– Nem látunk számítógépet az íróasztalán.
– Mert nincs számítógépem.
– Laptop, tablet?
– Azok sincsenek. Mint ahogy mobiltelefonom sincs.
|
| Fotó: Kurucz Árpád / Népszabadság/archív |
– Hogyan kommunikál a világgal?
– Van titkárságom, és vonalas telefonon elérhető vagyok. A személyes kapcsolat, a másik ember tekintete és kézfogása pótolhatatlan.
– Hogyan készít írásos anyagokat?
– Jórészt kézzel írok, de van egy régi, piros színű Erika írógépem is.
Azt is szoktam használni. Akad hátránya: odahaza már tonnányi papír áll felhalmozva. Viszont úgy érzem, hogy az írásbeli gondolkodásomhoz jobban illik az Erika írógép sebessége.
– Milyen érzés, hogy a Magyar Művészeti Akadémia elnökeként olyan kultúrpolitikai hatalom összpontosul a kezében, ami az elmúlt 25 évben senkinek?
– Az akadémián kulturális stratégiáról beszélünk. Az akadémia és a jómagam mind lelkileg, mind szervezetileg túl vagyunk azon a ponton, hogy a különböző politikai kérdésekkel foglalkozzunk.
Fogalmunk sincs arról, hogy a Vigadóban vagy a Műcsarnokban bemutatkozó művészeink mely pártokkal szimpatizálnak.
Sőt, az 1945 utáni magyar művészeti élet teljes feltérképezése során sem vizsgálunk politikai szempontokat.
– Mi készül? Művészkataszter?
– Olyasmi. Teljes művésznévsort szeretnénk összeállítani. Érzésem szerint több tízezren kerülhetnek fel a magyar művészeknek erre a listájára. Már nekiláttunk, de legalább egy évig eltart majd a művészkataszter összeállítása.
– De minek egy ilyen lista?
– Hogy legyen egy olyan „térképünk", amelyből kiderül, kikből áll és merre vándorol a magyar kultúra.
– Erre való egy művészeti lexikon.
– Csakhogy abban értékítéletek-vélemények is szerepelnek, ebben a munkában viszont a teljesség igénye a meghatározó.
– Még mindig nem világos, mire lehet jó egy ilyen adatbázis?
– A kortárs magyar művészet, amelybe a még élők és mestereik tartoznak bele, alapvetően vertikálisan épül fel, az azonos művészeti ágban tevékenykedők még csak-csak ismerik egymást, de vízszintesen túl sok a homályos pont. Nincs kész a leltár. Ha úgy tetszik, sok darabka hiányzik a puzzle-ből. Terveink szerint
a jövőben tucatszámra fogunk kiírni olyan pályázatokat, amelyek a hiányzó puzzle-darabkákat a helyükre tehetik. Ezzel megnyílik a lehetőség a magyar kultúra, ezen belül a hazai művészet átfogó történetének megírására.
Ez utóbbi nem az én életemben fog megtörténni, másfél-két évtizedes munkáról van szó.
– És kizárólag művészeti szempontokat tartalmaz majd egy ilyen átfogó munka?
– Kizárólag. Ha egy átfogó igényű munka csak a tényekre alapoz, akkor
helyükre kerülnek benne a politikai szimpátiák, a sértettségek, a jogos mellőzések és a jogtalan szentté avatások egyaránt.
Annyit pontosítanék: nemcsak művészetről beszélünk, hanem a magyar kultúráról, amibe a tudomány és az oktatás is beletartozik. Terveink szerint ebben a munkában kiemelt szerepe lesz az elméleti intézetünknek.
– Amelyet jelenleg egy pécsi jogász, Kocsis Miklós vezet. Miért nem egy MMA-tag, vagy legalább egy művész irányítja a Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetet?
– A jelenlegi megbízott igazgató az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján kiválóan végzi az intézetszervező munkáját, ami még jó ideig nem művészeti természetű tennivalókat jelent, hanem elsősorban a nélkülözhetetlen kapcsolatrendszer felépítését. Majd eljön az az idő, amikor az intézet vezetésének kérdését újra fel kell vetni, és pályázatot kell kiírni rá.
– Nincs itt ellentmondás? Hiszen önt is azzal bízták meg, hogy szinte a semmiből építse fel az MMA-t, miközben nem jogász vagy közgazdász, hanem művész.
– Nincs ellentmondás. Egyrészt engem már akkor megbíztak az akadémia vezetésével, amikor még szó sem volt a köztestületté alakításáról. Másfelől
alapvetően gyakorlati embernek tartom magam, ráadásul a belsőépítészi és a korábbi államtitkári tapasztalataim alapján az MMA felépítése testhez álló feladat volt számomra.
