Hatalmasat bakizott a posta

Május óta kapható, mégis csak most szúrták ki, hogy a Magyar Posta egy olyan borítékon (is) kínálja Frank Sinatrára emlékező bélyegét, amelyen valójában Fred Astaire látható Frank Sinatra néven. A posta elismeri tévedését, a bélyeggyűjtők egyesületének elnöke ilyen hibáról még nem hallott, csak bélyegek kapcsán elkövetett baklövésekről tud.

200 forint névértékű emlékbélyeggel tiszteleg a száz éve született Frank Sinatra előtt a Magyar Posta Zrt. Az ötvenezer példányban kiadott bélyeget (Berta Ágnes grafikusművész munkája) május 8. óta árulják a postákon, a Filapostán és a neten ezzel az ajánlással: „A Magyar Posta Zrt. alkalmi bélyeg kibocsátásával köszönti a nyolcszoros Grammy-díjas, háromszoros Oscar-díjas és többszörös Golden Globe-díjas amerikai énekes, színész Frank Sinatra születésének századik évfordulóját. A bélyegképen a neves előadóművész portréja látható.” A produkció tetszetős, ahogy a hozzá tartozó úgynevezett első napi boríték is. A baj csak az, hogy a mamutcégnél nem tűnt fel senkinek: ezen a borítékon egy másik énekes-táncos szupersztár, Fred Astaire látható, méghozzá a lehető legismertebb pózában, viszont Frank Sinatra (1915–1998) képaláírással – szúrta ki a Tékozló Homár egyik olvasója.

A Magyar Posta szóvivője, Apáti-Tóth Kata érdeklődésünkre közölte: a cég a boríték tervezésekor valóban nem járt el kellő gondossággal, elismeri tévedését. A borítékból 2850 darab készült, ebből 500-at értékesítettek, a fennmaradó példányokat – amelyekre 130 ezer forintot fordítottak – kivonják a forgalomból.

Egy nem mindennapi borítékon Frank Sinatra, aki Fred Astaire-nek látszik
Egy nem mindennapi borítékon Frank Sinatra, aki Fred Astaire-nek látszik

A Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetségének elnöke, Tóth Csaba Kornél hibás első napi borítékról (gyűjtőnyelven FDC – first day cover) még nem hallott, bélyegekkel kapcsolatos baklövésekről annál inkább. A legismertebb az 1954-es labdarúgó-vb apropóján kiadott sorozat esete: mivel hazánk diadalához kétség sem fért, több százezer győzelmi bélyeget készítettek – miután azonban a világverseny döntőjét a nemzet legnagyobb keserűségére elvesztettük, a szériát még kibocsátása előtt bezúzták. Csak néhány vágatlan (fogazat nélküli) példány maradt meg belőle, tehát nyilván a nyomdából mentette őket haza valaki, ezek néhány éve kerültek elő. Egy ilyen bélyeg ára a félmillió forintot is elérheti.

De nemcsak a Magyar Posta került ilyen helyzetbe, hanem a német is. Ott az 1980-as moszkvai olimpia apropóján kiadott sorozatot vonták vissza, miután kiderült, hogy a nyugati világbojkott jegyében a Német Szövetségi Köztársaság olimpikonjai sem lesznek ott a versenyeken. Ebből a sorozatból is csak véletlenül maradt meg néhány darab: az egykori postaminiszter emlék gyanánt hazavitt egy néhányat, a felesége megtalálta, és felhasználta azokat a levelezéséhez. Ezek a bélyegek annyira drágák, hogy már nincs is áruk – mesélte Tóth Csaba Kornél.

A közelebbi múltban, 2003-ban történt, hogy a Jeles Magyarok című sorozatban szerepeltetett dr. Soó Rezső botanikus portréjáról az élesebb szeműeknek sokkal inkább dr. Újvárosi Miklós botanikus arca jutott eszébe. A vita miatt a posta visszavonta a 100 forintos bélyeget, amelynek ára ezután 1100 forintra ugrott. A Fred Astaire-es boríték ára Tóth Csaba Kornél szerint nem szalad el, mert már mindenki vett belőle, aki akart.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.