galéria megtekintése

Félúton a színház és a masszázs között

0 komment


Szemere Katalin
NOL

Elkalandozás az érintés és Odüsszeusz világában. Erre számítson az az esténként nyolc-nyolc ember, aki belevág a bODYssey Projectbe, a TestOdüsszeiába. Nem kell hozzá más, csak kíváncsiság és egy cseppnyi bátorság. Bizalomjáték ez a javából: kivetített belső utazás ismeretlen útitársakkal. Nyolc bekötött szemű kalandor ötven percig sodródik kalandállomásról állomásra, közben kikötözik, disznósörtéi nőnek, felvágják, tőrbe csalják, megmentik, megment, szégyen és félreértés nélkül szeretik, ölelik, és megjárja a poklot is.

Három éve játssza már a Bodysseyt a Keleti István Művészeti Intézetben a Keserű Imre vezette csapat, egykori tanítványai. (Minden alkalommal maximum nyolc ember vehet részt rajta.) Innentől alkalmanként a Láthatatlan Kiállítás épületében is felbukkannak, a Millenárison – legközelebb június 19-én. A nyílt napon hírességek, újságírók mellett két látássérült munkatárs is csatlakozik a játékhoz, onnan indulunk egyenlő eséllyel, mikor a látók felveszik a szemmaszkot.

 

Érintésterápia a műfaji meghatározás, hiszen fantáziánk mellett az érintések, hangok pótolják a „kiesett" érzékszervet. Valahol félúton mozog ez a színház és a masszázs között, mondják. Nem is színház, hanem közös játék, vagy ahogy a résztvevőként meghívott rendező, Balázs Zoltán mondja: összjáték. Hívhatjuk élményterápiának is, páratlanul felszabadító megélni ezt a majdnem egy órát, amelyhez segítségül hívták az Odüsszeusz sztoriját.

Nem kell kívülről fújni a görög mitológiát, hogy szereplői lehessünk a történetnek. Bár kisebb-nagyobb eltéréssel mindannyian ugyanazt az utat tettük meg, tőlünk függ, hogy mennyire éljük át. Kérdezhetünk szabadon, sőt, akár ölre mehetünk Kirkével, aki disznót akar vágni (belőlünk), segíthetünk a magányos-elesettnek, és hullámokon is lovagolhatunk. Biztonságban érzi magát mindenki, hiszen a játékosok – ahogy a szereplők hívják őket: az „érzők" – személyre szabott kísérőt kapnak.

Világosban megismerjük őket illatok, hangok, tapintás alapján, akárcsak a többieket, akik utunkon „láthatatlan", de hallható szereplőként felbukkantak. A látássérültek jóval magabiztosabban mozognak, mint az alkalmi látásfosztottak. Az érintést is speciálisabban kezelik, és végre egy olyan színjáték, amit ők ugyanúgy élvezhetnek, mint a látók.

Azt mesélik a játszók, az elmúlt 164 alkalommal volt, aki elsírta magát, annyira hiányzik az életéből az érintés. Itt meg az ember azt érzi, mintha minden róla szólna, érte lenne, miközben erős irányítás kell ahhoz, hogy ne koppanjon, bukdácsoljon az ember az „akadályversenyen". Hosszú tréning eredményeként viszont minden olyan flottul pörög, hogy néha teljesen belefeledkezünk „párunkkal" az utazásba, az intimitásba.

A játszók szeretnék, ha ez az érintésterápia folytatódna más előadásokkal, de Keserű Imre inkább a távol-keleti színház eszményét képviseli: egy ember egy életen át keresztül tökéletesítse, amit csinál. Itt épp azt, hogy mindenki ugyanazt az élményt kapja. És bár a csúcstartó hétszer visszatért, ez az „utazás" egyalkalmas kaland.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.