galéria megtekintése

Annyira gyanús alak volt a Fidesz szemében, hogy csak most adtak neki állami tisztséget

Az írás a Népszabadság
2015. 07. 17. számában
jelent meg.


Vári György
Népszabadság

A Forster Központ szerint vezetőinek személye nem tartozik a nyilvánosságra. A kulturális örökségvédelem központi állami szerve nem kívánta lapunkat „személyzeti kérdésekről” tájékoztatni. A kérdés azért merült fel, mert híreink szerint olyan elnökhelyettes érkezett az intézményhez, akinek az MSZP-kormány alatti vezetői működésével kapcsolatban a Fidesz gyanús összefonódásokról beszélt.

Nagyjából másfél hónappal azt követően, hogy Sághy Attila nem egészen egyévnyi munka után távozott a Forster Központ éléről, és az örökségvédelemért felelős L. Simon László államtitkárhoz közel álló Sárváry István váltotta, több forrásból származó információink szerint búcsúzik az intézmény régészeti feladatokért felelős elnökhelyettese, dr. Csornay Boldizsár is. Helyére pedig a Hiller István idejében a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálatot (KÖSZ) vezető Virágos Gábor érkezik.

A zalavári régészeti ásatásokért is Virágos Gábor lesz a felelős – öt év múltán ismét
A zalavári régészeti ásatásokért is Virágos Gábor lesz a felelős – öt év múltán ismét
Földi Imre / Népszabadság

Ha így van, az nemcsak azért meglepő, mert az MSZP-kormány idején magas hivatalt viselő, lényegében az akkori örökségvédelmet irányító közszolgáról van szó, akitől a 2010 utáni kulturális kormányzat egyik első intézkedésével, a KÖSZ átalakításával párhuzamosan szinte azonnal megvált, hanem azért is, mert a Fidesz már ellenzékből is élesen támadta Virágost és a személyén keresztül Hillert.

 

A 2008-as évben a Fidesz pártigazgatója és országgyűlési képviselője, Kubatov Gábor több ízben is írásbeli kérdéssel fordult Hillerhez, mivel úgy látta, hogy a KÖSZ egyik közbeszerzési pályázatának „tisztaságával kapcsolatban kérdések merülhetnek fel”: összefonódásokat, múltbeli kapcsolatokat vélt ugyanis felfedezni Virágos Gábor főigazgató és a győztes cég között, és

álláspontja szerint annak a gyanúja is felmerülhetett, hogy a pályázatot eleve a nyertes vállalkozásra szabva írták ki.

Kubatov kérdésében még ennél is továbbment, azt is felvetette, hogy az esetből kiindulva nem lenne-e érdemes általában is „megvizsgálni a KÖSZ eddigi pályázatainak tisztaságát”. Hiller azonban nem osztotta Kubatov aggályait, megvédte Virágost, aki minisztersége alatt végig a helyén maradhatott. Kubatov végül belenyugodhatott a válaszokba,

feljelentés nem született, és az ügynek nem lett folytatása.

A gyorsan terjedő, igencsak meglepő szóbeszéd ellenőrzését megkísérelve a Forster Központhoz és az e területért is felelős Miniszterelnökséghez fordultunk: kértük, hogy erősítsék meg vagy cáfolják Csornay távozásának, illetve Virágos érkezésének hírét, és – amennyiben mindez igaz – számoljanak be döntéseik indokairól. Szerettük volna megtudni, megváltozott-e, és ha igen, minek a hatására a kormányzat álláspontja Virágos Gáborról, akinek nemcsak szakmai alkalmasságát, de erkölcsi integritását is kétségbe vonta pár évvel ezelőtt Kubatov, a kormánypártok fontos, befolyásos képviselője.

A Forster Központ rövid, azonban annál erőteljesebb választ küldött lapunknak: „Mivel az ügy személyzeti típusú, és éppen ezért nem közérdekű adat, nem áll módunkban válaszolni.”

Virágos Gábor
Virágos Gábor
Kollányi Péter / MTI

Az állítás nemcsak jogi képtelenség, hanem az elemi józan ész számára is nehezen felfogható: mitől is volna titok, miért ne tartozna evidensen a nyilvánosságra, hogy kik vezetnek egy kiemelten fontos közintézményt.

Reméljük, hogy a Forster változtat furcsa álláspontján, és nem kell elindítanunk a közelmúlt sajtótörténetének egyik legabszurdabb adatigénylési perét annak érdekében, hogy megtudjuk, ki a központ régészeti ügyekért felelős elnökhelyettese.

Nem tudni, hogy van-e köze a hírek szerinti kinevezéshez, Virágos Gábor esetleges rehabilitálásához, mindenesetre tény – az érintettek maguk is gyakran hangsúlyozzák –, hogy az örökségvédelem egykori és mai kormányzati felelőse, Hiller István és L. Simon László között van egyfajta „frontbarátság”: kedvtelve mesélik, hogy a parlamenti ülések alatt rendszeresen SMS-eznek egymással. Azon túl, hogy ez igazán szép, árokbetemető gesztus, könnyen lehet, hogy ezen túl is sok közös téma, ügy és közösen osztott elköteleződés köti össze őket.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.