Laár Andrással indul a buddhista rádió

Negyven-ötvenezer ember érdeklődésére biztosan, de sok kívülálló kíváncsiságára is számít az első magyarországi buddhista webrádió. A magát hiánypótlóként definiáló rádióról ezt Mireisz László, a Buddha FM-et fenntartó Tan Kapuja Buddhista Egyház elnöke mondja.

Az interneten hallgatható rádió kísérleti adásai ősz óta zajlanak, az 1991-ben, öt buddhista kisközösség összefogásaként létrejött egyház vezetője szerint angol nyelven léteznek ugyan buddhista rádiók, de a magyar csatorna jobbára saját elképzeléseken alapul. Zenék, mantrák, mesék és szent szövegek alkotják a minden alkalommal vezetett meditációval kezdődő adásokat.

Laár András lesz a következő hetekben a buddhista rádió arca
Laár András lesz a következő hetekben a buddhista rádió arca
Móricz-Sabján Simon

A rádiót már eddig is több százan hallgatták, amit bizonyít az a pályázat is, amelyben a közönséget haikuk – japán versforma – küldésére biztatták, és háromszáz hallgató jelentkezett, pedig még nem is indultak el hivatalosan.

Felmerült az is, hogy földi sugárzású rádiófrekvenciára pályázzanak a médiahatóságnál, azonban úgy érzik, hogy a rádióhallgatási szokások egyre inkább az internet irányába tolódnak, ezért elhalasztották a döntést – érzékeltette kételyeiket Mireisz László. A hétköznapi élet gyakori kérdéseivel is foglalkozó rádió műsorát a buddhizmusban kevésbé járatos hallgatók is megérthetik.

A buddhizmus sokak számára szimpatikus ma Magyarországon. Erre enged következtetni, hogy több mint húszezer egyszázalékos felajánlás érkezett (az szja egyházaknak utalható egy százaléka), két évvel ezelőtt a dalai láma magyarországi látogatásakor pedig zsúfolásig telt meg a 12-13 ezres sportcsarnok.

Hívők és rádiók

A magyarországi egyházak egy része lokálisan vagy országosan hallható földi frekvenciákon is sugároz rádióműsort. A római katolikus egyház híveihez a Szent István Rádió, a Mária Rádió és a Magyar Katolikus Rádió, a reformátusokhoz az Európa Rádió, az evangélikusokhoz a Magyar Evangéliumi Rádió szól. A magyarországi zsidó felekezetek nem tartanak fenn földi sugárzású rádiót, a Sófár Média és a Rádió Zsé közösségi felületek megalakulásuk után rövidesen meg is szűntek. A negyedik legnagyobb magyarországi egyház, a Hit Gyülekezete által működtetett Hit Rádió online hallgatható.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.