galéria megtekintése

Erősítünk Velencében

Az írás a Népszabadság
2014. 12. 02. számában
jelent meg.


Csordás Lajos
Népszabadság

Októberben az új külügyminiszter, Szijjártó Péter felmentette a kultúrdiplomáciáért felelős államtitkári pozíciójából a Navracsics Tibor bizalmasának tartott Balatoni Monikát, nemsokára Balog Zoltán kinevezte a velencei biennále magyar biztosává. Ez ellen viszont képzőművészek, kurátorok egy kisebb csoportja írt petíciót.

Mivel indokolták a felmentését?

- Nem indokolták, de elfogadom, hogy az új miniszter a saját embereivel akar dolgozni.

Gondolom, a biennálebiztosi pozíció kárpótlás ezért a felmentéséért.

- Gondolhatja annak, de a lényeg, hogy Balog miniszter úr az Emberi Erőforrások Minisztériumából (Emmi) azért keresett meg a felkéréssel, mert szerinte is fontos a kultúra szélesebb körű, nemzetközi pozicionálása. Bár most csak egy kisebb szeletét fogom vinni, mint a Külgazdasági és Külügyminisztériumban.

Navracsics Tibornak volt szerepe a kinevezésében?

 

- Nem, tőlem tudta meg, hogy kineveztek.

Nem kurátori, hanem biennálebiztosi pozíciót vállaltam
Nem kurátori, hanem biennálebiztosi pozíciót vállaltam
Kurucz Árpád / Népszabadság

Az előző biztosnak, Gulyás Gábornak miért kellett mennie?

- Engem nem avattak be a háttérbe. Gáborral kétszer beszéltem, de erről nem esett szó köztünk. Szakmailag nem lehetett kifogás ellene, hiszen a 2013-as képzőművészeti biennálén az Asztalos Zsolt-féle Kilőtték, de nem robbant fel című projektet megdicsérték, az idén az építészeti biennálén is komoly szakmai sikerünk volt. Az ön logikája szerint egyébként ő is politikai kinevezettként kapta ezt a posztot, hiszen ő sem képzőművész, sem építész, és ez a kormány nevezte ki anno a Műcsarnok élére.

Én ezt éppen önnel kapcsolatban akartam megkérdezni.

- Nem vagyok sem képzőművész, sem építész, noha a művészeti élet tagja voltam magam is. De miért gondolják azt, hogy csak a kortárs képzőművészetben bennfentes ember lehet a biennále biztosa, ha a fenntartónak az a célja, hogy más területeken is erősítsük a velencei jelenlétet?!

Talán, mert ez a poszt eddig a képzőművészeti szakmáé volt.

- Eddig ez a pozíció valóban a képzőművészeké volt. De hangsúlyozom, biztosi pozíciót vállaltam, nem kurátorit. Nem én fogom eldönteni, ki képviselje Magyarországot 2015-ben a képzőművészeti biennálén. Sem az Emmi, sem én nem gondoltuk azt, hogy a politikának tartalmilag be kell avatkoznia ezen a területen. Viszont a nemzeti biztos a menedzsmentjével erős hátteret adhat a megjelenéshez. Ha teljesen hiteltelen lennék, mint a petícióírók gondolják, valószínűleg sem Keserü Katalin, sem Bukta Imre, sem Kopek Gábor vagy Uhl Gabriella nem fogadja el a zsűritagságot. A pályázatok elbírálása egyébként ennek a zsűrinek lesz a feladata, amelynek további tagjai: Sturcz János, Lovas Ilona, Gerber Pál és a minisztérium részéről Boros Géza. A nemzeti biztos még csak nem is szavaz.

A petícióírók félelmének alapja talán az a politikavezérelt térfoglalás, ami az utóbbi időben a kultúrában lezajlott, például a Magyar Művészeti Akadémia térnyerésével, amely okkupálta a Műcsarnokot is.

- Igen, és tudjuk azt is, hogy a nemzeti biztos gyakran a Műcsarnok igazgatója volt. De nem most vált el egymástól a két státusz, hanem már Gulyás Gábor Műcsarnok-igazgatói lemondásakor, amikor is magával vitte a biennálebiztosi posztot. És úgy tudom, a miniszternek nincs is szándékában visszahelyezni a biztosi pozíciót a Műcsarnokba.

Ezt értelmezhetjük úgy, hogy távol tartja az MMA karmaitól...?

- Ez kicsit erős. Inkább úgy mondanám, vannak olyan kompetenciák és feladatok, amelyeket a minisztérium belső berkeiben kell tartani.

Úgy nyilatkozott, nyitni akar a biennálén más művészeti területek felé. De minek a rovására? A képzőművészetnek a biennálén való megjelenésére jut-e, marad-e annyi legalább, mint korábban?

- Fillérre ugyanannyi jut, mint két éve vagy az idén: húszmillió forint. Magyarország nemzeti pavilonjába a képzőművészeti és az építőművészeti biennáléra maga jelölhet résztvevőket. Csakhogy a biennále alapítvány már a harmincas évektől zene-, tánc-, színház-, film-, sőt, mostanában gyerekbiennálét is rendez. Ezekre nem az ország delegál, meghívják a produkciókat. Hazánk a film kivételével, nincs jelen, tőlünk a meghívást eddig nem is szorgalmazta senki. Én pedig szeretném. Mert például két éve a zenei biennálén Eötvös Péter megkapta az Arany Oroszlán-díjat, de nem minket, hanem Franciaországot képviselte.

A meghívás a diplomácián múlik, nem a teljesítményen?

- Ön szerint, ha egy ország soha el sem hívja egy hazai fesztiváljára sem a biennále vezetését, akkor honnan fognak rólunk tudni? Mert az ország egyébként nem költ túl sokat kulturális marketingre. Ha ezt nem kezdjük el, akkor nem úgy kerülünk fel a világ kulturális térképére, ahogyan az adottságaink engednék.

És ön most elkezdte? Jövőre kint leszünk a színházi biennálén is?

- A színházin sajnos még nem, ahhoz túl rövid volt az idő. De tárgyaltam a fesztivál vezetőivel. Baratta urat, az alapítvány elnökét, aki mellesleg közgazdász,meghívom a tavaszi fesztiválra Enwezor úrral az idei képzőművészeti biennále kurátorával. Mi egyelőre a február 7–17. közötti gyerekbiennáléra kaptunk felkérést, hogy adjuk le a tematikát.

Mit viszünk?

- A zene áll a középpontban, tehát népzenét viszünk, Kodály-módszert, népi hangszereket és olyan alapokat, amelyeket a kecskeméti Kodály Intézet meg tud mutatni.

És ezután?

- Szeretnénk a filmes szakmát jobban pozicionálni, hiszen ott már van mire alapozni. A következő lépés pedig a kortárs zene lenne. Ehhez jó ajánlólevél lehet a Womex világzenei fesztivál és vásár, amely jövőre Magyarországon lesz.

Tehát akkor a tiltakozók ne reménykedjenek, marad a székében.

- Maradok. Hiszek abban, hogy a munkám legalizálja a posztomat.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.