A Fekete leves a szakmai elhivatottság címszavával elkövetett komplett őrültség. Persze pozitív őrültség. Vakmerő már a kiindulási ötlet is, miszerint az alkotóstáb kvázi költségvetés és forgatókönyv nélkül álljon neki egy egészestés nagyjátékfilmnek.

Novák Erik, aki összes alkotói frusztrációját „élte ki” a Fekete levessel, a pénztelenség és a kényszerfilmezés nyomása alatt az abszolút experimentális alkotói metodikát és a trash-műfajt választotta. A néhány oldalas forgatókönyv, amely leginkább inkább csak klasszikus treatmentként értelmezhető, csupán nagy vonalakban írta körül a cselekményt és a viszonyrendszereket, a konkrét dialógusokat a szereplők improvizálták adott pillanatban a forgatás során.

Ez azért is érdekes, mert Novák úgy döntött: nem csak profi színészekkel dolgozik együtt (és ez esetben ez saját magára is igaz, miután ő játssza az egyik főszerepet), hanem más művészeket, kreatívokat, sőt, újságírókat szerződtet, akik a saját nevükön szerepelnek a fikciós sztoriban. Így lett a Fekete leves egyfajta vagány kikacsintás. Ismert figurák, közszereplők tesznek úgy, mintha fiktív karaktereket alakítanának egy képzeletbeli történetben, de sokkal inkább görbe tükörről van szó. Novák Erik például egy sikertelen filmrendezőt alakít (erről jut eszünkbe: milyen régóta áll a Gauder Áronnal közösen tervezett Egil...), Nagy Zsolt egy színészt, aki részegen biciklizett haza, de baleset érte és ezért tolószékbe kényszerült.

A lényeg, hogy egy csapat kényszergyógykezelt diliházi betegről van szó, akik megszöknek az intézetből, és egy füles alapján megcsinálják a nagy melót: felnyomnak egy pénzszállító autót, a zsákmány pedig 300 millió forint. Aztán kiderül, hogy rossz embert nyúltak le és ettől kezdve az történik, mint egy Guy Richie-féle trash gengszter moziban történni szokott. A piti és amatőr bűnelkövetők szembe kerülnek az igazi nagyhalakkal - akik közül a legnagyobbat Vágvölgyi B. András (a Magyar Narancs egykori főszerkesztője) alakítja. Tegyük hozzá: zseniálisan.

Mindazonáltal a Fekete leves nagyon kevés pillanatában tud felnőni a Ritchie-színvonalhoz, de még  stílusparódiaként sem állja meg igazán a helyét. A mű létjogosultságát végül épp a már említett Vágvölgyi menti meg: miután a négy kényszergyógykezelt kirabolja a páncélautót egy jelenetben kivallatja az egyik biztonsági őrt, ez pedig olyan fergetegesre sikerült, hogy nagyon sok mindent meg lehet bocsátani a filmnek. Még az olyan érthetetlen jeleneteket is, amelyek mind dramaturgiailag, mind képileg, mind ritmusukban „zavarosak”, de tudjuk be ezt annak, hogy a Fekete leves ebben a formájában biztosan félkész produkció.