– Ha már szóba hozta a politikai múltját, tíz év önkéntes száműzetés után mi motiválta inkább, hogy visszatérjen a kultúra első vonalába: Makovecz Imrének vagy Orbán Viktornak a felkérése?
– Ezt nem tudom különválasztani, mindkettőjük bizalmát élveztem. Az MMA építkezési fázisában létre kellett hozni a köztestületté alakításról szóló törvényt, rendezni az ingatlanok sorsát, megszervezni a hivatali életet. Ráadásul örömet is ad ez a munka, mert nyolc-tíz órát már nem tudnék dolgozni a műhelyemben, mint ahogy a hivatalnokléthez is öregnek tekintem magam.
– 83 évesen ahhoz nem öreg, hogy elviselje a kulturális élet szereplőitől érkező támadásokat?
– Az nem volt kérdés, hogy az MMA felépítése rengeteg érdeksérelmet okoz majd. Ez kivédhetetlen volt, az emiatt érkező támadások viszont egyáltalán nem rendítenek meg. Azt pedig aligha lehet felróni nekem, hogy következetesen ragaszkodom a konzervatív világnézetemhez, mint ahogy
én sem bírálok senkit csak amiatt, ha élete végéig liberális marad.
– Az nem lehet, hogy ön kifejezetten szeret konfrontálódni másokkal?
– Nem én szoktam kezdeményezni az összecsapásokat. Megszoktam, hogy
magyar értelmiség olyan, hogy először csatázik. Aláír, tiltakozik, kivonul, berohangál egy közgyűlésre, nem akar beszélgetni.
Az igazi kontaktuskeresésnek nagyon kevés jelét látom. Pedig az akadémia kultúrstratégiájának a középpontjában a megegyezési szándék áll.
– Akkor miért nem mondhatta el a legutóbbi közgyűlésen Gulyás Márton, a Krétakör aktivistája, amit szeretett volna?
– Mi mindenkit meghallgatunk, mindenkivel vitázunk, de
Gulyás nem képvisel semmit. Ő egy anarchista.
Az anarchizmussal, a szabályok felrúgásával az a bajom, hogy nem konstruktív, nem lehet vele elérni semmit. Ha szabályos gólt akarsz rúgni a focimeccsen, nem foghatod meg kézzel a labdát.
– A támadások egy része nyilván abból fakad, hogy sokan elfogadhatatlannak tartják: az MMA egyik pillanatról a másikra kivételezett helyzetbe került.
– Nem került kivételezett helyzetbe. A kormány eredeti szándéka az volt, hogy a két akadémiából – a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiából, valamint a Magyar Művészeti Akadémiából – közösen hozzák létre az új köztestületet. A Széchenyi akadémia viszont elzárkózott a közfeladatok teljesítésének vállalásától. Így vált önmagában köztestületté az MMA.
Névjegy
Fekete György
1932-ben Zalaegerszegen született egy református lelkész és egy tanítónő középső gyermekeként. Felmenői között számos prédikátor, református lelkész akad, bátyja a Debreceni Református Hittudományi Egyetem dékánja volt, unokaöccse jelenleg is az intézmény rektora, de ő maga is presbiter. Diplomáját az Iparművészeti Főiskolán szerezte 1957-ben, évtizedeken át belsőépítészként kereste a kenyerét, ám afféle modern polihisztorként számos egyéb dologgal is foglalkozott: könyveket írt, folyóiratot szerkesztett, tévéműsort vezetett és iskolaigazgatóként tevékenykedett. Saját bevallása szerint a rendszerváltozás előtt belsőépítészként mintegy 350 olyan megbízást kapott, amelyek nagyobb beruházásokhoz kapcsolódtak. Több mint ötven nemzetközi szakkiállításon készíthette el a magyar pavilont, így aztán a Kádár-korszakban Tokiótól San Franciscón át Koppenhágáig bejárhatta az egész nyugati világot.
Az aczéli kultúrpolitika már a hatvanas években Munkácsy Mihály-díjjal honorálta a tevékenységét, a nyolcvanas években érdemes művész díjat kapott, kollekcióját a második Orbán-kormány 2012-ben Kossuth-díjjal egészítette ki. Pártpolitikusként útja az MDF-től indulva a KDNP-ig vezette, utóbbinak éveken át alelnöke is volt. Kormányzati pozícióban 1990–94 között kulturális államtitkárként meghatározó szereplője volt az Antall-kormánynak, két évig ő irányította az NKA-t is. Évtizedes önkéntes háttérbe vonulás után 2011-ben az MMA elnökeként tért vissza a közéletbe.
