Értékes neoncsemegék

A szocializmusból megmaradt neonfeliratokért komoly küzdelem folyik a gyűjtők között. Sokan szeretnének szert tenni rájuk, különféle ambíciókkal. Legutóbb a Fénymúzeum nevű társaság tűnt fel.

A 2005-ös neonmentési akciót bonyolító Neonon csoport mellett mára felbukkant a Fénymúzeum csapata is. Míg a Neonon által gyűjtött anyagot láthatjuk az Elektrotechnikai Múzeumban, addig a Fénymúzeum eddig nem lépett nyilvánosság elé, bár vezetője, Horváth Péter szerint az ország egyik legnagyobb világítástechnikai szakgyűjteményével rendelkeznek, amelyet öt helyszínen tárolnak.

Ötvenezerért elkészíthető
Ötvenezerért elkészíthető
Fénymúzeum

Tavalyig, bár nehezen érthető, nem tudták, hogy léteznek egyedileg védett neonok – árulta el Horváth Péter. Így amikor a Teréz körúti egykori Röltex üzlet új tulajdonosa azt kérte, hogy vegyék le a bolt fölötti ERMA neont, leszerelték és elraktározták, majd miután az ügy jelentős sajtóvisszhangot kapott, és a Forster központ műtárgyvédelmi osztálya is fellépett, visszaadták.

Azóta tudják, hogy a neonok is lehetnek védettek. És azt is, hogy ezek közül valaki már ellopott egyet: a Kossuth Lajos utca 8. homlokzatáról az egymillió forintot érő Orion fényreklámot, amelynek egy betűje is akkora, mint egy asztal. Az épület felújításakor vitték az udvarba, és lába kelt.

A Fénymúzeum csapata is tapasztalta, hogy a leszerelt neonok hamar gazdára találnak. A Thököly úton volt egy „Szőrme Olvasószolgálat” felirat. Amíg ennek leszedési engedélyezését intézték az önkormányzatnál, az ott működő utazási iroda meghirdette, hogy ingyen elvihető, és valaki élt is a lehetőséggel.

A retro holmikban sokan látnak fantáziát. Akad dizájncég, amely leszerelt neonokat használ fel luxuslakások dekorációjaként. Sok amatőr is kedvet kap hozzá, és az új neon beszerzése nem is túl drága. Egy Csemege kosár neon üvegcsövezése ötvenezer forintba kerül – állítja Horváth Péter. Bár az igaz, hogy kevés a jó neonos, egy kezén meg tudja számolni őket.

A Fénymúzeumnak több mint ötven szocializmus kori fényreklámja van, de további neonrelikviákat is szeretnének megszerezni. Horváth Péter 1985 óta gyűjt, térvilágítási eszközökkel kezdte, és háromezres kollekcióra tett szert. Ezeket működőképessé is teszik, hiszen villanyszerelők.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.