Tíz embert tudott mozgósítani az érpataki polgármester

Zsúfolásig megtelt az Uránia mozi Benny Brunner holland–izraeli koprodukcióban készült, Érpataki modell című dokumentumfilmjének szombat esti vetítésére. A bemutatóra a rendező mellett a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm-fesztivál (BIDF) szervezői meghívták a film „főszereplőjét”, Orosz Mihály Zoltánt, Érpatak jobbikos polgármesterét is.

A politikus a vetítés előtt két nappal kiadott egy közleményt arról, hogy tüntetést szervez a mozi elé, és felajánlotta a szimpatizánsoknak, hogy megveszi a belépőiket. A szervezkedést azzal indokolta, hogy a film első vetítése utáni beszélgetés alapján készült, az RTL Klub csatornán sugárzott tudósításból derült ki számára, hogy a film rendezője liberális beállítottságú, hovatovább gyűlöli a nacionalizmust.

A forgatás alatt, továbbá a film szerdai premierjén még semmilyen problémája sem volt az alkotással Orosz Mihály Zoltánnak. A polgármester felhívása kikerült a többi között a Kuruc.infóra is, emiatt a fesztivál szervezői regisztrációhoz kötötték a jegyvásárlást.

A „tüntetésen” végül öt rendőr autón túl tíz szimpatizáns jelent meg, köztük Zagyva György Gyula politikus. A vetítés utáni beszélgetésen jelen volt Szöllősi Gábor, a Társaság a Szabadságjogokért érpataki munkatársa, akit megtapsolt a közönség, ellentétben a szintén színpadra lévő Orosz Mihály Zoltánnal, akit kifütyültek, miután koncepcionálisan lejárató filmnek titulálta az Érpataki modellt.

Szerinte ugyanis a dokumentumfilm ugyan látszólag objektíven próbálja bemutatni a falu életét, de valójában a rendező úgy válogatta a jeleneteket, hogy azok megfeleljenek a nemzetközi ügynökhálózat (liberális jogvédők, újságírók) által hangoztatott nézeteknek. Az első sorban ülő Zagyva György Gyula és csapata kérdésekkel próbálta a rendezőt sarokba szorítani, de nem jártak túlságosan nagy sikerrel.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.