galéria megtekintése

Minden, amit tudnia kell az idei Grammy-gáláról

1 komment


Csepelyi Adrienn

Rabláncra verve rappelő és kisebb raklapnyi díjat nyerő Kendrick Lamarr, David Bowie-hasonmásként tündöklő Lady Gaga, valamint Adele valóra vált rémálma. A Takács Quartet sajnos nem nyert, de esemény azért így is volt bőven. Színes-mozgóképes összefoglalónk az 58. Grammy-gáláról.

(Összefoglalónk folyamatosan frissült az éjszaka, így a legrégebbi bejegyzések az írás alján találhatóak.) 

Mindenki nyugodjon le, létrejött a nagy találkozás: Adele és Lionel Richie végre a való világban is köszöntötték egymást!

Hello! Engem keresel?
Hello! Engem keresel?
 

Rihanna hörghurut miatt lemondta fellépését, úgyhogy lemaradt erről (te jó ég!):

Meg erről is: Kendrick Lamar hipnotikus hatású fellépésének felvétele:

Taylor Swift az első nő, aki kétszer nyert az év albuma kategóriában. Rögtönzött feminista kiáltványában arra hívta fel a figyelmet, hogy a nőket nem szabad, hogy elbizonytalanítsák azok, akik meg akarják akadályozni a sikerüket. Swift ezzel az őt gyakran kritizálókra is utalhatott: az énekesnő többször kifakadt már, hogy butának és tehetségtelennek tartják, és azt sem hiszik el róla, hogy ő írja a saját dalait. Máris mém lett abból, hogy Tori Kelly ilyen arckifejezéssel hallgatta a szenvedélyes beszédet. Nyilván az sem javított a hangulatán, hogy Meghan Trainor kigolyózta az év felfedezettje kategóriában.

Tori Kelly nincs elragadtatva
Tori Kelly nincs elragadtatva

Az év felvétele Mark Ronson és Bruno Mars Uptown Funkja. Mivel az eredeti klipet már unásig ismételtük, álljon itt ez a remek mashup régi hollywoodi filmekből. Judy Garland, Fred Astaire, Sinatra és Rita Hayworth nyomja a funkot? Ne higgyenek nekem, nézzék:

Az év albuma Taylor Swift 1989 című lemeze. Tudta, hogy Ryan Adams teljes egészében feldolgozta a kiadványt? Ilyen lett például a legjobb videó díját kapó Bad Blood:

Az Alabama Shakes gitáros-énekesnője, Brittany Howard megjelenésével Rosetta Tharpe "rock 'n' roll-keresztanyut" idézte. Menő!

Egyértelmű utalás
Egyértelmű utalás

Akinek esetleg nem volna meg a fehér kabátos hölgy, kapaszkodjon:

Királynőből több is akad ma este: Lady Gaga Bowie korszakait idézte a színpadon, egészen döbbenetes előadás volt. Az idén már nyert egy Golden Globe-ot, hamarosan Oscart is kaphat, uralja a Grammy-gálát akkor is, ha épp nincs versenyben lemeze: 2016 Gaga éve.

 Bowie legendás japán kimonójában tűnt föl Gaga a produkció elején:

Lady Gaga Bowie-egyveleget adott elő
Lady Gaga Bowie-egyveleget adott elő
Mario Anzuoni / Reuters

A selyem ruhadarab aztán lekerült:

Lady Gaga Bowie-egyveleget adott elő
Lady Gaga Bowie-egyveleget adott elő
Mario Anzuoni / Reuters

Hogy megjelenjen Ziggy Stardust boája. Elképesztő!

Mario Anzuoni / Reuters

Gaga ezzel a performansszal bizonyára sok kétkedőt meggyőzött művészi erejéről.

Mario Anzuoni / Reuters

Az év felfedezettje, Meghan Trainor végigbőgte a díj átvételét, ami kifejezetten emberi gesztus a meglehetősen gépies gálán. Jaj, dehogynem tudja, ki az a Meghan Trainor:

Nagy kár, hogy nem személyes kedvencem, az ausztrál Courtney Barnett nyert a kategóriában, 2015 legvalószínűtlenebb, legüdítőbb lemeze volt az övé:

Stevie Wonder óriási arc: miközben bejelentette Ed Sheeran Grammy-díját, azon viccelődött, hogy olvassa csak el a közönség, kinek a nevét írták a borítékból kiszedett lapra, hiszen Braille-írással írták, a fogyatékosság tehát valójában nézőpont kérdése. A kollégák dőltek a röhögéstől.

