„Fekve írom, hősugarak alatt”
A könyvhétre jelent meg Esterházy Péter új könyve, a Hasnyálmirigynapló. Most is teszi a dolgát: naplószerűen meséli el munkaidejének rövidülését. Kritikánk az utolsó könyvről.
„Az emberiség leginkább két betegséget terhelt meg a metafora díszeivel, méghozzá egymáshoz igen hasonló módon és látványosan: a tuberkulózist és a rákot" – írja Susan Sontag.
Esterházy Péter ezt a Sontag-esszét olvassa, miközben az első kemoterápiájára várakozik. Erről a jellegzetes értelmiségi attitűdről (hozzáolvasunk a „témához") maga a szerző számol be új könyvében, mely hasnyálmirigyrákjának diagnosztizálásával kezdődik, s naplószerűen rögzíti mindazt, amit a betegség tudatosulása elindított. Mindazt, ami ezzel fokozatosan megváltozott. Mert itt új időszámítás kezdődött: szinte semmi sem maradt úgy, ahogyan korábban volt.
A napló mélyebb szerkezete engem leginkább klasszikus dzsesszművekre emlékeztet: monoton, súlyos alapritmus (vizsgálatok, kezelések, gyógyszerezések – a beteglét periodikusan ismétlődő rituáléi), melyre aztán ráépülhetnek a szólisták változatos dallamai (reflexiók, gondolatok, változó hangulatok). Mintha a mindig remek Miles Daviest hallanám.
Most is kacagtató poénjai, nyelvjátékai ellenére a mű súlyos olvasmány, hiszen valami vissza nem fordítható folyamat állomásait rögzíti: miképp alakul ki a magát egészségesnek gondoló naplóíróban a betegség tudata, a még és a már konfliktusainak sorozata.
|
Új könyve hasnyálmirigyrákjának diagnosztizálásával kezdődik
Koncz György / Népszabadság |
S hogyan erősödik föl egyszersmind a dacos tiltakozás a biológiai kiszolgáltatottság, a fátum ellen.
Számomra éppen ez a mű lényege. Az, ahogyan a brutálisan megváltozott körülmények ellenére megpróbálja visszaállítani az alkotó élet normális kereteit. Leginkább munkaidejének rövidülése, rapszodikussága nyugtalanítja, vállalásainak teljesítése nyomasztja. A munkaerkölcs sérülése. Meggyőződése, hogy a nagy bajban az tartja távol tőlünk a rosszat, ha tesszük a dolgunkat: az író tehát ír, ez a feladata. S miközben ezt teszi, a személyiségének magja – a sorscsapás ellenére is – érintetlen marad.
„...az íróasztalnál a helyemen vagyok".
A rák Esterházy naplójában is egyszersmind metafora: Hasnyálka (170 cm-es fiatal hölgy) – vagy valamelyik kacér hasonmása – mindannyiunkban ott rejtőzik. Ma talán még nem veszünk tudomást róla, de holnap vagy holnapután biztos, hogy bejelenti igényét ránk. Esterházy Péter, miközben vénájába csöpög a kemoterápiás oldat, ceruzájával egy füzetbe írja a tudósítását egy számára is vadonatúj élethelyzetről. – Feltétlenül rögzítendő kép. Annál is inkább, mivel nemzedékem számára Esterházy élete és műve egyre inkább mintaadó lett. Mostantól akkor a cudar nyavalyáink elviselésében is.
Esterházy Péter:
Hasnyálmirigynapló
(Magvető, 2016)
