galéria megtekintése

Etess és szeress

Az írás a Népszabadság
2014. 05. 03. számában
jelent meg.

Gaborják Ádám
Népszabadság

Ahhoz képest, hogy a gyomor világa nem olyan rég még nem túl kedvelt téma volt, mostanában sorra jelennek meg a különböző könyvek mellett az egyre különlegesebb gasztronómiai rendezvények is.

Bíró Zsófia: A boldog hentes felesége.

Libri, 172 oldal, 2990 forint

A gyomorszáj érzéki és intellektuális izgatásában Cserna-Szabó Andrásnak és társainak (Darida Benedek, Fehér Béla) alighanem vitathatatlan érdemei vannak, legalábbis ami a kortársakat illeti. Ám míg az urak a kultúrtörténetben utazgatnak vidáman, és az étkezés hedonista élvezetét ünneplik, születnek olyan írások is, amelyek inkább kritikai aspektusból jelenítik meg a fogyasztáskultúrát.

 
Könnyed hangvétel, zsíros cupákok, szórakoztató konyhai, éttermi történetek
Könnyed hangvétel, zsíros cupákok, szórakoztató konyhai, éttermi történetek

Bíró Zsófia szóban forgó első könyve könnyed hangvételével, zsíros cupákjaival, szórakoztató konyhai, éttermi történeteivel, valamint Gilicze Gergővel mindenképpen a Cserna-féle gyomortudományokat követi. S a nagy műgonddal elkészített ételek mellett egyszerre szól a szerelemről és a családi életről, a boldog hentesről és a magányos feleségről, ahogy erre a cím remek tipográfiája is utal. Huszonegy fejezetben olvashatunk tehát arról, milyen is az élet egy gasztroőrült mesterszakács mellett, aki alvajáróként még éjjel is recepteken töri a fejét.

A mű kiadói besorolása szerint regényként van aposztrofálva, de a lazán egybefűzött rövid történetek mégsem állnak össze koherens egésszé.A könyv inkább valahol félúton van az esszé, a tárca és a blog között. Témáját tekintve pedig nemcsak az imént említett illusztris gasztronomádok műveit idézi fel az olvasóban, hanem sok tekintetben a chiklit hagyományát is, hangsúlyosan női nézőpontokat emel be az eddigi diskurzusba. A feleség elbeszélésmódja például sok tekintetben a Szex és New York Carrie Bradshawjára emlékeztet a férfiak és a párkapcsolatok világának apró, elemző és humoros megfigyeléseivel.

A feleség tehát mintegy részt vevő megfigyelője a szeretett férj és barátai gasztrorítusainak, A boldog hentes felesége pedig az ételkultusz antropológiai sűrű leírásaként is olvasható, amely nem fukarkodik a humor eszközeivel. A feleség ugyanis nemegyszer törzsként, csapatként, szövetségként beszél a férfiközösségről, amelynek törzsi szokásai a vadászattól (piaclátogatás) kezdve az áldozat rituális feláldozásán és feldolgozásán át (disznótor) egészen a rituális elfogyasztásig terjednek. Megismerhetjük a résztvevőket, az egyes szerepeket és feladatokat.

A matriarchátus következtében a (törzs)főnök nőjének is megvan a maga speciális helye, leginkább a létra tetején, vagy pedig a részeg horda szeretve tisztelt hazaszállítójaként. S miközben feltárul egy-egy étel szimbolikus funkciója vagy az étkezés szabályrendszere, a világmindenség kutatói jóslatokért néha-néha Dionüszosz „vizébe” is beletekintenek. Ez a rituális performansz az utolsó fejezetek éttermi jelenete nagy esti színházi előadásának leírásában teljesedik ki, amelyben a feleség a létra tetejéről egyszerre kívülről és felülről figyeli a tűz körül ugráló közösséget.

Mindeközben azonban érdekes rejtői mellékfigurákkal találkozhatunk: Mráz úr, a bokszolóból lett szelíd szakács, „akinek Nagy-Magyarország alakú rántott húst készültek a mellkasára tetoválni, amely mellett a környező országok lettek volna a vegyes köret”, s akit a testméretétől való félelmében mindenki kirúg, a hentest leszámítva, vagy a kiugrott pap, Horvai úr, aki verseket ír, s mindig zenével jelzi a rítus kezdetét, mind-mind kellemesen színesítik a történeteket.

Az egyik legérzékletesebb jelenet például, ahogy a férj és az angol nagykövet a gasztronómia ősi, férfias játékain keresztül győzi le a kulturális különbségeket, s mindenféle civilizációs konvenciót elengedve, a vadászat ősemberi nyelvén, melldöngetve kommunikál egymással, miközben zárásként feltárult a hoppon maradt feleségek szótlan magánya is.

Ezek a részek szerencsére feledtetik az olyan hiányosságokat, mint hogy néha igencsak közhelyes irodalmi vagy gasztrohasonlatokkal, ismerős analógiákkal dolgozik a szöveg (a szakácsok mind hívők, a rántott hús a nemzeti öntudatunk metaforája, a szakács úgy írja az étlapot, mintha vers lenne stb.), még Gordon Ramsay is megemelné némelyiktől a hangját. Valódi mélység nélkül ezek pusztán hangulati elemek maradnak. Ebben a témában sajnos nem igazán tud újat mutatni a könyv.

Bíró Zsófia egyébként első kötetesekhez képest elég gördülékenyen ír, jó olvasni a mondatait. A gondot a szakaszok bemérése jelenti. A kötetben nagyobbrészt különböző lazán kapcsolódó jeleneteket olvashatunk a férj és a feleség mindennapi életéből, az utolsó fejezetekben viszont már egy konkrét éttermi napról olvashatunk. Ez pedig feleslegesen megbillenti a szerkezetet, indokolatlanná teszi a korábbi tagolást. Legközelebb érdemes lenne erre figyelni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.