1945. szeptember 28.
„Megkezdtük a munkát. A jó Isten (segitségévet) segítségével megkezdtük a IV. osztályban a tanulást. Szeretném, ha ebben az évben sokkal nyugodtabban tanulhatnánk, mint tavaly. (…) Nagyon sokba kerültek ám ezek a füzetek. Nem is tudok hálát adni a szüleimnek, hogy ennyi pénzt költöttek rám. (…)”
1945 szeptemberében Pesten még nem volt gáz, viszont helyenként már égtek a közvilágítás lámpái, és a körúton járt a 6-os villamos. Habár közvetlenül az ostrom után a korábbi 2800 tanteremből alig 200 volt használható, az új tanév kezdetére odáig jutott a helyreállítás – többek között a Práter utcában is –, hogy minden tanulónak sikerült iskolai helyet biztosítani. Május elseje óta sugárzott újra a Magyar Rádió, viszont augusztus másodikán rendelet született arról, hogy a napilapok csak négy oldalon – hétvégenként haton – jelenhetnek meg.
A Népszava ára ekkor 4 pengő volt. A szeptember 28-i szám címlapon hozta, hogy „Budapesten burgonyát csak jegyre szabad árusítani, és minden olyan esetben, amidőn feketeáron, a jegyrendszer megkerülésével hoznak forgalomba burgonyát, a gazdasági rendőrség szigorúan el fog járni. A jegyre eladott burgonya ára 16 pengő.”
1945. október 20.
„A cica látogatása. Tegnap egy kislány cicát hozott az osztályba. (…) Fölszaladt az egyik kislány padjára és ott nézegette a térképet. A tízpercben sem maradt el, velünk tízóraizott, csakhogy ő a földön, mi pedig a padon. Mikor már nagyon jóllakott, lefeküdt és elaludt a szívgárdán a gazdája ölébe.”
Aznap, október 20-án a Beszkárt nyersanyaghiány miatt beszüntette az autóbuszjáratokat. Ugyancsak a Népszava (ára: 10 pengő) közölte, hogy Farkas Mihály belügyi államtitkár nyilatkozata szerint „a magyar belügyminiszter rendeletére a budapesti főkapitányság gazdasági rendészeti osztálya széleskörű vizsgálatot indított az ország súlyos pénzügyi és gazdasági helyzete okának felderítésére és annak megállapítására, hogy kik voltak az országot sújtó mesterségesen előidézett infláció okozói”.
Őrizetbe vettek nyolc értékpapír- és valutakereskedőt, valamint öt bankárt. Az iskolákban elkezdett újjászerveződni a Horánszky utcai jezsuita központból irányított Szívgárda, amely a hat és tizennégy év közötti katolikus fiatalok játékos formában való hitbuzgalmi nevelését tűzte ki célul. Működésének további három éve alatt azonban az 1942-es csúcshoz – országszerte mintegy 2500 gárda 300 ezer taggal – mérhető szervezettséget már nem sikerült elérni.
1945. november 9.
„Tüdőgondozóban. Pénteken a tanítónénivel és iskolatársnőimmel együtt elmentünk a Kistemplom utcába a tüdőgondozóba. Minden kislányt beoltottak tüdőbetegség ellen. (…) Nagyon hálásak vagyunk a Fővárosnak, hogy így megóvják a tanulókat a betegségektől. A régi időkben még nem voltak ilyen tüdőbeteggondozó intézetek, és sajnos sok ember halt meg Magyarországon tüdőbajban.”
Bakács Tibor székesfővárosi tiszti főorvos kimutatása szerint míg 1938-ban százezer főre évi 118 tbc-ből eredő halálozás jutott Budapesten, addig 1945-ben ez a szám 245-re ugrott. Ez az arány nem érte ugyan el például a katasztrofális berlini adatokat, de világossá tette, hogy a zárt közösségekben élő fiatalok esetében igen nagy a fertőzés veszélye. A tiszti főorvos ezért minden budapesti iskolás – 85 ezer fő – esetében elrendelte az évenkénti szűrővizsgálatot. Helyenként az aktív immunizálást is megkezdték a világon immár negyedszázada alkalmazott BCG-vakcinával. Mindennek eredményeként 1946-ra 145-re csökkent a százezer lakosonkénti tbc-halálozás, 1947-ben pedig már csak 108 volt. A BCG-oltást végül 1953-ban vezették be kötelező jelleggel az országban.
