Mondhatnám azt is, hogy Bagó Bertalan orcátlan hatásvadászattal tette színpadra Győrben Gogol remekét. De mondanom kell azt is, hogy le is vadássza a sikert. Végig gurul a röhögéstől a középiskolás korú délutáni közönség. A revizor humorának mélysége nemigen látszik, de a felszín hullámverése elsöprő erejű.
Úgy kezdődik az előadás, mintha lenne benne eredeti gondolat. A színlapon feltüntetik a valódi revizort, és ő elsőként érkezik a nézőtérre. Aztán hangerősítőből halljuk a szereplők pedigréjét, mintha valamely titkosszolgálati személyi kartont olvasnának föl. Az igazi revizor azonnal kenőpénzt követel, a nekikeseredett kisvárosi vezetők agyonrugdossák. Nem egészen értem, hogy mindez mivel gazdagítja Gogol társadalomrajzát, mivel hozza közelebb a mi világunkhoz.
A fiatalokat és oktatóikat az elrajzolásra törekvő ötletsorozat mulattatja, azokból is az ocsmányabbja. Vereckei Rita szokásos mobil dobozos, oroszos díszletéhez és népviseletszerű ruháihoz, az oroszul daloló férfikarhoz poénosan illeszkedik a precízen közhelyes színészi játék. Gáspár Sándor és Maszlay István bizonyos ízléshatárokat betartanak. A remekül maszkírozott Járai Máté Hlesztakov szerepét elegánsan végigkukorékolja, Szina Kinga bizonyos bájjal nyávogja a megfiatalított polgármesternét.
