Elhunyt Szekrényi Ágnes

Elhunyt Szekrényi Ágnes, a Nemzeti Kottatár vezetője. A szakembert életének 64. évében, méltósággal viselt rövid szenvedés után csütörtökön érte a halál - közölte az MTI-vel a Nemzeti Filharmonikusok igazgatósága.

Szekrényi Ágnes 1973-tól betegsége elhatalmasodásáig gondozta odaadással és szakértelemmel az Országos, később Nemzeti Filharmónia kottatárát. 2002-től mint a Nemzeti Kottatár vezetője végezte munkáját.

Végső búcsúztatására - végakarata szerint - szűk családi körben kerül sor.

Szekrényi Ágnes 1947. március 7-én született Budapesten muzsikus családban. Zongora tanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában végezte, ezt követően édesanyja magán zeneiskolájában tanított zongorát.

A Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar elődjéhez, a Magyar Állami Hangversenyzenekarhoz 1973 májusában került, ahol a kottatárban dolgozott Dálnok Lajos irányítása alatt.

Munkájával nemcsak a Nemzeti Filharmonikusok, hanem a többi magyarországi szimfonikus zenekar munkáját is segítette.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.