1945. november 15.
„Közmunka. A tanítónéni felkérte a szülőket arra, hogy adjanak az iskolának pénzt, hogy vehessen fát és jó meleg legyen minden osztályban. Mikor összegyűlt a sok pénz, előző nap a tanítónéni megkérdezte a kislányoktól, hogy ki tud fást, ahol olcsón lehet fát kapni. Egy kislány jelentkezett (…) Másnap el is ment a tanítónénivel és megvették a fát. Mikor visszajöttek, pár kislány elment a fáért. Szerencsésen haza is hozták és kiöntötték a szekrény elé. Egy másik kislány meg én beraktuk a szekrénybe.”
A 100 pengőbe kerülő Népszava napról napra számos apróhirdetést közölt. „Iratkozzék be dr. Langer Norbert ötnyelvű kölcsönkönyvtárába, Andrássy út 58., minden élményregényt azonnal elolvashat!” Új hálókat, kombinált bútorokat kínált „békebeli választékkal és szolid kiszolgálással” Ébner a Karácsony Sándor (volt Karpfenstein) utcában; aranyat, ezüstöt, briliánst vett és árusított a Dohány utcai Schwarz aranyműves, elveszett Ford és Opel teherautóit kereste a Gerlóczy utcai Hoffmann képszalon („nyomravezető jutalomban részesül”).
Kovács Aladár írógép-vállalata írógépet vett volna, a belvárosi Varázs-szem üzlet rádiócsövet és rádiót, egy vállalkozás „fehér és zöld üvegcserepet, minden mennyiségben”, Braun a Vámház körúton pedig külföldi és belföldi szőnyeget. Sági (Schmergel) használt ruhát, a zsidó kórház pedig segédmunkásokat keresett azonnalra, élelmezéssel. A zombori MUSZ családi találkozót szervezett a Városligetbe.
1946. március 28.
„Nemes verseny. (…) Igyekezek, hogy az egyesen maradjon az olvasásom. Örömet szeretnék szerezni a szüleimnek. Egyest szeretnék mindenből. A tíz gyerek közül csak kettő kapott kettest. A Bikfalvi Klári és a Dreska Marika. A többi mind egyest kapott. Szeretnék mindig az egyesnél maradni és jó magyar kislány lenni.”
Budapesten még december 15-én elrendelték az iskolai szénszünetet. Mire Kováts Éváék márciusban újra beülhettek a padba, már újraindultak az autóbuszjáratok, és ismét volt állandó összeköttetés Buda és Pest között: január közepén felavatták a Kossuth hidat. Március 28-án a 30 ezer pengőbe kerülő Népszava így tudósított: „Enyhe derűvel hallgattuk a suttogást, a rémhírt, amely arról tudósított, hogy valahol Olaszországban magyar ellenkormány alakult. A beavatottak részletesen felvilágosították a hiszékenyeket, hogy ebben a kormányban ez a miniszterelnök, az a külügyminiszter és amaz a belügyminiszter, akik országunk vesztére spekulálnak, magukban boldogan tapsoltak ennek a kormánynak.”
1946. április 11.
„A babszem útja. (…) A babocskának két sziklevele van. Az az éléskamrája. A szikleveleken belül van a csíra. Majd a szár fölfelé kezd növekedni. Remélem, hogy nemsokára lefogjuk szüretelni az első termést.”
A Népszava (ára: 50 ezer pengő) ekkor többek között arról írt: „Az elmúlt napokban
a politikai rendőrség leleplezett négy nyilast, akiken a Zsidókórházban rituális műtétet végeztek. Az így zsidósított nyilasok a cionisták révén akartak külföldre szökni és elkerülni a nyilas időkben éppen a zsidók ellen elkövetett bűncselekményeik méltó büntetését. A nyomozás megállapította, hogy zsidó hitközségi egyének – bár jóhiszeműen – segítették a négy nyilast
ahhoz, hogy áldozat árán is áttérhessen.”
1946. május 3.
