galéria megtekintése

Bukarestben forgatták a budapesti holokausztdrámát

Az írás a Népszabadság
2014. 05. 12. számában
jelent meg.


Dési András
Népszabadság

Ben Kingsley alakítja Horthy Miklós kormányzót a Walking with the Enemy című, Budapesten játszódó holokausztdrámában.

Bebarangolta az egykori budapesti gettót, elment a Duna-partra is, megnézte a folyóba lőtt zsidók emlékére állított bronzcipőket. Járt a Vadász utcai, egykori védett épületben, az Üvegházban is. A Budapesten töltött négy napot nagyon személyes utazásként élte meg, az élményei alapján teljesen másként közelítette meg a szerepét is – a többi között ezt nyilatkozta Jonas Armstrong, az Egyesült Államokban április végén bemutatott Walking with the Enemy című film főszereplője.

Ben Kingsley (a kormányzó) és Shane Taylor (i  abb Horthy Miklós)
Ben Kingsley (a kormányzó) és Shane Taylor (ifjabb Horthy Miklós)

A kétórás holokausztdráma erősen magyar kötődésű: az 1944. márciusi német megszállás után játszódik, és a 33 éves ír származású brit színész által alakított Elek Cohen – egy zsidó ellenállási mozgalom tagjaként – sok száz hittársát menti meg. Életveszélyes vállalkozásához német egyenruhába is bújik, mert ahogy a film egyik jelentében mondja: ahhoz, hogy átverje a nácikat és a nyilasokat, úgy kell kinéznie, mint ők. Elek Cohen figuráját egy igazi, de kevesek által ismert hősről mintázták.

 

A kisvárdai rabbicsaládból származó Rosenbaum (Pinkász) Tiborról (1923–1980), akiről árja külsejének köszönhetően nemcsak a nácik és magyar csatlósaik, hanem gyakran a zsidók is azt gondolták, tényleg az, akinek öltözött. – Elek Cohen megformálása rengeteg energiát igényelt, mivel a figurát inspiráló Pinkász is egy rendkívüli fordulatszámmal pörgő személyiség volt – nyilatkozta a Latino-Review portálnak Armstrong, akit a magyar közönség a BBC által forgatott Robin Hoodsorozat címszereplőjeként ismerhet.

Nála sokkal ismerősebb a történelmi drámában Horthy Miklós kormányzót alakító Ben Kingsley, aki Gandhi és Lenin után megint történelmi figurát alakít. A hetvenéves, Oscar-díjas, brit színész azt nyilatkozta: Horthy sorsa jól mutatja, hogy a kor európai vezetőinek milyen nehéz volt kikerülniük a konfrontációt a nácikkal, illetve a közeledő szovjetekkel. – A zsidóknak ott van Eichmann, nekünk meg a nyakunkra küldték Skorzenyt. Mindannyiunkat próbára tesznek – mondja a film egyik jelenétben Horthy a zsidók iparszerű kiirtását megszervező SS-Obersturmbannführerre, illetve a kormányzó fiát, ifjabb Horthy Miklóst 1944 októberében elrabló, és ezzel az apa lemondását kikényszerítő SS-Standartenführerre utalva.

Az amerikai sajtóban megjelent kritikák szerint a Mark Schmidt által rendezett, akciójelentekkel dúsított film ugyan egyenetlen ritmusú, de elmondásra méltó, valódi történetet mesél el. „Igaz, a történet megérdemelte volna, hogy még jobban mondják el” – írta Bill Wine, a CBS philadelphiai regionális tévé-rádió platformja, a CBS Philly fi lmkritikusa. Abban minden cikk szerzője egyetért, hogy Kingsley mellett Armstrong alakítása az, amelyik elviszi a hátán a Liberty Studios produkcióját. A Walking with the Enemy érdekessége vagy inkább furcsasága, hogy a magyar történelem egyik legdrámaibb korszakát dolgozza fel úgy, hogy a film magyar részvétel nélkül készült.

Bár a cselekmény Budapesten játszódik, az amerikaiak Bukarestbe mentek az eredetit idéző külső helyszínekre forgatni. Armstrong mindenesetre nagyon hálás annak a magyar hölgynek, aki nyelvi trénerként segített abban, hogy Elek Cohen jellegzetes magyar akcentussal szólaljon meg angolul. Aminél csak az volt a nehezebb, amikor főszereplőként a magyarról hirtelen német akcentusra kellett váltania. Hogy ez mennyire sikerült, az kiderül, ha lesz hazai forgalmazó a filmre, amely a magyar holokauszt hetvenedik évfordulója miatt roppant aktuális témához nyúlt.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.