Flashmob az Erzsébet téren

A Fővárosi Beszédjavító Intézet és a Színes Város Csoport pályázatot hirdet nyelvbarátoknak, hogy találják meg a „legszínesebb magyar szót 2012-ben”. A szervezők a javaslatokat fényképeken várják, amelyek tanúsítják, hogy a pályázók az általuk jelölt szót elhelyezték az Erzsébet téri üzenőfalon. A döntést internetes szavazással az érdeklődők közösen hozzák meg.

Az eseménysorozat nyitányaként 2012. június 5-én, kedden 11.30-kor a figyelmet az Erzsébet téri üzenőfalnál villámcsődület szervezésével akarják felhívni. Ennek keretében középiskolások Nyulász Péter költő ez alkalomra írott versét mondják el, melyet a Beszédjavító Intézet munkatársai némi beszédtechnikai játékkal fűszereznek. A szervezők célja, hogy az arra járókat meghökkentsék, megállítsák és elgondolkodtassák a magyar nyelv ügyének érdekében.

A Beszédjavító Intézet – az ország legrégibb és legnagyobb műhelye, amely naponta foglalkozik a beszélt nyelvvel kapcsolatos gondok orvoslásával – szeretné így is felhívni a figyelmet nyelvünk szépségére, az anyanyelv ápolásának különleges és felbecsülhetetlen értékére.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.