Dog kímúlt. Koraszülött volt. A világbajnokság szervezőbizottsága, a Magyar Úszó Szövetséggel és a Magyar Vízilabda Szövetséggel közösen a 2017. évi 17. FINA-világbajnokság kabalababájára pályázatot hirdet, amelynek feltételeit rövidesen közzéteszi. Annyival tartozunk Bol-Dog emlékének, hogy közöljük: nem is volt annyira csúnya, mint amilyennek beállították. Az a förmedvény, amely bejárta a sajtót, nem Bol-Dog, hanem csak egy maszk volt, amelyet egy vállalkozó szellemű munkatársunk zárt körben magára öltött. Azért volt olyan nagy a szeme, hogy kilásson. Ezt a figura készítői korrigálták. Amúgy a kis pulit Kazanyban szeretettel fogadták, de ha a sportbarátoknak nem nyerte el a tetszését, akkor el kell búcsúznunk tőle. Nyugodjon békében” – írta a közleményében Gyárfás Tamás.

Az elnököt rögtön meg is kell cáfolnunk:

de bizony, az a plüsskutya nagyon csúnya volt.

 

A kabalafigura hét elején verte ki a biztosítékot. Nagy nyilvánosság előtt elsőként a sportsgrid.com portál szerzője rettent meg az állattól: „Mint látható, nem sok időbe telt a hivatalos kabalafigura kidolgozása. Magyarország vélhetően a legjobb tudása szerint járt el. Az eredmény olyan, mintha bepillantanánk egy sorozatgyilkos lelkébe, aki talán egy meggyilkolt tibeti oroszlánkutya kísértete is egyben” – írta a szerző.

Gyárfás Tamás utólag förmedvénynek nevezte a maszkot
Gyárfás Tamás utólag förmedvénynek nevezte a maszkot
mob.hu

A képes kazanyi beszámolóra, amelyben az idézett mondat olvasható, a honi hírportálok is rátaláltak. A Kóbor János-frizurás, hatalmas fekete szemgödrű tünemény még Orbán Viktor Facebook-oldalán is helyet kapott. Gyárfás Tamás kedden érdeklődésünkre közölte: lehet a kabalaállatra kígyót-békát kiabálni, sőt őfelőle akár maga a plüssállat is lehetne kígyó, béka, de tücsök, polip vagy vizsla is. Azért lett elsőre puli, mert a mögöttünk álló hat úszó Eb-n is puli volt a kabala; egyfajta hungarikum tehát.

A figurákból kapott Medvegyev és Minnikhanov is. Vajon ezek után visszakérik tőlük?
A figurákból kapott Medvegyev és Minnikhanov is. Vajon ezek után visszakérik tőlük?
Mirkó István

Gyárfás megjegyezte: a kazanyi eseményen 1500 kis pulit osztottak szét az egybegyűltek között – kapott Medvegyev orosz miniszterelnök és Minnikhanov, Tatárföld elnöke is, és el voltak tőle ragadtatva. Persze lehet, hogy egy Barbie babának még jobban örültek volna – tette hozzá. Kérdésünkre válaszolva kedden még azt közölte, szívesen fogadnak minden jó ötletet, legyen szó önkéntesekről vagy bármi másról, mert minden, ami a vb-vel kapcsolatos, az közös ügy.

A kabalafigura is az, elvégre a mi kutyánk kölyke – fogalmazott Gyárfás. Szerdán pedig bejelentette, hogy mégis pályázati úton fogják eldönteni, milyen figura képviselhetné legjobban a rendezvényt.

Réz András szerint ez a történet a szellemi restséget mutatja
Réz András szerint ez a történet a szellemi restséget mutatja
Szabó Bernadett / Archív

Albínó hippi, tudatmódosult állapotban – e négy szóban foglalta össze első impresszióit a puli látványától megdöbbent Réz András. Az esztéta szerint a figura olyan benyomást keltett, „mintha valaki direkte szívatni akarta volna vele pártunkat és kormányunkat.” Az ország a tökéletes szellemi restség állapotába került, minden, ami magyar, az puli, és ezen nem óhajtunk változtatni. Az esztétát nem lepné meg, ha a 2024-es olimpia kabalája is puli lenne, és őszintén nem érti, hogy a velencei biennáléra miért nem jutott e törzsökös terelőkutyafajtából egy sem.

