Ferlinghetti a díjat sem kérte, ha állami pénz is jár vele
Szőcs Géza, a díj ötletadója, lapunk kérdésére elmondta, nem azonnali visszautasításról van szó, mindez egy folyamat eredménye volt.
A díjat Ferlinghetti korábban már elfogadta, s folyt az egyeztetés, hogy hol is tudnák neki átadni, hiszen egy kilencvenhárom éves embertől nem várható el, hogy Magyarországra repüljön érte Amerikából. Ezért tehát az Egyesült Államokban szerették volna neki átadni, előbb New York, majd Los Angeles került szóba, végül San Franciscóban egyeztek meg. A helyszín vagy az ottani PEN-központ, vagy Ferlinghetti kiadója, a City Lights lett volna. Az eseményt pedig a költő Time of Useful Consciousness című új kötetének novemberi bemutatójára tervezték.
Eközben kapott a Janus Pannonius-díj bizottsága egy levelet a szerzőtől, amelyben lényegében kifejti, hogy most fedezte fel a díj támogatói között a magyar kormányt, s mivel ez a „jobboldali rezsim” „a tekintélyelvű uralom irányába tart és konzekvensen megnyirbálja a szólásszabadságot és a civil értékeket”, a díjat sajnos nem veheti át.
Ezek után újabb levélváltás következett arról, hogy milyen feltételekkel venné át mégis. Azt is jelezték neki, hogy a díjban csak kisebb részt képez az állami pénz. Szóba került megoldásként, hogy esetleg kiveszik a pénzjutalomból az állami részt. Olyan megoldás is megfogalmazódott, hogy a díjjal járó összeget Ferlinghetti például felajánlaná egy magyarországi roma művésznek vagy művészeti egyesületnek, akit ő maga választhat ki, vagy ha ő nem akar ebben részt venni, akkor a Klubrádióval közösen a Magyar Pen Club választ majd.
Majd erre jött az a válasz, hogy méltányolja ugyan a javaslatot és az erőfeszítéseket az ügy rendezése érdekében, de úgy döntött: az elismerést nem fogadhatja el. Hacsak a díj összegéből a Magyar Pen Club létre nem hoz egy alapítványt olyan írók jutalmazására, akik írásaikkal támogatják a szólásszabadságot, az emberi jogokat és a szociális igazságosságot.
Szőcs szerint nehéz ezek után nem ürügyet látni a díj visszautasításában, amit Ferlinghetti nyilvánvalóan bizonyos itthoni politikai érdekeltségek tanácsára lépett meg. Mint kifejtette, e tanácsadók lépését még talán megértené, ha valamely „ordas eszméket” terjesztő írót szerettek volna jutalmazni a díjjal. De vajon kinek fájt, kinek állt érdekében, hogy Ferlinghettit, a beatnemzedék egyik vezéralakját ne tüntethessük ki egy nemzetközi mércével is jelentős összeggel járó, magyar díjjal, teszi fel a kérdést a volt államtitkár.
A beatírók másik nagy alakjával, Allen Ginsberggel köztudottan jó kapcsolatokat ápolt fordítója, Eörsi István. Eörsi ismert volt liberális nézeteiről, s nyilvánvalóan ellenlábasa lenne a mostani kormánynak is, de mint Szőcs mondja, el nem tudná képzelni, hogy hasonló esetben megakadályozott volna egy ilyen kitüntetést, amely a magyar kultúra presztízsét növelhette volna a világban.
A díjat egyébként egy öttagú, nemzetközi zsűri ítélte oda, tudtuk meg a volt államtitkártól. Ennek tagja volt Bollobás Enikő irodalomtörténész, a magyar származású, milánói Tomaso Kemény, a román származású amerikai Dorin Tudoran, a szingapúri Edwin Thumboo és végül Szőcs Géza, a Magyar Pen Club elnökeként. Arra a kérdésünkre, hogy nem volt-e a díj kicsit nagyravágyó, a volt államtitkár elismerte, hogy valóban volt egyfajta maximalizmus a döntésükben, de úgy érzi, ezt a díjjal járó összeg és a díj céljának ismeretében felvállalhatták.