Stevie Wonder és az év dala
Stevie Wonder és az év dala
Mario Anzuoni / Reuters

Négy éve Adele lett a Grammy történetében az első nő, aki egyetlen éjszakán hat díjjal tért haza. Most (mivel novemberben megjelent albuma csak a jövő évi gálán versenyez majd), fellépőként tér vissza. "Jön a királynő" – így emlegetik Twitteren a tízszeres Grammy-díjas énekesnőt.

Adele as All I Ask című számmal lépett fel
Adele as All I Ask című számmal lépett fel
Mario Anzuoni / Reuters

Mi tagadás, Adele tényleg fejedelmi volt, még a kínos technikai problémák ellenére is. Minden énekes rémálma, hogy hirtelen elnémul a fülében lévő kontroll: Adele szinte bizonyosan átélhette ezt a Staples Centerben, mert bizonyos részeknél gyakorlatilag ordított, mégis hamis volt itt-ott az egyébként köztudottan tisztán éneklő énekesnő.

Mario Anzuoni / Reuters

 Itt jól hallható, hogy volt, amikor szinte teljesen elment a hang, pedig 94 hangfal volt a Staples Centerben:

Kendrick Lamar egyszerűen briliáns. Rabruhába öltözve, bennszülötteknek öltözött-festett táncosai körében rappel: nyilvánvaló utalás a feketékről sokakban élő sztereotípiákra és az ellenük irányuló rendőri túlkapásokra. A Twitter felrobbant, Kobe Bryanttől Ellen DeGeneresig mindenki Lamar fellépésről áradozik. 

Lamar fellépés közben. Hideget-meleget
Lamar fellépés közben. Hideget-meleget
Mario Anzuoni / Reuters

Érthető, miért:

Lamar fellépés közben. Hideget-meleget
Lamar fellépés közben. Hideget-meleget
Mario Anzuoni / Reuters

Lionel Richie lett a MusiCares Év Személyisége. A hátrányos helyzetű zenészeket segítő alapítvány szerint Richie példamutatóan jótékonykodik, így meg is ünneplik a színpadon: olyanok éneklik a dalait, mint Meghan Trainor, John Legend és Demi Lovato. Richie egyébként 32 esztendeje nyerte meg az év albumának járó díjat Can't Slow Down című lemezével. Női szolidaritás a gyakorlatban: Demi Lovato határozottan állást foglalt a Susan Sarandon kontra Piers Morgan csatában. A műsorvezető azért kritizálta nyilvánosan a színésznőt, mert az csupán egy fekete melltartót viselt fehér zakója alatt a Golden Globe-gálán – Lovato most ugyanilyen szettet viselt, csak épp melltartó nélkül. Még hogy nem illik az ilyesmi egy gálán! 

Mario Anzuoni / Reuters

Ed Sheeran érthető módon sugárzik az örömtől: az énekes Thinking Out Loud című dala lett az év dala és az év szóló popprodukciója. Cuki módon a dal szerzőjével nyilatkozik a backstage-ben.

A legjobb keresztényzenei album TobyMacé. Róla és a keresztény könnyűzenéről ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

A legjobb popduó/együttes kategóriájában Mark Ronson és Bruno Mars Super Bowlon is hallott slágere, az Uptown Funk diadalmaskodott. Apropó, Super Bowl: olvasta összefoglalónkat a félidei show-ról? És azt, amit arról írtunk, ez milyen messzire vezet?

Na, vajon melyik lett az év videója? Csak nem Taylor Swift és Kendrick Lamar giga-költségvetésű, szuperhősös Bad Bloodja?

A Takács Quartetnek sajnos nem sikerült újabb Grammyt begyűjtenie: kamarazenei kategóriában az Eighth Blackbird Filament című albuma nyert. Mivel ez volt a négyes negyedik jelölése, talán nem szerénytelen azt mondani: majd legközelebb. Apropó, komolyzenei díjak: az ép operaelőadása Joyce DiDonatóé, az év operafelvétele a Seiji Ozawa-féle Ravel-lemez lett.

Az év rockszáma az Alabama Shakes Don't Wanna Fight című dala, a legjobb rockalbum a Muse Drones című lemeze lett. Az év alternatív albuma szintén az Alabama Shakesé. Egyébként lehet őket nem szeretni? Kötve hiszem.

