galéria megtekintése

Freddie bejutott az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe

1 komment

MTI

Bejutott Freddie (Fehérvári Gábor Alfréd) és a Pioneer című dal a 61. Eurovíziós Dalfesztivál fináléjába kedden este Stockholmban.

A Magyarországot képviselő énekes a verseny első elődöntőjében a 18 előadóból a tíz legjobb közé került a szakmai pontok és a közönségszavazatok kombinációja alapján kialakult összesítésben, így lett a 26-os döntő résztvevője.

A Duna televízióban a helyszínről élőben közvetített elődöntőben Freddie jól énekelt, a versenyben a produkciók énekhangja élőben hangzik el, a zene azonban előre rögzített felvételről megy. A színpadon három vokalista, Mészáros Tamás, Molnár Gábor és Wodala Barnabás, valamint Baranya Dávid táncos-dobos kísérte. A Pioneer arról szól, hogy merjünk eredetiek lenni. A zenét Szabó Zé, a szöveget Csarnai Borbála írta.

 

Szintén bekerült a fináléba a horvát Nina Kraljic, a holland Douwe Bob, az örmény Iveta Mukucsjan, az orosz Szergej Lazarev, a cseh Gabriela Gunciková, a ciprusi Minus One, az osztrák Zoe, az azeri Samra, valamint a máltai Ira Losco.

A keddi 18 elődöntősből a tíz továbbjutót úgy választották ki, hogy egyrészt az érintett országok, valamint a kiemeltként eleve döntősök közül Spanyolország, Franciaország és Svédország részéről pontozott egy ötfős szakmai zsűri (ez még hétfőn este megtörtént), másrészt az utolsó dal elhangzása után negyedórán keresztül a tévénézők szavazhattak a verseny applikációján, telefonon és/vagy sms-ben. A kettő kombinációjából született meg a tíz továbbjutó; az egyes országok szavazói nem voksolhatnak saját fellépőjükre.

A 26 éves Freddie azzal vívta ki a jogot az Eurovíziós Dalfesztiválon való részvételre, hogy februárban megnyerte a A Dal 2016-ot.
Világszerte évente mintegy 200 millióan kísérik figyelemmel az Eurovíziós Dalfesztivált, amely az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) által szervezett verseny. Idén 42 ország képviselői vesznek részt Stockholmban; a verseny szabályai szerint mindig az előző évi győztes ország a rendező, tavaly Bécsben egy svéd énekes, Mans Zelmerlöw nyert Heroes című dalával. Ő a keddi elődöntő megnyitóján újra előadta a számot és az egyik házigazda is volt.

Fotó: Martin Meissner / MTI/AP

Magyarország a kilencvenes évek első fele óta vesz részt - kisebb-nagyobb megszakításokkal - az Eurovíziós Dalfesztiválon. A legjobb helyezést 1994-ben Bayer Friderika érte el, Kinek mondjam el vétkeimet? című dalával negyedik lett Dublinban. Tavaly Csemer Boglárka Boggie a 20. helyen végzett.

Az Eurovíziós Dalfesztivált először 1956-ban rendezték meg, a korábbi győztesek közül sokan világsztárokká váltak, köztük a svéd sikercsapat, az ABBA vagy az egykor svájci színekben induló kanadai Céline Dion.

Az idén Come Together (Jöjjünk össze) szlogennel zajló dalfesztivál második elődöntőjét csütörtökön, a döntőt szombaton rendezik, a Duna televízió mindkettőt élőben közvetíti 21 órától.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.