galéria megtekintése

Good Night

0 komment


Hegyi Iván

Ebben a hónapban négy koncertet is ad Amerikában a Three Dog Night. Már, aki él a bandából.

égi kép a három énekesről. Balról: Hutton, Negron, Wells
Régi kép a három énekesről. Balról: Hutton, Negron, Wells
Forrás: threedognight.com

Az eredeti hetesből először – 2002-ben – a két becenévre hallgató basszusgitáros, Joe Schermie távozott örökre (eredetileg Joseph Schermetzlernek hívták), majd tavaly márciusban a billentyűs ­Jimmy Greenspoont, októberben pedig az énekes Cory Wellst érte utol a kaszás. A veszteséget és annak fájdalmát nem csökkenti, de tény: a Three Dog Night azért is különleges zenekar volt, mert három énekessel lépett fel.

 

Kész csoda, hogy a másik kettő köztünk van. Chuck Negron 1999-ben kiadott könyvének mindjárt a címe sokat mondott: Three Dog Nightmare. A Puerto Ricó-i származású alapító tagnak már manhattani gyerekként problémái voltak: „Minden délután kimentem az utcára kosarazni, és doo-wop dalokat énekeltem. Ez mentett meg a szüleim válása után" – emlékezett kölyökkorára. Majd arról írt: „Heti ötezer dollárt tapsoltam el kokainra. Nyitva volt előttem a pokol kapuja."

Az infernó persze a mennyország után jött el. Az együttes a hatvanas évek végén olyannyira befutott, hogy 1969 és 1975 között több top 10-es száma volt az Egyesült Államokban, mint bárki másnak. Produkcióját a Rolling Stone magazin 1972-ben így jellemezte: „A termék elsöprő sikert aratott."

A 67 éves korában elhunyt Green­spoon ekkor már háromszintes házat vitt Hollywoodban uszodával és belső lifttel, a palota garázsában pedig két elegáns Mercedesszel. Azért csak kettővel, mert a Maestrónak becézett muzsikus – aki a Three Dog Night mellett olyan további hírességekkel zenélt együtt koncerteken és lemezfelvételeken, mint a Beach Boys, Eric Clapton, Donovan, Jimi Hendrix – szintén drogozott, jóllehet heti ezerötszázzal kevesebbet herdált el kábítószerre a Csekonics módra költekező Negronnál.

A harmadik énekest a sikerektől szállt el, mert az ír gyökerű Danny­ Hutton máig emlegeti: „Ott voltunk mindenféle listán, lehetett az pop, rock and roll, rhythm and blues vagy country..." A zenekar huszonegy, egymást követő száma került be a Billboard magazin legjobb negyven dala közé, és Cory Wells fáradtan mondta a Las Vegas Weekly újságírójának 2008-ban: „Mindig az utazás a legnehezebb. Negyven éve ülünk buszon vagy repülőn." Ez alatt hányszor énekelte a Mama Told Me-t? – érdeklődött a riporter. „Fogalmam sincs – felelte –, de nem is akarom tudni."

A Mama Told Me a zenekar első amerikai listavezető száma volt; a csúcsra még a Joy to the Worlddel és a Black and White-tal került fel az együttes. Amikor a Joy to the World az első helyre kapaszkodott, a komponista Hoyt Axton édesanyja nyomdokaiba lépett. Mae Axton társszerzője volt ugyanis Elvis Presley Heartbreak Hoteljének, azaz ugyanabban a családban a mama és a fia is listavezető nótát jegyzett. Hoyt Axton „szállította" még a zenekarnak a Never Been to Spaint, és az együttes amúgy is kiváló szerzőktől merített: a One-t Harry Nilssontól, a The Show Must Go Ont Leo Sayertől, a Play Something Sweetet a New Orleans-i zenei élet jellegzetes alakjától, a szintén tavaly elhunyt Allen Toussaint-től vette. (Az utóbbi nótát negyven évvel ezelőtt a Wastaps tette közkinccsé Magyarországon, igaz, Keres Tibor funkyzenekara csak egy énekessel – akkoriban az egészen fia­talon elhunyt Szegváry Gáborral – állt fel.)

A One-t a The Guardian minden idők tíz legjobb, valamilyen számjegyet tartalmazó dala közé választotta. „Az egynél nem létezik magányosabb szám" – mondta erről Nilsson, aki szívrohamban halt meg 1994-ben, alig 52 évesen. Mielőtt elhunyt, leghíresebb dalát, az angol-walesi Badfinger együttestől származó ­Wi­thout You-t Mariah Carey lemezre vette, majd csaknem megismételte azt a sikert, amelyet a mind az Egyesült Államokban, mind az Egyesült Királyságban listavezető Nilsson aratott vele: az újabb feldolgozás Nagy-Britanniában az élre, Amerikában a második helyre került.

Márciusban folytatják. A Three Dog Night ma
Márciusban folytatják. A Three Dog Night ma
Forrás: threedognight.com

A szám refrénjét („Nem tudok élni nélküled") utóbb az Apostol együttes is a magáévá tette, de a minőségi különbséget Jimmy Greenspoon alighanem zongorázni tudta volna...

Bár ő inkább azt a Celebrate-et játszotta, amely a Best of Three Dog Night nagylemez utolsó dala volt 1982-ben, majd az együttes 43 számát tartalmazó dupla CD címadója lett 1993-ban. Akkorra a zenekar már 90 millió eladott hanghordozónál tartott.

Volt mit ünnepelni, az biztos.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.