„Nézzük meg jól Auschwitzot még egyszer”

– Az ön által játszott címszereplő, Ausländer Saul mindent megtesz, hogy eltemethessen egy fiút, akiről azt állítja, hogy az ő fia. Minden más, a lágerélet, a Sonderkommando tervezett lázadása hidegen hagyja. Egyik társa szerint cserbenhagyta az élőket a holtakért. Indokolt ez a szemrehányás?

– Szerintem az Ausländer beszélő név – bár ezt László, a rendező nem erősítette meg. Én úgy fordítanám, földönkívüli. Benedek István Aranyketrec című művében szerepel egy rövid történet arról, hogy a skizofrének minden reggel üvöltenek a zárt osztályon, ám egyszer, amikor az orvos vizitre érkezik, néma csend fogadja. Megijed, nem érti. Benyit és látja, hogy egy súlyosan skizofrén nő megszült az éjjel, és a többiek lepedőt szaggattak, lemosták, körbeülték. A csecsemő megjelenése felfüggesztette a kór mindennapjait, és ha átmenetileg is, de megjelent a normalitás.

Ez az analógia jutott eszembe, a belépés az életbe és a kilépés belőle ilyen elementáris élménnyé válhat. Ugyanakkor a bolondokházában nem születnek gyerekek, Auschwitzban viszont napi tízezer ember meggyilkolása ebben az időben rutin volt. És mégis megfordul Saulban valami,

elkezd civil életet élni, kilép a történelemből.

Az, hogy a fiát el kell temetnie, megkérdőjelezhetetlenül érvényes és helyes, tehát van miért élnie, ezt a micvét, parancsot mindenképp teljesítenie kell. Kertész beszél a Sorstalanság utolsó lapjain a koncentrációs táborok boldogságáról. Én Sault is boldognak képzelem.

– Nemes Jeles László azt mondta, hogy ez nem holokausztfilm. Ön szerint?

– Szerintem sem.

2015-ben erős áthallásai vannak a filmnek, zavaró az aktualitása.

Kicsit úgy érzem magam a világot szemlélve, mint amikor egyszer Balatonra mentem autóval, és hirtelen észrevettem, hogy egy kerék gurul előttem. Eltelt vagy öt másodperc, mire rájöttem, hogy az az én autóm kereke. Még minden oké volt, csak már láttam előttem gurulni a kocsim kerekét. A világban mintha ijesztően új erőre kapna a kegyetlenség, a szolidaritáshiány és a fundamentalizmus.

– Szokás mondani, hogy a holokausztról nem lehet filmet csinálni, ábrázolhatatlan. Amikor először látta a Sault, hogy tetszett?

– E tekintetben Claude Lanzmann Shoahja az etalon. Lanzmann nem használta a tábor felszabadításakor felvett archív anyagokat, ám ami rám a leginkább hatott, az egy interjúja volt, amelyben rákérdeztek, miért döntött így. Azt felelte, hogy van egy gázkamra, a buchenwaldi, amelyen volt ablak,

elméletileg tehát lehetséges, hogy kallódik valahol egy filmszalag, amelyen látható, ahogy a Zyklon–B-vel éppen meggyilkolnak több száz embert.

Hozzátette, hogy amennyiben tényleg volna ilyen felvétel, ő azonnal elpusztítaná. Szerinte ezt valaki vagy azonnal megérti, vagy sosem fogja, úgyhogy nem is volt hajlandó ezt tovább magyarázni. Én is így tennék. Lanzmann egyébként a Saul cannes-i vetítésén ott ült mellettem, és a végén átölelt, ami nagy megkönnyebbülést jelentett.

– Cannes-ban igen hevesen reagált a sonderkommandósok bűnösségét megemlítő kérdésre.

– A Sonderkommando tagjai a lágerhierarchia legalján foglaltak helyet,

még a kápóknál is sokkal mélyebben. Zömük máig inkognitóban él.

Az izraeli kutató, Gidon Greif Könnyek nélkül zokogtunk című interjúkötetében nyolc – tizenhárom év alatt felvett – beszélgetés szerepel. Rettenetes, hogy mit álltak ki, mit csináltak napi tizenkét órában. Álmodtam vele. Vagy el sem bírod olvasni, vagy olyan közel hozza Auschwitzot, mint egy HD tévé.

– A kritikusok szerint sokkolóan hitelesen alakította Sault, de hozzáteszik, hogy amatőrként.

– Nem vagyok profi színész, de ennek a szembeállításnak nem sok értelmét látom. Hisz ki az amatőr? Aki olyat csinál, amiből nem él meg? Akkor Kafka is amatőr volt. Aki nem járta ki a megfelelő iskolákat? Akkor Csontváry kétszeresen amatőr.

Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság

– Mit mozgósított magából?

– A gardrób felső polcán, az atléták alatt általában két könyvet rejtegettek a középosztálybeli szülők a gyerekeik elől: a nemi élet titkairól és a halálgyárak felszabadításáról szólót. Amikor tizenkét éves koromban, örökbe fogadás révén bekerültem a Rosenthal családba, hamar meg is találtam mind a kettőt. Egyedül nagypacinak, a nagyapámnak mertem elárulni, aki egy sakkparti közben mindent elmesélt. Ezután jött a lengyel szak a bölcsészkaron, majd két év Izrael, és másfél év egy New York-i jesivában. Mire Saul szerepe rám talált, már huszonöt éve úton voltam felé.

– Bár rendező szakon végzett Szabó István osztályában, mégis költő lett inkább. Nem bánja?

– Nem. Az írás megfelelőbb számomra.

– Itthon még nem volt nyilvános vetítése a filmnek, de már mindenkinek van róla „véleménye”.

– Ez a film a huszonnegyedik órában készült el.

Az utolsó túlélő halálával Auschwitzot beveszi a kirakatból a történelem. Lomtárba kerül, ott porosodik majd a sötétben a tatárjárás és a waterlooi csata közt. Nézzük meg hát jól még egyszer utoljára, mielőtt végleg eltűnik.

Ami a gyűlölködő kommenteket illeti, egyszer mindenkinek el kell döntenie, hogy a csapatát szereti-e jobban vagy a focit. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy idehaza sokan elvből nem lesznek hajlandóak megnézni a filmet. Én azonban azt mondom, hogy egy szögletből becsavart gól az fantasztikus, akárki rúgja is.