Gumiruhás ember hatalmas spricnivel

Az emberek még mindig úgy érzik: sok patkány, tetű és csótány mérgezi a mindennapjaikat. Mindenki azzal küzd ellenük, ami a kezébe akad: ki rettentő spricnivel, ki rettentő tollal.

A közbeszédet és a közírásokat figyelve arról bizonyosodhatunk meg, hogy a több évtizedes küzdelem ellenére az emberek még mindig úgy érzik: sok patkány, tetű és csótány mérgezi a mindennapjaikat. Az ellenük folytatott harcot nagyban nehezíti, hogy ezek a kártevők mind gyakrabban egészen más alakot öltenek, mint amilyet a nevük alatt az állathatározókban találhatunk. Van bennük valami emberi. A változékony megjelenési forma miatt régi-új fegyvereket vetnek be ellenük. Ezek között egyre dominánsabb szerepet kap a beszéd és az írás.

A kép készültének idején azonban a modern kor technikai vívmányaival igyekeztek felvenni a küzdelmet a kártevőkkel, szemben a ma uralkodóvá vált, de rendkívül kevés eredménnyel járó "dögölj meg, te, csótány" felszólítással. A panelekről hamar kiderült, hogy nem csupán az embertömegek élőhelyei, hanem optimális feltételeket kínálnak a csótányoknak is. A csótánymamák a kis csótányoknak olyan meséket mondtak esténként, ahol végül a hős csótány mindig elnyeri a lakótelep legdzsuvásabb szemétledobó aknájának királyságát. A paneldzsungel sok-sok járatán, strangján át a csótányok mindenhová eljutottak, hiába suvickolta valaki a lakását napestig, ő is részesült a hívatlan lakótársakból, bár kétségtelen, hogy a koszos lakást azért jobban szerették e rovarok.

A csótányok elleni első nagy győzelem helyszínén, Újpalotán készült felvételhez nem írt győzelmi jelentést a Népszabadság, de a későbbi évtizedekben bepótolta e fájó hiányt, így jól rekonstruálhatóak a korabeli események. A ma már a kultúra mezején vitézkedő kolléganőmnek is volt honnan feltörnie, hiszen a kilencvenes években még hozzá tartoztak a szemétledobók csótányai. Szerencsére nem tagadja meg a múltját, és saját archívumából veretes dolgozat került elő a témáról. A cikk örökbecsű megállapítása szerint "a csótány alapvető tulajdonsága, hogy ha nem irtják, pillanatok alatt elszaporodik ott is, ahol korábban már megszabadultak tőle".

A korabeli beszámoló szerint a bemutató úgy kezdődött, hogy "a gumiruhás ember beállt, és rettentő spricnijén keresztül zúdítani kezdte",  majd ennek nyomán "permet és pára borította az újpalotai panelház környékét". Nem csoda, hogy a látványt lábhoz tett cekkerrel, tátott szájjal bámulták az arra járók.  Mielőtt azonban még félreérthették volna a helyzetet, az ablakban könyöklő házmestertől megtudhatták: "Semmi, csak a bábolnások tartanak valami bemutatót."

A "bábolnások" ezzel igyekeztek felhívni a figyelmet új szolgáltatásukra, a a lakótelepi szemétledobó csövek tisztítására. A harc azonban nem ekkor kezdődött, hanem a felvételünk idején. Az akkori nevén Bábolnai Környezetbiológiai Központ emberei itt, az újpalotai lakótelepen irtották ki egyetlen év leforgása alatt az elszaporodott kártevőket. Ekkortól a Fővárosi Tanács támogatásával több százezer budapesti lakásban és közintézményben tudták fenntartani a csótánymentes, boldog állapotot, mígnem 1990-ben "megszűnt az anyagi háttér", onnantól, ha jót akartak, a lakók irtathattak a saját pénzükből. A kép idején, 1979-ben azonban még láthatóan nagyon is megvolt az anyagi háttér.

A kártevőmentesítő szakember tevékenységének lefotózására atipikus helyszínt választottak, alighanem a háztömb legszebb, legtisztább konyháját. Minden ragyog a tisztaságtól, edény, morzsa, ételmaradék sehol. Nem egy csótánymennyország. Viszont a fiatalabb olvasóink megcsodálhatják a korabeli panelek álomkonyhájának minden elemét. Ezt így egy az egyben alkalmas lenne a szentendrei skanzen néprajzi gyűjteményébe. Ilyen tűzhelyt és hűtőt még ma is látni, de a "párducmintás" linóleumba beleborzong az ember!

A csótányok számára a kapitalizmus beköszönte nem sok jót hozott, mert a bábolnások összefogtak Franciaország legnagyobb kártevőmentesítő cégével, és annak szabadalma alapján a kis spricnik után jöttek a nagyok, amelyek 300 atmoszféra nyomással fellőttek a tizedikig. A két emberből álló brigád (a berendezés kezelője és a csőből ömlő lének kitett gumiruhás ember) húsz perc alatt végzett egy helyen. "A bábolnások által összeállított árjegyzék szerint egy ilyen kezelés 2520 forintba kerül, ami a lakótelepeken szokásos hatvan lakással számolva családonként éppen 56 forint." Az utókor tollnokaként most kijavítom a hibát: 2520:60=42.

 A többi olyan, mintha ma írtuk volna. Különösen a főcím tekinthető örökérvényű igazságnak: Nagy nyomással a csótányok ellen. Ma is így harcolnak a professzionális és önkéntes csótánymentesítők a valódi vagy látni vélt kártevők ellen. Ki rettentő tollal, ki rettentő spricnivel.

Csótányirtás Újpalotán
Csótányirtás Újpalotán
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.