„Az élettapasztalataink, az érzelmeink, a gondolkodásmódunk határozza meg a dalainkat. Nem fantáziálunk nem létező dolgokról. A slágerlistás happynóták nem a realitásról, nem az életről szólnak. Ha meghallok egyet, depressziós leszek." Így jellemezte a Paradise Lost frontembere, Nick Holmes és a gitáros Greg Mackintosh művészeti törekvéseiket lapunknak pontosan tíz évvel ezelőtti budapesti koncertjükön. A gothic és a doom metal műfajának meghatározó zenekara az 1990-ben megjelent első, Lost Paradise című lemeze óta ugyan változatos stílusú, hangzású albumokat készített, egy dolog mégis állandó maradt: muzsikájából mély melankólia árad.

Fotó: Ester Segurra / Century Media Records

A „boldogtalan vagyok" itt nemcsak frázis, hanem ars poetica, amely átszövi a zenéjüket, és összetéveszthetetlen, egyedi hangvételt ad zenei stílusuknak. A szakma és a rajongók már a Gothic (1991) című korongjuk után elismerte őket, ez lett a gothic metal stílus megteremtője, referenciaalbuma. Rögtön reflektorfénybe kerültek, sőt kultuszbandának kiáltották ki őket. Noha ők már következő lemezükkel eltávolodtak a stílustól, a Gothic eredményeképpen elindulhattak a saját fejük után. Bár a zenekart az Icon (1993) című korong az egekbe röpítette, a Draconian Times (1995) pedig még ma is a metal egyik mérföldkövének számít, önfejűségük nem mindig használt nekik.

Sokan meghökkentek, amikor a kilencvenes évek felé levetették a metálos öltözéket, levágatták a hajukat, az alkotó-vezér Greg Mackintosh pedig egyre több teret adott a különböző elektronikus hangszereknek is. A Host (1999) című korongjuk a rosszmájú kritikák szerint a zenekar "válságos Depeche Mode-korszakát" képviseli. A hasonlat - noha költőien túlzó - nem alaptalan, a Paradise Lost az ezredfordulón a pop felé vette az irányt. De ezután mintha visszafordultak volna: a Symbol of Life (2002) című albummal a zenekar a kétkedő rajongókat is visszaszerezte, mivel olyasmit adott ki, ami korábbi korszakai metálos hangzásvilágát jó arányban keverte a modern elektronikával.

Azóta a csapat minden egyes újabb albumával (In Requiem, Faith Divides us... és a Tragic Idol) lassan, de magabiztosan tér vissza a gothic gyökerekhez és sokak örömére az elektronika is egyre kisebb szerepet játszik a művészetükben. A nemrégiben megjelent című The Plague Within című albumukat röviden úgy jellemezhetném, hogy bezárult a kör. A folyamatot pedig most élőben is végigkövethetjük hétfő este a Dürer kertben.

Persze lesz „némi" extra is: a Paradise Lost előtt, a nagyteremben a berlini-londoni illetőségű, mágikus kemény zenét játszó Lucifer lép fel, a kisteremben a trash/death metal rajongóinak kedveskedve a Dew-Scented lesz a húzó műsorszám, de mellette még az Angelus Apatrida, a No Return. a Heboïdophrenie és a Vesztegzár produkcióit is láthatjuk majd. Így két bulit kapunk egy jegy áráért – a Dew-Scented csak Magyarországon lép fel együtt a Paradise Losttal.