Az év poplemezéért járó díjat Taylor Swift zsebelte be 1989 című lemezéért. 

Amint az sejthető volt, a dance mindkét kategóriájában (album és szám) egyaránt Diplo és Skrillex duója, a Jack Ü vitte a pálmát, Justin Bieberrel közös, Where Are Ü Now című számát ki se lehetett vakarni a lejátszókból.

Kendrick Lamar pótkocsis IFA-val megy haza: vitte a legjobb hiphoplemez díját a To Pimp a Butterfly című lemezért, amely David Bowie utolsó, Lazarus című lemezéhez is inspirációul szolgált. Szintén övé az év rapprodukciója, a legjobb rap-ének kollaboráció, a legjobb rapdal (Alright) is. Lamar "a hiphopnak" ajánlotta a díját, kiemelve Ice Cube-ot, Snoop Doggot, Nas Illmatic című lemezét mint fő inspirációit. 

A gálát Taylor Swift nyitja Out Of The Woods című dalával, fekete, flitteres kezeslábasban. Swift hét jelöléssel (holtversenyben a The Weeknddel) második a 11 jelölést begyűjtő Kendrick Lamar után a legtöbb kategóriában esélyesek listáján. 

Taylor Swift fellépés közben
Taylor Swift fellépés közben
Danny Moloshok / Reuters

A műsorvezető LL Cool J, monogramos öltönyben adja meg a módját a bulinak. 

A két műsorvezető, LL Cool J és James Corden
A két műsorvezető, LL Cool J és James Corden
Mario Anzuoni / Reuters

Óriási: a Foo Fighters frontembere, Dave Grohl beállt dobolni a Preservation Hall Jazz Bandbe, amely a folyosón és a sorok között vonulva szórakoztatja a közönséget. Grohlnak fogalma sincs, pontosan hány jelölésük van és melyik kategóriában esélyesek, de a ma este színpadra lépő Alabama Shakest élteti.

A Takács Quartet sikeréért a legjobb kamarazenei produkció kategóriájában szurkolhatunk. Fejér Andrással készült interjúnkat itt olvashatják.

Pharrell Williams milliméteresre nyírt platinaszőke hajjal, női Chanel-kosztümzakóban érkezik. Nehezen bírná ki, ha nem róla beszélnének...

Megérkezett Lady Gaga, aki igen komolyan vette a Bowie-megemlékezést: a mostanában viszonylag decens énekesnő a Rebel Rebel lemezborítójának öltözött. Brutális vörös tűsarkú, vörös haj és csillámos kék, földig érő kabát.

Danny Moloshok / Reuters

EL-KÉ-PESZ-TŐ:

Lady Gaga és a skarlát holdjárók
Lady Gaga és a skarlát holdjárók
Mario Anzuoni / Reuters

Először lép fel megalakulása óta tévéközvetítés a Hollywood Vampires is, amely nem más, mint Alice Cooper, Johnny Depp és Joe Perry szuperguppja. Az együttes hivatalosan Lemmy Kilmisterre, a Motörhead decemberben elhunyt frontemberére emlékezik, igaz, Cooper ezt némileg profán módon úgy kommentálta a backstage-ben: "Valamennyi elhunyt ivócimboránk előtt tisztelgünk."

Alice Cooper esetéről Prokofjevvel és a farkasról ebben a cikkünkben írtunk

Adele fellépőként tarolhat
Adele fellépőként tarolhat
Danny Moloshok / Reuters

Lionel Richie humoránál van: a riporterek kérdésére elmondta: azért jött ma este, hogy végre találkozzon Adele-lel, és odamehessen hozzá azzal, hogy Hello. Szurkolunk neki, hogy sikerüljön!

Johnny Depp, Joe Perry és Alice Cooper, azaz a Hollywood Vampires
Johnny Depp, Joe Perry és Alice Cooper, azaz a Hollywood Vampires
Danny Moloshok / Reuters

Justin Bieber hófehér zakóban, laposkúszásban menekül a rajongók elől, a múlt évben óriásit taroló Taylor Swift rövid hajjal jelent meg, és láthatóan nagyon izgul fellépése miatt. Barátnője, Selena Gomez nyugtatja.

Danny Moloshok / Reuters

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.