A betonozott, festett és a hetvenes években metlachival burkolt medencéket két-három naponként ürítik, klórmeszes oldattal fertőtlenítik, reggelre újra feltöltik. Leengedéskor, amikor a medence már gumicsizmával járható, a vezetők időnként lenyúlnak a vízbe és zsebre tesznek ezt-azt. A medencékben talált fémtárgyakat a szezon végéig az irodában őrzik, hogy visszaadják a jogos tulajdonosnak. Ugyanez a sorsa a kék női melltartónak is, amelynek gazdáját kaján tekintettel várják.
|
Elszánt fürdőző
Mikó László / Népszabadság/archív |
Rossz időben a fehér ruhások körleteiket pókhálózzák, és dél körül a sörözőnél gyülekeznek, mert aznap féláron kapják a csapolt sört meg a virslit. A csepergő esőben órákig könyökölnek az etetőpultokon. A legelszántabb fürdőzők rongy időben is a Palán vannak, hátul, a termál fedett részébe húzódnak. Sakkoznak, áznak, szerelmet vallanak. Nem vágynak kánikulára, irtóznak az irdatlan tömegtől, mely vasárnap megrohanja a huszonhatos buszt, délben már nincs üres öltözőszekrény, fogas, ökölharcot kell vívni a kabinért, eltűnik a placcról a fű, nincs hely a betonon, csak fejeket látni a szardíniásdobozban. Hangzavar, sikongatás, zene. Kovács Esztike jaj, úgy élvezi a strandot, „ottan annyira szép és jó”. De mikor már hatan letaposták a vesédet, kis szívem, annyira talán mégse’ jó.
A Bambiról nem is szólva, melyet Esztike szintén a pozitívumok közt említ a szirupos dalban, de én tudom, hogy a kollektivizmus legveszedelmesebb üdítőitaláról van szó. – Ebből sose igyál, nézd, mi van benne! – mondja apám, miközben a szikvízüzemben gyártja a Bambit, a sűrítményt tartalmazó üveg alján vastagon hömpölyög a gyilkos kátrány. Erre gondolok, amikor Bambi helyett „táncos” lengyel sört választok a Palán. De attól meg másnap ki lehet szaladni a világból, annyira fáj tőle a fejed. Mindezt az idillről éneklő Esztikének üzenem. Hányszor akartok még fejbeverni ezzel a nyomorult dallal? – ordítok hetvenkettő fülledt nyarán, miközben a fokhagymafenekű gimnazistákat bámulom a Palán. Az egészből az émelyítő pucérság marad meg az emlékezetemben. Meg egy idegbeteg úszómester, aki nem lát már embereket, rémülten nézi azt a ringatózó, lubickoló élőhús- masszát, amelyre neki elvileg vigyáznia kellene, sípja bereked, karjelzésekkel kommunikálna, és látszik, hogy ugrana ő gyorsan, ha valakit menteni kellene, de nincs víz, mindenütt csak fejek ugrándoznak. Ott a kép másnap a Népszabadság címlapján, ráfér mind a 22 ezer ember, aki a legnépszerűbb pesti fürdőhelyen, a (The Guardian által nemrég a tíz legszebb európai strand közé sorolt) margitszigeti Palatinuson lubickolt.
Kis színesnek ott lapít a nagy kép mellett az esernyős ember is.