Mi lesz ezek után a Janus Pannonius-díj jövője? – kérdeztük. Mivel idén a díjat Ferlinghettinek ítélték, a történtek után sem választanak új kitüntetettet, mondta Szőcs, majd csak jövőre, amikor új díjazottat kell választaniuk. Sajnos a magyar kultúrának nem tett jót, hogy „valamilyen ármány” megpróbálta botrányba fullasztani már rögtön az első alkalommal a díjazást. Nem lenne szabad a politikát ilyen brutálisan belevinni a kultúrába, fejtette ki Szőcs.
Nem ez volt az egyetlen botrány az elmúlt években az irodalmi elismerések körül. Szőcs a feddhetetlen és tekintélyes, a „költői Nobel-díjnak” szánt Janus Pannonius megalapításával talán a József Attila-díj kiosztásának nagy vihart keltett körülményeit igyekezett feledtetni. Azt, hogy két ízben is önkényesen írta át az írószervezetek által benyújtott listát. Mint nyilatkozta: „Ha személyes ambíciókról beszélünk, meg a magyar kultúra nemzetközi ismertségéről, esélyeinkről és tennivalóinkról, nekem ez a becsvágyam, ezt tartom (egyik) feladatomnak megvalósítani: ezt a díjat létrehozni.” Máshol meg hosszú távú kulturális befektetésként értékelte a nemzetközi elismerés nyújtotta lehetőséget. Ezzel nehéz is vitatkozni. Ráadásul egy „költői Nobelnek” lenne is létjogosultsága. Hiszen így ellensúlyozhatná a prózaírók túlsúlyát a Nobel-díjasok listáján, bár tavaly épp egy svéd költőt, Tomas Tranströmert tüntettek ki az akadémikusok. Ugyanakkor ’96 óta (akkor a lengyel Wisława Szymborska vihette haza az elismerést) ő volt az első költő a díjazottak között.
Az idén februárban a Magyar PEN Club által alapított Janus Pannonius-díjat az alapítók szándéka szerint olyan szerző kaphatja meg, akinek „költői életműve illeszkedik az európai kultúra főáramába”, és aki hozzájárult a nemzetek, kultúrák közötti párbeszéd erősítéséhez. A Magyar PEN elnökségéből és a Nemzetközi PEN Club tagjaiból álló kuratórium hozza meg a döntést, és a Janus-díj mellett minden évben két hazai műfordítói elismerést is kioszt majd.
Az 1919 márciusában született Ferlinghetti minden szempontból megfelelt volna arra, hogy megalapozza egy friss nemzetközi díj presztízsét. A hírhedt beatnemzedék még élő tagját Ginsberg, Kerouac, Burroughs és Bukowski társaságában tárgyalják az irodalomtörténeti munkák. Ő alapította az ötvenes években indult beatmozgalom könyvesboltját és kiadóját, a City Lights-ot, amely elsőként jelentette meg a friss és forradalmi hangú beatköltők versesköteteit.
A költő és festő (nemegyszer saját rajzaival illusztrálta a köteteit) Ferlinghetti igazi lázadó, és megalkuvást nem ismerő személyiség: élesen támadta az amerikai életformát és annak hagyományos értékeit. Nem igazán szívelte a hatalmat és annak embereit. Szatirikus költeményeiben csipkedte Eisenhowert és Nixont, ’68-ban pedig börtönbe került a vietnami háború elleni tiltakozás miatt. Magyarul is olvasható verseinek nagy részét visszatérve a költészet forrásvidékéhez inkább felolvasásra szánta. Némelyiket egyenesen a magnószalagra komponálta.
Így nem csoda, hogy az Üvöltés-nemzedék tagjának felolvasásai mindig igazi eseményt jelentettek a szüleik világából kiábrándult, céltalan fiatalok számára. Válogatott versei, Végtelen szerelem címen 1981-ban jelentek meg.
