– Vagyis a versírás professzionálisan megtanítható-megtanulható?
– Igen. A jogászoknál, orvosoknál, mozdonyvezetőknél természetes, hogy képzést kapnak, sőt a többi művészeti ágnál is. Rajzórán a gyerek rajzolhat, énekórán énekelhet, a színészhallgatók színészkedhetnek, a szobrász szakosok mintázhatnak, a festőket kiképzik a hagyományra, a technikákra, a balettintézetben balettozni kell, az operatőrök pedig kamerát kapnak a kezükbe, amikor tanulnak. És az irodalomban is működött ez évezredeken át, egészen a legutóbbi időkig. Volt képzés, tanítottak szakismereteket.
– Miből ered, hogy nálunk nem lehet verscsinálást tanulni az iskolai tanterv keretein belül?
– A romantika korának zsenikultuszával kezdődött. Akkor a művészetek és különösen az irodalom vallásként kezdett funkcionálni, átlengte a beavatottság, a szentség kultusza. Aztán az avantgárd ráerősített erre. Ezek fontos forradalmak voltak, jogos volt a rombolás, de ideje észrevenni, hogy ebből már nem élünk meg. Az oktatási rendszer sokféleségét és szabadságát támogató országokban jók az alkotáselvű irodalomtanítás esélyei. Nálunk is sok tanár műveli, de nem teheti rendszerszerűen; nem fér bele az idejébe, mert ha írni tanít, nem végez a központilag előírt betűtömeggel.
|
Horváth Viktor: Zenére, rajzra, táncra sem csak a jövő nagy művészeit tanítják
Reviczky Zsolt |
– Ha valaki ebből a könyvből megtanul verselni, akkor még nem lesz költő: ahhoz mégiscsak kell a zsenialitás. Tulajdonképpen mi lesz a tanult verselőből?
– Gondoljunk erre úgy, ahogy a többi oktatási ágra. Sok gyereket taníttatnak zenére, rajzra, táncra, és nem azért, hogy mindenképpen hatalmas művészek legyenek. Akkor miért? Gondolom, azért, hogy harmonikusabb személyiségek legyenek, szebb legyen az életük, műveltebbek, érzékenyebbek és okosabbak legyenek. És a művészetek tanulásától azok is lesznek, bármi is lesz a szakmájuk.
– Milyen a könyv fogadtatása?
– A kiadótól úgy tudom, hogy a raktárban már nincs, tehát mind kikerült a boltokba, és ez jót jelent. Vannak a személyes ismeretségen alapuló visszajelzések, ezek mind jók, legalábbis amit visszahallok, azok jók. Optimista vagyok, mert ez a könyv egy piaci rést célzott meg, tehát ilyen kötet mostanában nem született. Másrészt biztos vagyok benne, a szakmának egyszerűen nem lesz választása: vagy változtatunk, vagy roló. Az irodalomoktatás így nem maradhat, mert a gyerekek ebben a formájában nem hiszik el. A felnőttek sem. Nem az én könyvem az egyedüli megoldás, de jól kiegészíthet más módszereket.
Uniódíj és kutyaszitterség
Horváth Viktor 1962-ben született Pécsen. Az irodalom–nyelvész diploma megszerzése után általános és középiskolákban tanított, 2001-től a pécsi egyetem óraadó oktatója. Közben megjárta Amerikát, ahol bébi- és kutyaszitterként kereste a kenyérrevalót. 1994 óta ír verseket, novellákat és regényeket. Török tükör című regénye 2012-ben elnyerte az unió irodalmi díját. Az aszketikus megjelenésű író elvált, három gyermek apja, ha ideje van, szeret futni, ha nincs, gyakorta biciklin igyekszik célja felé. Lapunk Hétvége melékletébe tavaly négyhetente írt tárcákat.
