galéria megtekintése

Érvényes szobrászat

3 komment

Rózsa Gyula

A Vigadó Galéria tárlatán kiderül, hogy a művész miként lett az új, hiteles köztéri szobrászat egyik megteremtője.

Már a rajzok miatt is meg kellett rendezni ezt az emlékkiállítást. Somogyi József ritkán látott-sosem látott szén- és krétarajzai miatt, amelyek méretre nagyok, monumentalitásra hatalmasak, és amely asszonyaktokban mégis annyi érzelem, érzékiség és derűs erotika feszül.

Valóban feszül, súlyosodik, mert a jó félméteres lapok szereplői mind dinamikusak, aktívak, akkor is, ha nem csinálnak semmit. Általában nem csinálnak semmit. Térdre ereszkednek, és ível a hátuk, nem látható alkalmatosságon ülnek, és látni engedik monumentális ölüket, naiv-önfeledten széttárják a combjukat, s ha fekszenek, tomporuk hegymozgást végezni látszik.

Tele tettrekészséggel igazi szibillák, a fenyegető erő meg az azt enyhítő nagy, asszonyi melegség együtt teszi azzá őket.
Akárcsak – nem melléktermék szobrászrajzokról beszéltünk – a plasztikákat. Nem csak a hatvanhetes Kövön ülőt, amelynek szétfeszülő lábai egyszerre szolgálják a testtámasztó konstrukciót meg a megejtően önfeledt kitárulkozást, nem csak ugyanakkor a Nyújtózkodót, amelynek hosszú kezekben végződő szerkezete mintha csupán azért keletkezett volna, hogy tartsa a súlyos gyöngysor meg a mellbimbók hatalmas gömbjeit.

 
Somogyi József: Kövön ülő
Teknős Miklós / Népszabadság

A kiugró sziklacsípők aztán hamarosan funkciót kaptak. Felkarolt gyerekek alépítményei lettek anya-gyermek szobrokon, hangszereket támasztottak csellós és hárfás változatban, törzsek és végtagok váltak tartó- és összekötő elemeivé már-már lírai családkompozícióknak.

Rejtekező, de egyértelműen szilárd szerkezet meg érzékenyen kitartó expresszivitás – ez a képlet szerint egymást kizárni látszó, mester kezén azonban különleges egységre képes két faktor határozza meg a Somogyi-szobrokat. Hitelesítő ambivalencia – ez a kényes egyensúly, ha úgy tetszik állandó feszültség élteti a kisplasztikákkal és óriásfotókkal jól képviselt köztéri műveket.

Gorombán nyugtalan szoborfelületek, váratlanul felvillanó lélektani gesztusok, s ezeknek nem ellentmondó, hanem ezekkel feszültségbe lépő, monumentalitásnak, állandóságnak megfelelő építettség. Híre volt a maga idején annak, hogy ­Somogyi milyen goromba eszközökkel, lécekkel, szögekkel, egyéb kevéssé szobrászinak tekintendő szerszámokkal teremti meg szobrainak nyugtalan és nyugtalanító felületét.

A hetvenötös Dózsa – a sorozatnyi Dózsa-remek egyike – a kiégetett kerámia őszinteségével mutatja azt a mintázó kíméletlenséget, barbár érdességet, amely a Dózsa-történettel egyezik. És amelynek rettenetes voltát a végtelenségig fokozza az a szobrászi ötlet, hogy a háborgó és elnagyolt felület egyetlen natúrhíven megmintázott részlete a kezeket szorító bilincs.

Szántó Kovács keze kacska, és testéhez, súlyához képest vékonyak a lábai, Mednyánszky cipője bohócnagyságú és síremlékhez oly kevéssé méltó, bizonytalan, nagy golyón ül. Az előbbi emlékmű-anomália arra szolgál, hogy modulálja az egyébként izmos, erős, kemény arccal és kupolás kalappal koronázott figura teljességét, ha tetszik, az egykori agrárproletár mozgalom erejét és gyengeségét. Az utóbbi, megrendült tiszteletlen­ség pedig a vándorbottal, szigorú tekintettel, s megint csak kalapkupolával naggyá tett festőfigura bonyolult valóságát sűríti egybe.

Somogyi József: Corpus
Teknős Miklós / Népszabadság

Somogyi így lett egyik megteremtője az új, hiteles köztéri szobrászatnak. Abban a korban, amelyben ez Magyarországon megrendelés szerinti hazug hősöket, majd oldódásképpen bamba világi madonnák tömegét állította a terekre, abban a műágban, amelynek évszázados hagyománya volt a semmitmondás.

Monumentalista szobrász volt, akinek megadatott, hogy kompozíciói monumentális léptékben elkészüljenek, megbecsült monumentalista, akinek megadatott, hogy sose éljen vissza ezzel a lehetőséggel.


Somogyi József – 100
Vigadó Galéria
Nyitva: június 26-ig

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.