galéria megtekintése

Eurovízió: túl sok daltól várnak győzelmet

Erős mezőnnyel, a keddi elődöntős csapathoz képest jóval több slágergyanúsnak kikiáltott dallal jelentkezik ma este az Eurovíziós Dalfesztivál második elődöntője. Ma hangzik el a tavalyi, kontinensen kívüli vendégországból igazi versenyzőként visszahívott Ausztrália versenydala, és ma került volna sorra a versenyből kizárt Románia énekese, Ovidiu Anton is, akinek a neve fellépés nélkül került a dalfesztivál történelmébe már.

A kedden már döntőbe jutott magyar versenyző, Freddie és társai erős mezőnyt kapnak szombatra a mai mezőnyből, ahonnan többeket is a fesztivál élmezőnyébe várnak a fogadóirodák. A vájtfülűek és az eurovíziós divatot az átlagnál jobban ismerők Lettország, Lengyelország, Izrael, Fehéroroszország, Szerbia, Ausztrália, Bulgária, Ukrajna, Norvégia, Belgium énekesének jósolnak továbbjutást. Összesen 18 dal hangzik ma el.

A Dunán 20:30-kor kezdődik az Elővízió, a dalfesztivál felvezető műsora, amelyről 21:00-kor kapcsolnak át a nemzetközi adásra, a kommentátor ma este is Gundel Takács Gábor lesz.

A döntőbe jutásra a következő dalok tűnnek esélyesnek:

 

Ausztrália: Dami Im – Sound of Silence

A tavalyi jubileumi fesztivál meghívott vendége volt Ausztrália, és miután énekese, Guy Sebastian rögtön az ötödik helyen végzett, a verseny szervezői idén is meginvitálták Európa színpadára az országot, de már nem a döntő alanyi résztvevőjeként. Versenyzőjük, a dél-koreai születésű Dami Im dala, a Sound of Silence (A csend hangja) egy modern ballada, ezt sokan az egyik legbiztosabb továbbjutónak látják.

Lettország: Justs – Heartbeat

A legfrissebb énekesi karriert a 21 éves Justs Sirmais mondhatja magáénak, aki idén januárban vált ismertté hazájában a helyi dalválogatóverseny, a Supernova révén. Heartbeat (Szívverés) című egyedi hangzásvilágú dalát a tavalyi döntőben hatodik helyen végzett Aminata Savadogo szerezte, és szép jövőt jósolnak neki.

Lengyelország: Michał Szpak – Color of Your Life

Az extravagáns külsejű lengyel énekes, Michał Szpak 2011-ben a lengyel X-Faktorban tűnt fel, ahol második lett. Color of Your Life (Az életed színe) című dala – amelyet tavaly elhunyt édesanyjának dedikált – odahaza már meglepetésszerű győzelemhez segítette két nagy lengyel favorit ellenében.

Izrael: Hovi Star – Made of Stars

Hovi Star az izraeli Rising Start már megnyerte, eurovíziós dala minimális különbséggel nyerte meg a stockholmi útlevelet hazájában. A hazai győzelem után jelentősen áthangszerelték, és több részletében megváltoztatták az eredeti szerzeményt, amelynek végső verziója az elsőnél jóval balladisztikusabb hangvételű lett.

Fehéroroszország: IVAN – Help You Fly

IVAN meztelenül, farkasokkal tervezte előadni Help You Fly (Megtanítalak repülni) című dalát. Színpadi produkciójának tervei nagy port kavartak, miután a dalfesztivál szabályaiba ütközik a meztelenség, és az élő állatok színpadi szerepeltetése is. Az énekes szerint dalának sikere a rendhagyó előadásmódon is múlik. Végül a hologramvetítés lesz a megoldás, intim testrészek nélkül.

Szerbia: Sanja Vučić ZAA – Goodbye (Shelter)

Nem válogatóverseny, hanem szakmai zsűri felkérésének eleget téve képviseli hazáját Sanja Vučić a dalfesztiválon, ahol Goodbye (Shelter), azaz Viszlát (Menedék) című dala a nőkkel szemben elkövetett családon belüli erőszak témáját feszegeti, a kapcsolatban tartó hamis menedéket, hogy a bántalmazó férfi talán szerelemből üt.

Bulgária: Poli Genova – If Love Was a Crime

Poli Genova 2011-ben, Düsseldorfban már versenyzett a dalfesztiválon, de akkor nem jutott el a döntőig. Most egy angol nyelvű dalt ad elő, mely az If Love Was a Crime (Ha a szerelem egy bűntény lenne) címet viseli. A rajongói reakciókat elnézve nemcsak hogy idén végre ismét bejuthat az ország a döntőbe, de ott is szép eredményre számíthatnak.

Ukrajna: Jamala – 1944

Az ukrán versenyző, a krími tatár énekesnő Jamala ősei 1944-es, Sztálin vezetésével történt kitelepítését énekli meg, dalát nagyanyja visszaemlékezései ihlették. A mű egésze nyílt utalás az Ukrajna és Oroszország között fennálló jelenlegi politikai helyzetre. A fogadóirodáknál már kezdettől a legjobb öt közé várják, az első próbák óta már a második helyig kúszott fel.

Norvégia: Agnete – Icebreaker

Az utolsó helyen eddig legtöbbször végzett, de három győzelmük között Alexander Rybak révén a legtöbb pontot is jegyző norvégok Agnetéjének dala, az Icebreaker (Jégtörő) egy modern ballada, melyben különleges zeneszerzői munkát mutat a verzék és a refrén eltérő gyorsasága. Különlegessége az is, hogy szokatlan módon a tetőpontján lassul be a mű.

Belgium: Laura Tesoro – What's the Pressure

A 19 éves Laura Tesoro már nyolc éve Belgium zenei életének ismert alakja, akinek az átütő sikert két éve a The Voice második helye hozta meg. Idén januárban a Eurosong válogatóműsorból a nemzetközi zsűri és a tévénézők szavazatát elnyerve jutott ki Stockholmba. Dala nem tipikus fesztiválnóta, de éppen azért, vagy azért is esélyes a döntőbe jutni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.