Legalább annyira fontos, hogy a Saul fia 35 milliméteres filmre forgott, mint az, hogy teljesen megújította a holokausztfilm fogalmát. Erdély Mátyás operatőr képei mindenkit lenyűgöztek Cannes-ban, a világ legfontosabb mozgóképes eseményén, őt viszont a hazai vetítéseken tapasztalt reakciók döbbentik meg.
– Mikor találtak egymásra Nemes Jeles László rendezővel?
– Amikor Kenyeres Bálinttal, 2004 nyarán forgattuk a Before Dawn-t, ő volt az első asszisztens. Elkezdtünk beszélgetni, aztán az első közös munkánk a Türelem volt, ami a Saul fia előtanulmánya. Nagyon érdekes volt köztünk a kommunikáció: nehezen értettük egymást eleinte, különösen, hogy Nemes Jeles a forgatókönyveit úgy próbálja megírni, mintha már a filmet néznéd. A forgatókönyv nehezen definiálható műfaj: nem film, de nem is irodalom, és a filmet – képet, hangot, mozgást – nem tudja visszaadni, tehát sohasem elég pontos. Nemes Jeles forgatókönyveit alig lehet verbalizálni, mert eltérnek a szokásos formától. Megpróbálja úgy adagolni az információkat, ahogy azt majd a film az életlenségekkel, alig hallható, értelmezhető hangokkal teszi. De persze megtanultam őt olvasni és értelmezni. Elvégre a Saul fia előtt három kisjátékfilmet forgattunk közösen.
– Innovatív formája miatt nehéz volt finanszírozni a Saul fiát, de Cannes-ban kiderült: nem volt miért aggódni. Az első vetítés után „robbant”.
– Amíg nem látod az első vágott verziót, nem gondolsz bele abba, hogyan fogják fogadni. Csak az első vetítés után kezd el motoszkálni benned, hogy vajon hogy reagálnak majd a nézők és a szakma, de ami Cannes-ban történt, arra tényleg senki sem számított. A leggyönyörűbb azonban, ami most a hazai közönségvetítéseken történik. A vetítés után ott marad a közönség minimum nyolcvan százaléka, kérdeznek. Majd, amikor kimegyünk a teremből, még akkor is. Életemben először érzem azt, hogy olyan filmet készítettünk, melynek kézzelfogható társadalmi hatása van. Ez maga a megvalósult idealizált művészet. Egészen döbbenetes.
