Elhunyt Pető Béla

Augusztus 27-én, életének 73. évében hosszú, súlyos, türelemmel viselt betegség után elhunyt Pető Béla, a Vígszínház egykori legendás művészeti titkára - tudatta a Magyar Színházi Társaság.

Sok helyen megfordult pályája során. Természetesen eredetileg színész szeretett volna lenni, de rájött, hogy nem ehhez van tehetsége, hanem ahhoz, hogy emberekkel bánjon, és íróasztal mögül segítse színművészetünket. A színészszakszervezetnél megtanulta, hogyan működik a színház egésze, milyen az üzemmenet. Így régi álma vált valóra akkor, amikor Várkonyi Zoltán művészeti titkárnak hívta a fénykorát élő Vígszínházba.

Sokan tudnának mesélni profizmusáról, pszichológusokat megszégyenítő képességeiről – hiszen a művészek különösen nem könnyű emberek. Életének csúcsa volt az a jó pár év, amit imádott direktora mellett a Vígszínházban tölthetett. De utána is számos kihívást vállalt. Volt a Mikroszkóp Színpadon, a Szabad Tér Színháznál, a Játékszínben és az Operettben, majd utolsó munkahelyeként a Nemzeti – később Magyar Színház ügyvezetőjeként búcsúzott az aktív munkától. Ezt követően sokáig a Gór Nagy Mária által vezetett Színitanodát segítette tanácsaival, évtizedes tapasztalatával.

A pszichésen megterhelő munka megviselte egészségét, lelkiismeretessége, az állandó stressz kikezdte szívét. De még nyugdíjba vonulása után is bármikor fordulhattak hozzá segítségért, szakmai tanácsért, soha nem utasított el senkit.

2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki. Élete volt a színház.

Kérésére szűk családi körben helyezik nyugalomra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.