galéria megtekintése

Felismerhetetlen volt a Saul fiában, de nem bánja

0 komment


Szemere Katalin

Kulka János betegsége miatt az első próba után vette át a fiatal színész az Emilia Galottiban a szerepet. Benedek Miklóstól is örökölt már Fekete Ernő.

Shakespeare-től a Szeget szeggel jutott eszembe az Emilia Galottiról. Angelo, a herceg helytartója a hatalmát felhasználva próbálja megszerezni magának a szűz lányt. Az egyik első nagy szerepei egyike volt, Benedek Miklóstól vette át. Beugrott önnek is?
Eszembe sem jutott, vagy húsz éve játszottam. Persze örök téma, hogy a hatalmon lévő az eszközeit használva lányt akar szerezni magának. Az Emilia Galottiban egy apát játszom, és inkább a Rigolettóra asszociáltam. Ezt a szerepet Kulka Jánostól vettem át, egyszer próbált benne, mielőtt megbetegedett.

Megviseli, hogy 44 évesen idősebb apát kell játszania?
Speciális, Jancsi (Kulka János – a szerk.) helyén. Nem ez az első apaszerepem. Három éve A nép ellenségében a lányomat az akkor húszas évei vége felé járó Pálos Hanna játszotta. Az Olaszliszkaiban Mészáros Blanka lett az egyik lányom, mint most is az Emilia Galottiban, a másik a harmincéves Pálmai Anna. A Sirályban én vagyok az 52 éves orvos. A férfiaknál is van váltókor, ilyesmit élek most át. Nem olyan drámai, mint a nőknél, ahol jobbnál jobb negyvenes színésznőnek nem jut igazán jó szerep. Fiatalon középen álló, aggódó drámai hősöket játszottam. Vannak negyvenéves nagy szerepek is, de kevesebb. Nem panaszkodom, mert rengeteg a feladatom, fontos epizódok, de általában idősebbek. De az is lehet, hogy fiatalabbnak érzem magam, mint a közönség vagy a rendezők.

Az Olaszliszkaiban ön játssza a főszerepet. Szögi Lajos özvegye tiltakozott a darab bemutatása miatt. Kiszámítható volt az előadást körüllengő botrány?
Meglepett, mert amikor próbáltuk, fel sem ötlött bennünk. Nem Szögi Lajos-imitátort játszom, és nem az ő emlékét fényezem vagy döntöm sárba. Ő olyan mondatokat valószínűleg sosem mondott, mint amilyeneket én az Áldozat nevű szimbolikus szerepben.

 
Botránynak titulált produkcióról, a 14 éve futó Top Dogsról és a Saul fia felismerhetetlen náciorvos-szerepéről beszélgettünk Fekete Ernővel
Teknős Miklós / Népszabadság

Az Olaszliszkai idei, a Top Dogs 2002 óta fut. Bírja még?
A Top Dogsban nyolcan vagyunk, és minden színésznek mást jelent a darab. Néhányan abbahagynánk már. Úgy tűnik, majd csak a halál vesz ki ebből az előadásból, de lehet, hogy még az sem. Azt is látom, hogy olyan nézők jönnek a Top Dogsra, akik egyáltalán nem, vagy másfajta színházba járnak. Megérinti őket a darab, menedzserként kirúgták őket vagy valakit a családból, és rácsodálkoznak: jé, a színház rólunk is szólhat. Ilyenkor elszégyellem magam: miért nem bírom ki ezt a havi két előadást?

Azt olvastam a Saul fia stáblistáján, hogy játszott a filmben. Ciki, hogy nem ismertem fel?
Ezzel nincs egyedül. Én voltam az az orvos, aki megfojtja a gázkamrából élve kikerült fiút, a Saul fiát. Felnyírták a hajam, amiért kaptam is Ascher Tamástól, mert a Fényevőkben épp loboncos figurát játszottam. Már a forgatáson gondoltam, hogy nem igazán látszódom majd a filmben, mert én sem láttam a kamerát. Tudtam, hogy a főszereplő szemszögéből mutatnak mindent, és bizonyos dolgok a háttérben lesznek. Nem bánom egyáltalán, és csodálatos film lett. Zsótér Sándorral, aki a Mengele melletti kórboncnok Nyiszli Miklóst játszotta, többször felvettük a jelenetet. Ő sok instrukciót kapott. És nagyon jó volt látni Sanyit....


...hogy egyszer egy olyan színész kínlódik, aki önt rendezőként gyötri?
Igen, erre gondoltam.

Fekete Ernő

1972-ben született Szombathelyen Fekete Tiborként. Azonos nevű színészkollégája miatt változtatta meg nevét, és felvette fiatalon elhunyt édesapja keresztnevét. 1988-ban megnyerte a Ki mit tud?-ot versmondás kategóriában. A Katona József Színház tagja. Megannyi filmből, rádiójátékból, hangoskönyvből ismert, Robert Downey Jr., Christian Bale és Joaquin Phoenix magyar hangja.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.