– Csakhogy az Alkotmánybíróság tavaly májusban kimondta: „Az akadémiát köztestületté nyilvánító törvény nem áll teljesen összhangban a művészeti alkotás szabadságát biztosító semlegesség és pluralizmus követelményével." Erről mi a véleménye?
– Az Alkotmánybíróság nem semmisítette meg a törvényt, nem írt elő semmit a számunkra. Az AB határozatát véleménynyilvánításnak tekintjük.
Nem mi állítottuk elő a helyzetet.
Egyébként az egykori egyesületi tagok ma már csak a tagság 40 százalékát alkotják, tehát a többség az elmúlt négy évben felvett művészekből áll.
– Mi a viszonya a Széchenyi akadémia tagjaival?
– Sokukkal jóban vagyok, sokukkal meg nem.
– Viszont nemcsak kívülről kap kritikákat, hanem olykor saját akadémiájának tagjaitól is. Előfordult, hogy Bukta Imre vagy Keserü Katalin bírálta egy-egy döntését. Ezeket hogy kezeli?
– Jól viselem. Bukta Imre időközben belátta a tévedését, Keserü Katalin és mások bírálatait rendre megfontoljuk.
A belső kritikák egy része egyébként kommunikációs probléma: a barátaim előbb nyilatkoznak egy-egy ügyről a nyilvánosság előtt, mielőtt leülnének velem beszélni.
– Jankovics Marcell, az MMA alelnöke sem beszélt önnel azelőtt, hogy bírálta az akadémia befolyásszerzését a Nemzeti Kulturális Alapban?
– Jankovics Marcell szabad ember. Szabad művész. Amit ő mond, az biztosan nem árt az MMA-nak.
– De nem is beszélt vele arról, hogy szerinte aggályos az NKA tervezett átalakítása?
– Személyesen nem beszéltünk erről, hiszen az MMA elnöksége a változásról többször is tárgyalt. Egyébként nyugodtan lehet köztünk részletkérdésekben nézetkülönbség. Nincs problémám azzal, ha vitázunk egy-egy kérdésről.
Erős mondatok
„Az Aczél Györgyhöz való hasonlításom a legalantasabb vád ellenem. Majdnem perképes.” (Index)
„A békemenet pozitív dolog. A békemeneten megjelenni szerintem közéleti aktivitásnak számít.” (24.hu)
„Nem tudok olyan társadalmi vitáról Magyarországon, aminek eredménye lenne. Vita helyett birkózás van, gyötrődés, sértegetések és lebecsülések.” (Heti Válasz)
„A napi politika gyötrelmeit nem tudjuk függetleníteni a szellemi tevékenységektől. A politikából a gondolkodó ember nem tud kimaradni, ám ha egészen belesüllyed, az a teljesítmény rovására megy.” (Magyar Nemzet)
„Erre a modern demokráciára én fütyülök, mert ez nem modern, és nem demokrácia. Nem demokrácia, mert kisebbségi uralmat akar a többségi uralom fölé helyezni. Ez nem demokrácia, ez antidemokrácia.” (Index)
„Azzal számolnunk kell, hogy például Konrád Györgyöt is magyarnak tekintik külföldön.” (Demokrata)
„A szocializmusban az tudott boldog lenni, aki a szocializmuson belül a szocializmuson kívül tudott élni.” (Számos interjúban kifejtett tételmondata.)
– Ön szokott elnézést kérni, ha rájön, hogy tévedett?
– Nem emlékszem olyan jelentős esetre, hogy elnézést kellett volna kérnem, ám a napi munkában már előfordult. Igyekszem nem tenni olyat, amiért bocsánatot kellene kérnem.
– Tévedhetetlen?
– Dehogyis. Előfordul, hogy tévedek. Mondok egy példát. Rá kellett jönnöm, hogy nem írhatom meg az emlékirataimat. Azért nem, mert
nem akarok igazságtalan lenni azokkal az emberekkel szemben, akikhez az életem során közöm volt.
Amikor átolvasom az évtizedekkel ezelőtti feljegyzéseimet, arra döbbenek rá, hogy legalább két-három olvasata is van a személyes élményeimnek, márpedig utólag nem vagyok hajlandó igazságot tenni a különböző olvasatok között. Így aztán nyilvánvaló, hogy az álláspontjaim között akad téves is, de nem tudnám megmondani, hogy melyik az.
– Visszatérve Jankovics Marcell aggodalmához: mi indokolja, hogy az MMA egyre nagyobb szerepet kapjon az NKA pályázati pénzeinek elosztásában?
