Nagyon szeretem olvasni, amikor jobboldali politikusok, politizáló lapszerzők, félművelt képviselők azon keseregnek, hogy Magyarországon nincs belevaló és mégis hazafias baloldal. Ennél csak az jobb, amikor ma kormányzati fizetési listán lévő egykori szoci párthivatalnokok hiányolják az igazi baloldalt.
A Horthy-korszakban (amelynek nevetséges kópiája a jelenlegi parvenü rezsim) azonban volt néhány önjáró baloldali gondolkodó Magyarországon, akik olyan tudományos, ámde jól érthető társadalomkritikai elemzéseket készítettek, amelyeknek ma híján vagyunk. Arról nem is beszélve, hogy tökéletesen látták a magyar valóság züllöttségét, miközben lépést tartottak a világgal – például szociológiában, filozófiában.
Aki belelátna valamennyire ebbe a világba, annak ajánlom a Syllabux Kiadó most megjelentetett gyűjteményét Szirtes Andor munkáiból. Szirtes nagyon rövid időt élt (1906–1943), munkaszolgálatosként halt éhen az oroszországi Sztarij Oszkol közelében egy hadikórházban. A gyűjteményben összeszedett, összevadászott írások a harmincas évek progresszív polgári, szocialista kiadványaiban, a Szép Szóban, a Századunkban, a Független Szemlében jelentek meg. Az összeállítás és válogatás munkája, Szirtes életművének feldolgozása Lengyel András irodalomtörténész érdeme.
Az egykori folyóiratokban megjelent esszék, cikkek máig érvényes hozzájárulásként szolgálnak sok napjainkig tartó vitához.
Például az urbánus-népies polémiához, amelyhez a szerző szikár tárgyilagossággal szólt hozzá. Bizonyította, hogy a baloldalról indult paraszti elkötelezettségű szerzők (Veres Péter, Darvas József) milyen közel kerülhettek a fasiszta nézetekhez. Ezek a nézetek akkoriban már gyakorlattá váltak. Szirtes nem volt társadalomtudós a mai értelemben. Publicista volt, társadalomtudományi könyvek recenzense. A szocialisták baloldalán, a sztálinizmustól és hazai képviselőitől elhatárolódva próbálkozott a magyar valóság elemzésével, amikor a magyar progresszió útjáról, vagy éppen a zsidókérdésről írt.
