galéria megtekintése

George Clooney Pilisborosjenőn!

2 komment


Rab László

Egy régi rockfesztiválon készült a fotó, a háttérben a Rolling Stones színpada. 1983. augusztus 13-án a Fenevad koncertre 180 forintért adták a belépőt Pilisborosjenőn.

A koncert délután 3-kor kezdődött, éjfélig tartott. A Szigeten ma egyszerre több színpadon rendeznek ilyen zenei kavalkádot, akkoriban ez még újdonságnak számított.

Tömegkoncert medvével. Vagy nélküle?
Tömegkoncert medvével. Vagy nélküle?
Boros Jenő / Népszabadság/archív

De hogy került ide Jaggerék színpadi cucca? Úgy, hogy egy amerikai stáb filmet forgatott. Ezért aztán a zenekaroknak ugyanazt a számot többször is el kellett kezde­niük. – Az eredeti elgondolások szerint egy grizzlymedve szedte volna vagy szedte is az áldozatait a koncertlátogatók között, de arra, hogy a medvét láttam volna, nem mernék megesküdni – felelte érdeklődésemre az East-alapító basszusgitáros, ­Móczán Péter. A rajongók, akik az izgalmas hangzású banda miatt mentek Pilisborosjenőre, annyit tettek hozzá, hogy sajna, medvét a koncerten ők sem láttak.

 

Tusják Zoltán, aki a belépőjegyet is megőrizte, elmondta, hogy a Nazareth számított fő attrakciónak, a harmincezres tömeg miattuk verődött össze, az angol csajszi­zenekar, a Toto Coelo mellett az East, a Predátor és a KFT hazai pályán játszott. Volt, akinek rémlett, hogy George Clooney-t is látta, meg persze az éhes mackót is, mások úgy nyilatkoztak, hogy a Nazareth számai közben nem dolgoztak a filmesek. Zareczky Miklós szövegíró-énekes régi fényképet tett közzé, ennyi fény magyar rockkoncerten előtte még sose lehetett. Cseh Zoltán azt írta, hogy majdnem agyontaposták, a közönséget ugyanis busszal szállították a helyszínre.

Az óriási színpadot az egri vár műfalai előtt állították föl, amelyek ma is állnak. Várkonyi Zoltán itt forgatta az Egri csillagokat 1968-ban, a Teve-sziklához közeli építmény ma is kedvelt turistalátványosság. Küller János polgármester szerint alaposan „megpezsdült" a koncert idején a falu élete, annyi ember egyszerre azóta se járt arrafelé, ami persze nem olyan nagy baj. – Sok a gondunk a környékkel –, mondta Küller János, és hozzátette, a vár állami területen áll, az önkormányzat gondozza az odavezető utakat, amelyek magántulajdonú kertek mellett haladnak el. A filmesek kedvelték a helyszínt, a Sztrogoff Mihály, az Angyalbőrben és a Magyar vándor néhány jelenetét is itt vették fel. Régi filmes kapcsolat lehetett az oka annak is, hogy a medvés thrillert idetervezték, és a szocializmus rockrajongói jártak végül jól, akik végigbulizták a boldog napot. „Az est fénypontja az East volt – írta a zenekar oldalán Babai János. – Emlékszem, angolul nyomták. A koncert végén (Zareczky) Miki magyarul megköszönte a közönségnek a tapsot. Mellettem egy hölgy meglepetten mondta: – Milyen szépen beszél magyarul! Felvilágosítottam..."
A régi fényképet nézegetve több East-felvételt újrahallgattam, és megkönnyeztem az 1982-es Hűség kellemes futamait. Voltaképp ma sem értem, miért nem járt be az East nagyobb pályát: a koncerttel kapcsolatos emlékek megosztásáért hálás vagyok a zenekar mellett máig kitartó rajongóknak.

No de mi lett a thrillerrel? Felfalta-e végül a fenevad a csajokat, beléharapott-e a kőbányai világost szorongató rockerekbe? A válasz egyértelmű nem. A források szerint a film nem készült el, a Pilisborosjenőn felvett filmkockák nem bukkantak fel máshol, eltemette őket a múló idő. Nincs hangfelvétel, nem létezett még megosztás és mobiltelefon. Csak az maradt, amire Csontos Zoltán emlékezett: „Én és Árpi ott voltunk. Rég volt, szép volt, jó volt!"

A kétszeres Oscar-díjas és háromszoros Golden Globe-díjas ­George Clooney életrajzában különben az áll, hogy első játékfilmszerepe a Grizzly II.: The Predator című film volt, amelyet Budapesten (!) forgatott (22 évesen), de aztán nem mutatták be. Úgyhogy a dolgok végül klappolnak. Kellett lenni medvének is Pilisborosjenőn.
Tömegkoncert medvével. Vagy nélküle?

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.