– A fő ok, hogy Magyarországon jelenleg az egyetlen összművészeti szervezet a Magyar Művészeti Akadémia. Az összes műfaj és részműfaj alkotói benne vannak. Azaz mi rendelkezünk átfogó tájékozottsággal a hazai művészet teljességéről. Nem az a lényeges, hogy az MMA beavatkozik a pénzosztásba, hanem az, hogy nekünk van a legnagyobb áttekintőképességünk.
Isten óvjon attól, hogy helyettünk a különféle részérdekek kapjanak nagyobb súlyt a pályázatok elbírálásában.
A humántárca ebből a józan megfontolásból ad át hatásköröket az MMA-nak. Ide tartozik a Nemzet Művésze cím kezdeményezésünkre történő létrehozása és odaítélésének átengedése egy szakmai bizottság felállításával, amelyet az MMA elnöke vezet. Nem tudják elképzelni, milyen mocskolódásokat kaptam emiatt is, pedig állíthatom, hogy semmilyen napi politikai szempont nem játszik szerepet az elismerések odaítélésekor.
– Ha viszont a köztestület egyre több hatáskört átvesz az államtól, kínosan ügyelnie kell arra, hogy ideológiailag és politikailag semleges legyen. Képes erre az MMA?
– Minden erőmmel azon vagyok, hogy képes legyen rá, mint ahogy jelenleg is ez a törekvésünk. Amíg én irányítom az MMA-t, semlegességünk az egyik legfontosabb cél. A mandátumom 2017 őszén jár le, a törvény alapján nem pályázhatok harmadszorra, így biztosan új elnöke lesz az MMA-nak.
– Fog jelölni utódot?
– Nem. És nem is fogok beleszólni a döntésbe.
– De lát olyan személyt, akit alkalmasnak talál a posztra?
– Akiket erre alkalmasnak tartok, azok eddig még nem jelentkeztek erre a feladatra. Neveket természetesen nem mondok.
– Sokat bírálják az MMA-t, hogy nincs olyan egyértelmű szempontrendszer, amely alapján átlátható és világos lenne, kik, miért és hogyan válhatnak akadémikussá.
– Úgy lehet valakiből MMA-tag, hogy először is meghívják az illetőt, aztán négy tagnak kell ajánlania őt, majd a tagozati ülésen titkos szavazással felállítják a jelöltek sorrendjét. A taggá válásról a végső döntést a közgyűlés hozza meg. Az MMA nem minősít művészeti ágat, művészi színvonalat. Az akadémiának az lehet a tagja, akinek a szakmai és társadalmi elismertsége vitathatatlan.
|
| Fotó: Kurucz Árpád / Népszabadság/archív |
– És biztos, hogy az összes akadémiai tag szakmai és társadalmi elismertsége vitán felül áll?
– Biztos. Az más kérdés, hogy ezen kritérium alapján több akadémikusunk is lehetne, de azt tudomásul kell venni, hogy van egy adott kontingens, amelyben 250 rendes és 50 levelező tagnak van hely. Egy tízmilliós országban ez reális létszámnak tűnik.
– Azt is gyakran felróják az MMA-nak, hogy jórészt idős művészekből áll a tagság, a köztestület elzárja magát a fiatal generációktól, illetve kevéssé nyitott az új művészeti irányzatokra.
– Egyik vád sem jogos. Egyfelől – bármilyen profánul hangzik is – az elhunyt művészek helyére általában fiatalabbak kerülnek be az akadémiába. Sajnos, évente 5-6 halottunk van. Az egyes tagozatok éleslátására, józan belátására van bízva, hogy milyen ütemben emel be a köztestületbe fiatal és újító művészeket.
Azok viszont, akik állandóan elítélnek bennünket, ne akarjanak bebocsátást kérni az MMA-ba.
– Foglalkoztatja az a kérdés, hogy az utókor aranykorként vagy tévútként fogja megítélni a Fekete-korszakot?
– Cseppet sem. A művészi munkáimmal kapcsolatban sem érdekelt soha, hogy miként ítéli meg a kritika.
Nem az emberek felé tartozom elszámolással. Noha felmenőimet tekintve, családomban én vagyok az egyetlen világi személy, hiszek abban, hogy nem a semmiből jöttünk és nem a semmibe tartunk, azaz valamiféle elszámolásra egyszer biztosan sor kerül. De ez már hitbéli kérdés.
– Ha külső ítész nem is érdekli, saját maga miként értékeli az MMA-elnöki munkáját?
– Az biztos, hogy jó irányba halad a vonat. Lehet, hogy néha beragad a váltó, néha kinyílik a vagon ajtaja, és ezért késésbe kerülünk, de a célállomást helyesen jelöltük ki.
