Függetlenek nyitott éjszakája

A múlt szombaton fesztivállal nyitották az idei színházi évadot. Ott voltak a független csapatok is, amelyek most szombaton újra összegyűlnek, hogy bemutassák alkotóikat, előadásaikat, projektjeiket. A MU Színházban például megrendezik a színházi Pecha Kuchát, ahol minden művész csak 6 perc 40 másodpercig beszélhet.

Főként színházi előadásokkal, performance-okkal próbálnak a nézőkhöz közelebb kerülni a társulatok a Függetlenek Éjszakáján.

A Merlinben a Hólyagcirkusz és az angol nyelvű Scallabouche mellett érdekesség még az első magyar japándob csoport, a Kiyo-Kito taiko koncertje. De persze az összes független/alternatív/struktúrán kívüli társulatot befogadó hely is tágra nyitja kapuit ezen a szombaton.

Az Artus Kortárs Művészeti Stúdió este hattól gyárbarangolásos évadnyitó klubdélutánra invitál, majd ezután a Hermész 13 című előadására.

A Bethlen Kortárs Táncműhelyben a Közép-Európa Táncszínház alkotói csapata mutatkozik be: Duda Éva, Virág Melinda, Hámor József és Gergye Krisztián. A délután négykor kezdődő kavalkádban workshopokat, koncerteket, előadásokat és improvizációkat is találunk.

Aki még nem látta a Figurina Bábszínház Microcircus-produkcióját, annak ez kézenfekvő megoldás a szombat kora estére. A porondon a kacsóké a főszerep, ők játsszák a cirkuszi artistákat. (Előadja: Fers Klára és Siklósi Gábor.)

Bárki lehet kortárs táncos! Ez a mottója a Flórián Műhely projektjének. A kortárs táncházat - a you tube nyomán - rendezi a műhely. A házigazda: a táncos Várnagy Kristóf, aki több éve dolgozik francia és magyar társulatokban, többek között olyan neves alkotókkal, mint Josette Baiz, Jorma Uotinen és Angelin Preljocaj. Láthattuk már Frenák Pál koreográfiáiban, valamint vendégszerepelt a világhírű Cirque du Soleil Delirium című produkciójában. A táncház dress code-ja: kényelmes ruházat.

Előéletek a címe a MU Színház évadnyitójának. Az estén a függetlenek lehetőséget kapnak arra, hogy a Pecha Kucha stílusában mutassák be a 2009/2010-es évadra, vagy akár későbbre tervezett munkáikat. A Pecha Kucha (japánul locsi-fecsi) című eseményen ugyanezt csinálják az alkotók, a tervezők - azzal a szabállyal: mindenki 20 képet vetíthet, mindegyiket kizárólag 20-20 másodpercig. Tehát az előadók fejenként 6 perc 40 másodperccel gazdálkodhatnak.

A Rádió Q a Baltazár Színház nyílt napjának ad helyet, azaz élő adást. A műsorvezetők és a Baltazár művészei várják a stúdióba azokat, akik részt vennének a nagy közös színházrádiózásban!

A Király utcai Sirályba a TÁP Színház költözik. Éjjel fél tizenegykor kezdődő produkciójuk címe: Alatta, felette, kintről be, bentről ki. A téma: a pályázat.

Még egy helyszínt ajánlunk, a Tűzrakteret, Apró Színházával (gyerekeknek), az ARTatlanokkal (az ELTE egyetemi színháza), Radikális Szabadidő Színházzal (Gyros-töredékek 1.0 - Rövidzárlat Helsingőrben 60') és a Kuli-Sokkal (71 perces Strindberg-játéka).

Duda Éva tánccsoport - Bolyongó
Duda Éva tánccsoport - Bolyongó, Kovács Bence felvétele, 2009-09-25,
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.