„Egy érdekes nap. Ebben az évben boldog husvétom volt. Vasárnap kimentünk Sashalomra. Apuka megöntözte a veteményeket. (…) A pipiket is kivittük. Micike és Hófehérke névre hallgatnak. Olyan szelidek. Husvétra kaptam egy olyan helyes piros ruhát, egy nagy zacskó süteményt, amely mézzel volt sütve, nyolc darab piros tojást és egy széken ülő kiskutyát. (...)”
A Népszava (ára: 600 ezer pengő) címlapi tudósítása szerint „az ország milliói öntudatos lelkesedéssel ünnepelték május elsejét”, Budapesten pedig egy „nyolcórás, csodálatos felvonulás” keretében „ötszázezren tüntettek a munkásegység és a demokrácia mellett”. Ries István igazságügy-miniszter Szegeden kijelentette, hogy „az ipari kapitalizmus époly veszedelmes, mint az agrárfeudalizmus, ezért államosítani kell a gyárakat, a bányákat, az energiaforrásokat, szigorú ellenőrzés alá kell helyezni a bankokat”. A közoktatást Magyarország sorskérdésének nevezte, és hangsúlyozta: „egy percig sem szabad késlekedni azzal, hogy a magyar közoktatást megtisztítsuk az itt maradt fasisztáktól”.
1946. május 16.
„Mit tudok a királyokról? (…) Kegyelet és hála a nagy királynak. (…)” Az aznapi, öt milpengőért árusított Népszava kiemelt híre szerint „Viharos lelkesedéssel ünnepelte Budapest közgyűlése Károlyi Mihályt”. A még romos Újvárosházát örökzöldekkel és nemzetiszínű drapériával díszítették fel, a városatyák szűnni nem akaró, viharzó tapssal fogadták az államférfit, akiről a törvényhatósági bizottság elnöke kijelentette: „A magyar demokráciáért folyó nagy küzdelem az első világháború előtt és alatt az Ön nevéhez fűződik Elnök úr, és 1918-ban a magyar népköztársaság legméltóbb fiát emelte az elnöki székbe.”
1946.május 23.
„A háború és a béke. (…) Hála az Istennek e szörnyű küzdelem után dicsőségesen elérkezett a béke. Még mindig vannak otthonok, ahol szívszorongva várják vissza az apát és a fiút. A gyönyörű Budapest, országunk fővárosa is részben a háború áldozata lett. De most már a dolgos munkáskezek igen sokat javítottak rajta. (…)”
Májusban készült el a főváros statisztikája a háborús épületkárokról, amely kimutatta: a 30 571 budapesti ház közül 29 987-et ért valamilyen sérülés. S bár a helyreállítás lankadatlanul folyt, a Népszava (ára: 30 milpengő) arról adott hírt, hogy még közel ötszáz életveszélyes épület található a városban, így továbbra is tízezer ember hajtja esténként összeomlással fenyegető otthonban álomra a fejét.
Ugyanekkor a hatóság felszólította a háztulajdonosokat, hogy az épületükben még fellelhető légóládákat mérsékelt térítés fejében adják át a kórházaknak. A nemzetközi segélyszervezet újabb 84 vagon cukrot, zsírt, tejport és cipőt juttatott el Budapestre, miközben a Lehel piacon 80 millió pengőt kértek egy darab karalábéért. A városban a vérhasjárvány elkerülésére tömegesen oltották be az embereket, a tisztiorvosi hivatal pedig bejelentette, hogy szórványosan maláriás esetekkel is találkoztak. A lapok hírül adták: augusztus elsején megjelenik a stabil pénz.
Kováts Éva fogalmazásfüzetében ez a májusi az utolsó bejegyzés. Ő akkor persze még nem tudhatta, hogy majd az első hadifogolyvonat is csak az új pénzzel együtt, augusztus elején érkezik meg. A zsinóríráshoz rendszeresített irka aztán feledésbe merült, és szerzője, immár dr. Lehoczki Jánosné nyugalmazott pedagógus csak tavaly találta meg a régi iratok között. Akkor, amikor unokái és dédunokái okulására nekifogott összefoglalni mindazt, amit a család történetéről tud.
Szívből köszönöm, hogy most elküldte nekem.
