galéria megtekintése

Európa elég erős, hogy elbukjon

0 komment


Fekete Gy. Attila

Elkésett! Egyetlen szóval így lehet értékelni dr. Kondorosi Ferenc egyetemi tanár, jogtudós, egykori igazságügyi államtitkár A migráció kockázatai című hiánypótló művét. ­Európában, Magyarországon meg aztán pláne, már a legkevésbé sem érdekli az embereket, hogy kik vagy mi elől menekülnek a migránsok, egyáltalán: kik ők, milyenek, hogy éltek és mit akarnak. Már senki sem akarja megérteni őket, megismerni még kevésbé. Maradjanak ott, ahol vannak, de legfőképpen a határon kívül, és kész.

Kondorosi könyve viszont éppen azokra a kérdésekre próbál meg válaszokat adni, amelyekre ma már alig kíváncsi bárki is. Hogy mi is mozgatja a migránsmilliókat, és mi fogja mozgatni őket a későbbiekben? Mindenki tudni véli, hogy a robbantós-lefejezős Iszlám Állam terrorszervezet és a zavaros helyi polgárháborúk elől menekültek, már aki nem pusztán azért, hogy „Európában segélyekből jobban éljen, mint otthon”.

Pedig Kondorosi könyve arra is figyelmeztet, hogy még koránt sincs vége. A Boko Haram nevű, az Iszlám Államhoz hasonlóan véreskezű terrorszervezet miatt könnyen lángba borulhat Nigéria és Szudán is, és akkor újabb milliók indulhatnak el a vén kontinens felé. Ott van még a stabilnak aligha nevezhető Ukrajna is, amelynek összeomlása esetén milliók indulhatnak onnan Nyugatra. S még mindig nincs vége: felmérések szerint ­2050-ig 150 millió ember lesz kénytelen elhagyni a lakóhelyét környezeti okok miatt, jórészt az éghajlatváltozás következtében. Őket már nem lehet leterroristázni, mint alig burkoltan a Közel-Keletről most érkezőket.

 

Kondorosi szerint Európa elég erős ahhoz, hogy úrrá legyen a helyzeten. Pedig megosztott, és például csak Franciaországban 750 No Go zóna létezik, olyan körzet, ahová nem muszlimoknak nem tanácsos bemenniük; a rendőröknek, tűzoltóknak sem. És mind nagyobb számban vannak Sharia controlled zónának minősülő területek is, ahol már a francia jog sem érvényesül. És ez nem csak Franciaországban van így.

„Fel kell számolni az Iszlám Államot, békét tenni Szíriában, abba kell hagyni a Közel-Kelet felfegyverzését, újra élhetővé tenni azokat az országokat, ahonnan a migránsok menekülnek” – sorolja Kondorosi a teendőket. Csakhogy egyetlen országnak sem akaródzik harcoló katonákat küldeni az Iszlám Állam ellen. A térség felfegyverzéséből szépen profitálnak Európa cégei és kormányai is, a békéjének a megteremtése pedig amúgy is túlmutat az unió lehetőségein.

Európa országainak politikusai egyelőre csak a semmittevésben és egymás megbélyegzésében jeleskednek. Mindenki elég erősnek érzi magát ahhoz, hogy ne kelljen engednie a más véleményen lévőknek. Európa egyelőre elég erős ahhoz, hogy elbukjon.

Dr. Kondorosi Ferenc: A migráció kockázatai

Alexandra

163 oldal, 2999 forint

 

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.