Goztola Krisztina a legnagyobb nemzetközi színházfesztiválon játszik

Története során először egy magyar színésznő is színpadra áll a világ legnagyobb színházi seregszemléjén, az Avignoni Fesztiválon. Goztola Krisztina egy kétszereplős drámában játszik, amely a nők elleni erőszak és az abortusz kérdését feszegeti. A próbák június 2-án kezdődnek Párizsban, a darab bemutatója július 5-én lesz.
Goztola Krisztina a Színház- és Filmművészeti Egyetem zenés osztályában végzett. Számos zenés főszerep eljátszása után Londonba ment ki filmszínészetet tanulni. Innen utazott tovább New Yorkba és Los Angelesbe. A kezdeti kisfilmek után egy amerikai sorozatban (Pain Killer Jane) kapott lehetőséget, ezzel hamarabb szerepelt kinti filmben, mint hazaiban. Az itthoni közönség olyan magyar sorozatokban találkozhatott a nevével, mint az Életképek, a Hacktion és a Tűzvonalban.

Mindig fontosnak tartotta, hogy a hazai szakmai gyökerektől ne szakadjon el. Így legutóbb Balázsovits Lajos rendezésében a Játékszínben Lukács Sándorral játszott a Miért nem marad reggelire? kétszemélyes vígjátékban, illetve Dóczy Péter rendezte Paul Claudel drámájában kapta meg az egyik női főszerepet. Annak köszönhetően, hogy három nyelven kitűnően beszél, nemrégiben az olasz Chi pensa a me?, a francia Les histoires de Phil Darwin, illetve egy spanyol, Las aventuras del capitán Alatriste című filmben forgatott.

Fotó: Kaszás Bence

Ugyanúgy, ahogy idehaza, külföldön is nagyon fontos szakmailag a színházi megmérettetés. Ezért nagyon örül, hogy lehetősége nyílik az angol nyelv után (A salemi boszorkányok, A mi kis városunk, Kiss Me Kate) most francia nyelven a francia közönségnek is bemutatkoznia Vasiliki Georgikopoulou görög származású színésznő oldalán egy kétszemélyes drámában. A mű rendezője Bea Gerzsenyi, és a nők elleni erőszak, valamint az abortusz kérdését feszegeti.

A darab címe Du Sexe De La Femme Comme Champ De Bataille (magyarul A női nem olyan, mint egy csatamező), szerzője Matei Vişniec, aki az egyik legtöbbet játszott francia színpadi szerző. Darabjait a magyar közönség a kolozsvári és szabadkai magyar színházakban láthatta. A dráma jelentőségét még tovább emeli, hogy a színházi szakma legjelentősebb nemzetközi seregszemléjén, az 1947 óta működő Avignoni Fesztiválon mutatják be Franciaországban, ahol magyar prózai színész eddig még nem játszott. A darab bemutatója a fesztivál második napján, július 5-én lesz, ezt követően a zárónapig, július 26-ig mindennap előadják.

Az Avignoni Fesztivál előadásaira az elmúlt esztendőkben évi 120-140 ezer jegy fogyott. A rendezvényről hozzávetőlegesen 500 újságíró tudósít, több rádió- és tévétársaság élőben közvetít színpadi programokat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.