galéria megtekintése

Elment fél évszázad blues

0 komment


Horváth Gábor

Elhunyt Johnny Winter. A legendás amerikai zenész 70 éves korában európai turnéján, Zürichben halt meg. Ha nem is Woodstockban, de hazájában láthatta játszani Wintert kollégánk. Horváth Gábor emlékezik.

Négy napja még a Sopron melletti Wiesenben a Szépséges Napok Fesztiválon koncertezett, ami nem is rossz egy olyan pasastól, aki több mint négy évtizede ezzel a címmel adott ki lemezt: Még élek, és jól vagyok.

Már tizenévesen zenélt
Már tizenévesen zenélt testvérével
Gustau Nacarino / Reuters

A hetvenéves korában szerdán Zürichben elhunyt Johnny Winter nagy idők nagy zenésze volt. Nyolc számot játszott Woodstockban, kavart Janis Joplinnal, túlélte a heroint, együtt emlegették nemzedéke két csillagával, Jimi Hendrix-szel és Jim Morrisonnal (utóbbival soha nem is találkozott, így nem igaz a legenda, hogy ők hárman közösen készítettek volna felvételeket).

 

Öccsével, a két évvel fiatalabb és szintén albinó Edgarral már kissrác korukban zenéltek, alig látszottak ki a fűből, amikor már Everly Brothers számokat adtak elő közönség előtt.

Ő tizenöt, Edgar tizenhárom volt, amikor a Johnny and the Jammersszel lemezen is megjelent első számuk, a School Day Blues. Huszonnégy, amikor rámosolyog a szerencse: megjelenik első saját albuma, és egy New York-i koncerten, amelyre véletlenül hívták meg, fölfedezi a Columbia Records. 

A 600 ezer dolláros előleg, amelyet alig pár nappal később felajánlottak neki, a legmagasabb összeg volt addig a szakmában.

Nevéhez fűződik az első és alighanem egyetlen másféllemezes album, az 1969-es Second Winter, amelynek két lemezéből az egyiknek üres maradt a hátoldala.

Winter egy valenciai fellépésen 2008 nyarán
Winter egy valenciai fellépésen 2008 nyarán
Heino Kalis / Reuters

A világ talán leghíresebb színpadán, a Madison Square Gardenben közösen koncertezett a nem sokkal később tragikusan fiatalon elhunyt Janis Joplinnal. Utána jött számára is a már említett kaland a heroinnal, amelyet utólag sem szégyellt, sőt: nyugodtan beszélt elvonókúrájának kínjairól.

Zenei értelemben legnagyobb sikerét az a három blues album jelenti, amelyet a zseniális Muddy Watersszel készített. Winter elsősorban producerként működött közre, de gitározott is rajtuk. Mind a három lemez Grammy díjas lett.

Az elmúlt évtizedekben fáradhatatlanul turnézott, olyan helyeken volt ő a fő produkció, mint a New Orleans-i Dzsessz és Örökség Fesztivál, a Chicagói Blues Fesztivál vagy a Svéd Rockfesztivál, visszajáró vendége volt Eric Clapton Keresztutak fesztiváljának.

Tíz éve egy virginiai fellépése alkalmával volt szerencsénk meghallgatni. Magyarországot akkoriban éppen egy bluesgitáros nagykövet képviselte Washingtonban, vele bólogattunk elismerően: őrület, milyen lendülettel nyomja! Pedig már akkor is cérnavékony volt, végig ült, de a jó öreg texasi bluest senki nem játszotta olyan autentikusan, mint ő.

Legjobb dalaiból összeállított „Best of...” albuma most is itt van az iPhone-omon, mint ahogyan világszerte sokmillió emberén. Lassan elfogy a Woodstock-i fellépők sora...

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.