A magyar mondavilág emblematikus állatának, a csodaszarvasnak (is) örök emléket állító Kossuth-díjas Jankovics Marcell rajzfilmrendező-grafikus szerint valamiféle magyar átok lehet, hogy ha kabalaállatot kérnek egy eseményhez, akkor a megbízott egészen biztosan egy pulival áll elő, amely aztán vagy aranyos lesz (mint a 2006-os vizes Eb pulija), vagy nem (mint a 2010-es vizes Eb és ez a mostani).

Jankovics Marcell átoknak tartja, hogy újabban már csak szegény puli lehet a kabalánk. Bármilyen cuki jószág, mégsem alkalmas mindenre
Jankovics Marcell átoknak tartja, hogy újabban már csak szegény puli lehet a kabalánk. Bármilyen cuki jószág, mégsem alkalmas mindenre
Teknős Miklós

Puli lett volna a ’96-os budapesti expó jelképe, az lett a Hungaroringé és egy sor más rendezvényé, mintha más megoldás nem is létezne. Tervezőként őt magát is többször felkérték, hogy alkosson méltó pulit, de mindahányszor visszautasította a kérést, mint pl. a Hungaroring és a expó esetében. Egyszerű okból: nem gondolja, hogy a kutya és az úszás szerencsésen összekapcsolható.

Babonából ered az a szokás, hogy hagyományos kutyanevek folyónevek is egyben – pl. Sajó. A veszettséget akarták távol tartani tőlük. A kutyáknak ez a betegsége víziszonnyal jár együtt – mutatott rá Jankovics egy meglehetősen rossz hangulatú összefüggésre az ebek és a víz között. Hozzátette, hogy a sportlap képén látható kutya azért sem arathatott osztatlan sikert, mert egy ember méretűvé növelt kis állat eleve meglehetősen kellemetlen jelenség, nem lepődne meg, ha a gyerekek sírva menekülnének előle.

Elárulta: annak idején ő volt az, aki lebeszélte Demján Sándort arról, hogy egy puli alapján formáztassa meg a Prima Primissima díj ajándékszobrát. A nagyvállalkozó visszakérdezett, hogy ha nem puli, akkor mi legyen; Jankovics egy csodaszarvast vagy egy fehér lovat javasolt.

A horvát–magyar labdarúgó Eb tervezett figurája, 2006
A horvát–magyar labdarúgó-Eb tervezett figurája, 2006

Végső soron így született meg a Kincsem-plasztika. Jankovics Marcell mindent egybevetve úgy látja: a világ nagy sportrendezvényeinek kabalaállatai többnyire rosszak és egyre rosszabbak. Ami a szerdán belengetett pályázatot illeti, Jankovics leszögezte, hogy esze ágában sincs elindulni, de ha valaki a tanácsát kérné, a leginkább valamely őshonos víziszárnyasunkat javasolná kabalaállat-modellnek. Például a jó öreg búbos vöcsköt.

Rókától a sünvakondig

Megtaláltuk a visszavont figurát készítő, plüssállatokra szakosodott céget. A Fundamenta rókája és a Jófogás.hu mutáns sünvakondja is hozzájuk köthető. A 32 éves szakmai múltra büszke ajkai Kéri Kft.-t vezető Kéri Miklós érdeklődésünkre azt mondta, hogy megrendelőjük, tehát az úszószövetség nem hatalmazta fel a nyilatkozattételre, de azért elárulta: a pulit a szövetség grafikusának terve alapján készítették el, számos példányban, részint a Kazanyban bemutatott jelmezként, részben nagyobb szériában, kisebb változatban – ezekből ajándéktárgyak lesznek. A figura különben nem vadonatúj, a közönség tavaly már láthatta a balatonfüredi úszóversenyen, az úszószövetség ugyanis jó előre le akarta tesztelni, mit szól hozzá a publikum – tudtuk meg a cégvezetőtől, aki szerint ott és akkor sikerrel szerepelt a figura.

Kéri szerint, aki a jelmezt viselte, rosszul állította be a frizurát, a tincseket a kutya szemébe kellett volna fésülnie. Ezért kelthette némileg egy szellem hatását a kabalaállat.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.